Nagy,
Nagy, 1. Antal, kat. áldozópap, egyházi iró, szül. Csécsenyben (Győr) 1842 jan. 17. Középiskoláit és a teologiát Győrött végezte. Pappá szentelték 1866 jul. 20. Több helyütt való káplánkodás után 1869. plébános Felső-Gallán, 1876. Ó-Szőnyben, ahol most is működik. 1891. egyházmegyei zsinati vizsgáló, 1892. szentszéki ülnök és ugyanazon évben a Szt. István-társulat irodalmi és tudományos osztályának tagja. Irodalmi munkássága: Számos a Győri Közlönyben, Tanodai Lapokban, Katholikus Néplapban, Idők tanujában, később a Magyar Államban stb. közölt költeményein, elbeszélésein, cikkein és értekezésein kivül önálló művei: Szivhangok (köszöntőkönyv, Vargyas Endrével, Győr 1865); Az iskolamester leánya (ford., Pest 1874); Elemi katekizmus gyermekversekben (u. o. 1876); A katekizmus nefelejts számai (u. o. 1876, 2 kiad., 1883); Hitelemzés példákban (I. köt. Pest 1876, II. köt. Komárom 1881., III. köt. u. o. 1886, az I. és II. köt. 2. kiadás, mely munkáját 1889. a budapesti tudományos egyetem hittani kara a Horváth-féle alapból 400 Frt jutalom-díjjal tüntette ki); Lelki mindennapi kenyér (Komárom 1890); Égi ösvény a szentek nyomdokai (Budapest 1895). Jelenleg szerkeszti és kiadja a Borromaeus egyház-szónoklati folyóiratot és sajtó alá rendezi Katholikus hitoktatók kézikönyve c. 3 kötetes nagy szabásu munkáját stb.
2. N. Benedek, ev. tanító volt Kőszegen, ki itthon szerzett ismereteit a vittenbergai egyetemen gyarapította s képzettségének jeles bizonyítékait adta a Pázmány Péter pironsági Keresztur 1615) címü, Zvonarics Imrével együtt szerzett munkának az ő tollából származó második, terjedelmesebb részében. Irt még előszót Zvonarics Imrének Hafenreffer után fordított: A szentirásbeli hitünk ágainak ... három könyvekbe való osztása (Keresztur 1614) c. művéhez s gyászverseket (naeniae) a Nádasy Ferenc gr. halálára (u. o. 1604).
3. N. Dezső, gépészmérnök, szül Székesfehérvárt 1841 dec. 6. Középiskoláit Budán, szaktanulmányait a budai és zürichi műegyetemeken végezte, s az utóbbin gépészmérnöki oklevelet nyert. 1867-68. tanévben a kir. József-műegyetemen segédtanár volt, ahova két évi külföldi tanulmányút után 1870 szept. 1. a gépszerkezettan nyilvános rendes tanárává neveztetett ki; 1882 márc. 9. a mekanikai és elméleti géptani tanszékre helyeztetett át. Az 1885. országos kiállításon az international-osztály alelnöke; a gépészeti csoport elnöke és bíráló bizottsági tag volt, és elismerés jutalmául a Ferenc József-rendet nyerte. Mint főnök vezeti az 1894. hivatalos szilárdsági kisérleti állomás átalakított műszaki mekanikai laboratoriumot. Szakbeli értekezései a Magyar mérnök- és építész-egylet Közlönyében jelentek meg; sajtó alatt van Közlemények a kir. József műegyetem műszaki mekanikai laboratoriumában végzett kisérletek eredményéről; I. rész: A természetes építőanyagok, kövek. E lexikonnak is munkatársa.
4. N. Ernő (felső-őri), jogtudós, szül. Székesfehérvárt 1853. Iskoláit Budapesten végezte, ahol az egyetem 1877. a jog- és államtudományok doktorává avatta föl. Ez évben a tanári pályára készülés céljából külföldre ment és egy évet töltött a lipcsei és berlini egyetemeken, másfél évet pedig Párisban, mint a jogi és politikai iskolák hallgatója; majd nagy utazásokat tett Német-, Francia- és Olaszországban, Svájcban. hazatérte után, 1880. a nagyváradi kir. jogakadémiához a magyar közjog és a politikai tudományok tanárává neveztetett ki. Ez időtől fogva különösen a közjogi irodalom terén működik. Magyarország közjoga munkája három kiadás ért (i. 1887., II. 1891., III. 1896.), irt ezenkivül számos értekezést a Budapesti Szemle, Athenaeum, Jogtudományi Közlöny, Nemzetgazdasági Szemle stb. hasábjain; e lexikon alkotmányjogi cikkeit is ő irja. Továbbá a külföldi szakkörökkel állandó összeköttetésben, az ottani tudományos vállalatoknak is munkatársa, igy az Ulbrich-féle Staatswörterbuchnak, a nagy tekintélyü Marquardsen-féle Handbuch d. öffentl. rechts vállalatban pedig a magyar alkotmányról szóló kötetet készíti, több cikket közölt francia folyóiratokban. A m. tud. akadémia 1895. levelező tagjának választotta.
5. N. Ferenc (vályi), sárospataki tanár, filologus, szül. Felső-Vályban 1765 szept. 30., megh. Sárospatakon 1820 jan. 15. Sárospatakon és Miskolcon tanult; 1783-93. a grammatikai osztály tanítója, majd szubrektora lett Miskolcon. Ekkor a zürichi egyetemre ment, hol két évig filozofiát, természettant meg görög és római kollégium a humaniorák professzorává hivta meg N.-ot, ki különösen a klasszikus nyelvek tanításában buzgólkodott. A XVIII. sz. végén népies hangu regés elbeszélésekkel lépett föl a Gyöngyösi István modorában: Hunyadi László történetei (Pozsony és Komárom 1793, megtoldva apologusokkal és elegyes versekkel); A pártos Jérusálem (Pozsony és Pest 1799). Szorosabb ismeretségbe jutván Kazinczyval, a klasszikus iskola modorában kezdett dolgozni, s kiadott egy kötet lirai verset (sok didaxissal): Odák Horátz mértékeinn (Kassa 1807). Szerencsésebb volt műfordításban; fordította Homeros Iliászát, Biont és Moschust. Irodalmi hagyatékainak javát Kazinczy, N. jóakarója és tisztelője adta ki Polyhymnia II könyvekben címen (Sárospatak 1820). Homeros-fordítása, melybe a Kazinczytól rendelkezésére bocsátott Kölcsey-féle Homeros-fordításból egyes részeket átvett, adott okot a hires Iliász-pörre Kazinczy és Kölcsey közt. Ez volt az első nagyobb plágium-pör irodalmunkban. Sok alkalmi vers és beszéd is jelent meg N.-tól magyar és latin nyelven.
6. N. Ferenc (verseghi), jogtudós, szül. Verőcén (Szlavoniában) 1852. Gimnáziumi tanulmányait Budán, jog- és államtudományi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte. A doktori diploma elnyerése után 1876. állami utazási ösztöndíjjal külföldre ment s harmadfél éven át több német egyetemet és a párisi jogi iskolát látogatta. 1877 végén a budapesti egyetemen a kereskedelmi és váltójogból magántanárrá képesíttetett. 1879. a nagyváradi jogakadémiához, 1881. a kolozsvári egyetemhez neveztetett ki a kereskedelmi, váltó- és törvénykezési jog tanárává. Ugyanitt 1886. dékánná, 1889. az erdélyi róm. kat. status képviselőjévé választatott. 1890. a budapesti egyetemre helyeztetett át a kereskedelmi és váltójog tanszékére. 1879. a párisi Société de législation comparée magyarországi levelezőjévé, 1885. a magyar jogászgyülés alelnökévé, 1893. a m. tud. akadémia levelező tagjává választatott. 1885. képviselte Magyarországot az antwerpeni nemzetközi kereskedelemjogi, 1893. a genovai tengerjogi kongresszuson, mely utóbbinak osztályelnöke volt. 1895. a polgári törvénykönyv kodifikácionális bizottságának tagjává neveztetett ki. Fő munkái: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve (2 köt., 3. kiad. Budapest 1895); A polgári törvénykezés rendje Magyarországon (I. köt. 1889); A keresk. társaságok jogi természete (1878); Törvényjavaslat a tengeri magánjogról (az igazságügyminiszter megbizásából, 1894); Törvényjavaslat a szövetkezetekről (1895). Ezeken kivül irt számos nagyobb-kisebb értekezést a magyar, német és francia szakfolyóiratokban. E lexikonba a kereskedelmi jogra vonatkozó cikkeket irja. 7. N. Géza, történetiró, etnografus, szül. Gárdonyban (Fejér) 1855 aug. 4. Középiskoláit Gyönkön és Budapesten a ref. és piarista gimnáziumban végezte. Az egyetemen a bölcsészeti tanfolyamra iratkozott s történelmi, régészeti, oklevéltani, irodalomtörténeti, összehasonlító nyelvészeti és földrajzi előadásokat hallgatott. Rómer felszólítására 1875 őszén a magyar nemzeti muzeum régiségtárába lépett s mint díjnok 1881 őszéig működött, közben 1878 végén s 1879 elején 1/4 évig az Egyetértés országgyülési tudósítója volt, amit azonban betegsége miatt abba kellett hagynia. 1881 őszén Sepsi-Szent-Györgyre, a Székely nemzeti muzeum őrének választották meg s mint ilyen 8 évet töltött a Székelyföldön. 1889 végén visszatért Budapestre a magyar nemzeti muzeumhoz, hol előbb régiségtárban gyakornok, 1891 nyarától pedig a hadtörténelmi gyüjtemény segéderőre lett. 1892 dec. 4. nőül vette Csetneki Jelenik Elek özvegyét, Zaphiry Helént, Liszt Ferenc egyik legkiválóbb tanítványát. Irodalmi működése: 1883. szerkesztette a Sepsi-Szent-Györgyön hetenkint 2-szer megjelent Nemere c. politikai lapot. Továbbá ő állította össze a csak Sepsi-Szent-Györgyről való eltávozása után megjelent Székely nemzeti muzeumi Értesítőt (Sepsi-Szent-György I-II. rész 1890-91., 8. r.). Önállóan megjelent munkái: Adatok a székelyek eredetéhez és egykori lakhelyéhez (A Székely nemzeti muzeum Értesítőjéből mint külön lenyomat Sepsi-Szent-György 1883-86); Az Álmos-monda (u. o. 1884); A szkíthák nemzetisége (Budapest 1895); Magyarország története a népvándorlás korában (a Szilágyi Sándor által szerkesztett Milleniumi magyar történet I. köt. CCLIII-CCCLII. old.). Egyéb tanulmányai az Etnographia, a Fejérm. tört. és rég. egylet Évkönyve, a Turul, a századok, az Arch. Ért., a Szék. n. muz. Értesítőjében és a Budapesti Hirlapban jelentek meg. E lexikonba magyar történelmi, etnográfiai, archeologiai cikkeket ir.
8. N. Gyula (tasnádi), történetiró, szül. Harkácson (Gömör) 1849 jun. 23. Iskoláit Sárospatakon, Rimaszombatban befejezve, a bölcsészetet a budapesti egyetemen hallgatta; 1877. az országos levéltár tisztviselője lett s jelenleg annak levéltárnoka. 1873. a magyar történelmi társulat igazgató választmányi tagjává, 1889. jegyzőjévé választotta. Szintén igazgató választmányi tagja a magyar heraldikai és genealogiai társaságnak. 1892 máj. 5. a magyar tudományos akadémia is levelező tagjának választotta. Irodalmi működése első sorban a magyar történelmi oklevelek kiadására irányul s ilynemü művei, mint pl. a Sztáray-oklevéltár, példányszerüek. Becses értekezései és cikkei jelentek meg a történet segédtudományai, a címer-, pecsét-, oklevéltan és genealogia s a magyar nyelvtörténet (p. königsbergi töredékről) köréből. Önálló művei: A nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára (1. 2. köt. 1457-ig, Budapest 1887-89): Hazai oklevéltár 1234-1536. (Nagy Imrével és Deák Farkassal együtt, u. o. 1879); Zala vármegye története (oklevéltár, 1. 2. köt. Nagy Imrével és Véghelyi Dezsővel együtt, u. o. 1886-90); Zemplén vármegye a XVI-ik sz.-ban (Sátoralja-Ujhely 1888); Lipóczi Keczer Ambrus naplója 1663-69. (Magyar történeti emlékek. Irók 33. köt. Magyar történeti évkönyvek és naplók 2. kötete, Budapest 1894); A magyar törvénytár 1000-1895. (u. o. 1896) c. vállalatban az árpád-kori törvények kiadását és fordítását ő gondozza. Értekezései s közleményei megjelentek a Századokban, Történeti Tárban, Turulban, Archaeologiai értesítőben, Figyelőben, Magyar Könyvszemlében, Magyar Nyelvőrben, Akadémiai Értesítőben, Athenaeumban, Ország-Világban, Zemplénben stb.
9. N. (Sellyei-) Ignác, püspök, hittudományi iró, szül. Székesfehérvárt 1733 jul. 25., megh. Pesten 1789. A hittudományokat mint veszprémmegyei növendék Rómában hallgatta, honnan 1759. visszatérve, 1760. kanonok lett, 1775. az egyházi és polgári törvényekben való jártasságáért kir. táblai főpap és helytartósági tanácsos, 1777. székesfehérvári megyés püspök. Munkái: Az igaz ájtatosságról (Pest 1779); A keresztény hit- és erkölcsbeli tartomány (Pozsony 1796); Az oltári szentségekről (Pest 1777).
10. N. Ignác, humorista, vígjáték- és novellairó, szül. Keszthelyen 1810 okt. 7., meghalt Pesten 1854 márc. 19. Nemes származásu atyja Festetics György grófnak volt tiszttartója, később hasonló hivatalban királyi kamarai szolgálatba lépett. N. tanulmányait Gyöngyösön, Újvidéken, Baján, Pécsett, Budán és 1829-től mint bölcsészethallgató a pesti egyetemen végezte. 1831 okt. 10. Budán a m. kir. udvari kamara szolgálatába lépett s megnősült. Első ifjuságában, 12- 13 éves korában Klopstock és Schiller művei bilincselték le egész figyelmét s irodalmi műveltsége sokáig kizárólag német maradt. A magyar irodalommal csak bölcsész korában (1830 ismerkedett meg Kisfaludy K. Aurorájában s az ifjuság egész hevével látott jelesebb iróink tanulmányozásához; addig irt német verseit, novelláit, szindarabjait azonnal megsemmisítette, s 1833-tól minden szabad idejét a magyar szépirodalomnak kezdte szentelni, részint fordításokkal, részint eredeti dolgozatokkal. Először a Mátray Gábor Regélőjében lépett föl versekkel és fordításokkal, 1835. pedig, megnyilván Pest vmegye pártfogásával a budai magyar szinház, drámai kisérletekkel próbálkozott. Mátrai rabló c. drámája és Soroksári János c. bohózata nem tartotta ugyan fenn magát a szinpadon, de jó gyakorlatul szolgált. 1836 szept. 1-től az év végéig a Rajzolatokat szerkesztette ingyen, midőn azonban ennek fejében 1837 elején a divatlapot át kellett volna vennie Munkácsytól, kitünt, hogy a lap sok adóssággal van terhelve. Erről tehát lemondván, Helmeczy mellett a Jelenkor segédszerkesztője lett, hol több éven át megmaradt a külföldi rovat élén, s a Budapest c. rovatot irva. A politikai lapokban ő kezdett először újdonságokat irni. E mellett az Athenaeum, a zsebkönyvek és lapok bőven hozták dolgozatait, melyek közt főleg a csinos novellák, továbbá Zajtay álnévvel közölt Budapesti élet c. szatirikus apróságok váltak népszerüekké. A nemzeti szinház műsorára ügyelő akadémiai bizottság megbizásából több jeles külföldi szinművet fordított. Nagy lendületet adott szinműirodalmunknak 1839. megindított Szinműtár-ával, melyet 4 éven át szerkesztett, s 48 füzetében 56 eredeti és fordított művet közölt (tőle 1 eredeti és 13 fordított darab, az eredeti darab címe: Egyesüljünk). Saját művei közül az Életuntak c. vígjáték (5 felvonás, Bua 1840) az akadémia 1840-iki másodjutalmát, a Tisztújítás pedig (vígjáték 4 felvonásban, u. o. 1843) 1842. az első jutalmat nyerte. Ez utóbbi vígjáték, mely a korteskedést gúnyolja, zajos hatást tett, s az irodalomtörténetben, mint az akkori drámairodalmi irányok közül a korszerüsködés legnevezetesebb terméke, ismeretes máig is. Általán N. ekkor állt hatása tetőpontján, noha mintegy 20 éven át különben is a legnépszerübb szépirodalmi irók egyike volt. Az akadémiai 1840. levelező tagjául választotta, majd a Kisfaludy-társaság is, melynek vagyonát több évig jutalom nélkül s a legnagyobb pontossággal kezelte. N. e társaság külföldi Regénytárát is szerkesztette (36 köt.) és saját dolgozataival gyarapította. Mikor Sue Jenő Párisi titkok c. regénye Európaszerte követőkre akadt, Magyar titkok c. regényt N. 1844-45. adott ki (12 füzetben), melyet a közönség nagy tetszéssel fogadott, bár sok érdekes részlete dacára belső valószinüség hijával van. Ezután a temérdek dolgozás okozta kimerülés mind érezhetőbbé vált nála. Menny és pokol c. munkája (1846, 3 füzet) már hanyatlását jelzi. A forradalom megfosztotta tárgyaitól, utána hivatalát is vesztette, noha a válságos napokat betegeskedve négy fal közt tölté. Azonban a forradalom után első volt, ki a szépirodalmi időszaki sajtó felélesztette Hölgyfutár c. lapjával (1849 végén). Élte utolsó 5 évét, nehéz betegségtől sanyargatva, e lapnak szentelte. Vígjátékait 1852. összegyüjtve is kiadta egy kötetben. Egyéb munkái: Argyrus királyfi, tüneményes életkép 4 rámában (szinmü, Buda 1840); Beszélyek (3 kötet, 1843); Torképek (4 rész, 1844; új kiadást is ért). Egyike volt N. leghiresebb műveinek: Bors és paprika. Összeszitálta s kitálalta Gyömbéri Darázs János (4 tál, Pest 1845); hajdan és most (1845, 2 köt.); Szunyogok (u. o. 1848). N. az élet apró furcsaságait és bajait szerette rajzolni humoros, vagy néha torzító és szatirikus modorban. nem volt mélyebb felfogása, sem tágasabb köre, de a magyar mulattató irodalomnak a maga korában egyik legtermékenyebb és leleményesebb művelője volt. V. ö. Toldy, Irod. beszédei, I.
11. N. Imre, költő, szül. Kis-Újszálláson 1817 febr. 20., megh. Debrecenben 1840 jan. 31. Alsóbb iskoláit szülővárosában elvégezvén 1832. a debreceni kollégiumba ment, ahol Péczely József tanár buzdítására és vezetése alatt korán kezdett az irodalommal foglalkozni. Első kisérletei (16 éves korától fogva) a Péczely Lantjában jelentek meg 1834. és 1835. Mint teologust 1839. a költészeti osztály tanítójává tették, de mellbaja miatt meg sem kezdhette működését s a következő télen alig 23 éves korában meg is halt, éppen akkor, amikor Árpád c. balladaszerü költeménye a Kisfaludy-társaság költői pályázatán az első díjat nyerte; a diadal hire már sírjában találta az ifju költőt. halálos betegségében irt Hattyudalát a Kisfaludy-társaság febr. 18-iki ülésén mutatták be oly hatással, hogy amint följegyezték, «szem nem maradt szárazon». Verseiből egy sorozatot a Kisfaludy-társaság adott ki Évlapjai I. kötetének függeléke gyanánt; egy részök az Athenaeumban jelent meg (1840). Teljesebb gyüjteményüket János nevü bátyja adta ki: N. I. versei (Pest 1846). Költeményeiben volt igaz érzés, bár sok fiatalos dagálylyal. Nagy technikai könnyüséggel dolgozott és számos romantikus költeményalakra ő adott példát (madrigal, triolet, ritornell, rondeau).
12. N. Imre (alsó-szopori), történettudós, szül. Német-Kereszturon (Sopron) 1822 jul. 1., megh. 1894 máj. 5. Felsőbb iskoláit Sopronban, a jogot a pozsonyi ev. liceumban végezte. 1843. országgyülési irnok, Moson követe Sőtér Ferenc mellett, 1848. a magyar szabadságharcban mint nemzetőr vett részt, 1854. törvényszéki biró Kaposvárt, 1861. Kőszegen a dunántuli kerületi tábla jegyzője. 1863. Győrött Ráth Károlylyal és Rómer Flórissal együtt megindította a Győri történelmi és régészeti füzeteket, 1863 dec. 27. megalakította Ráth Károlylyal, Horváth Elekkel és másokkal a Dunántuli történetkedvelők társaságát, mely később 1867. a magyar történelmi társulatba olvadt be. Ennek szinte tevékeny tagja volt megalakulásától kezdve. 1869 jun. 16. királyi itélőtábla biróvá, 1875. kuriai biróvá neveztetett ki. A magyar tudományos akadémia 1875 máj. 25. levelező, 1886 máj. 6. rendes tagjává választotta. Nagy érdeme van a heraldikai és genealogiai társaság létrehozása körül is, melynek alelnöke volt. Mint történettudós első sorban oklevelek publikációival szerzett érdemeket. 1865. megindította a Hazai okmánytárt, melyből (1865-73) összesen 8 kötetet adott ki, a 4 elsőt Paur J., Ráth K., Ipolyi és Véghelyi D. szerkesztőtársaival saját költségükön, a 4 utolsót az akadémia támogatásával 81869); A gróf Zichy család okmánytárának szerkesztésére vállalkozott (1871), az éltében megjelent 6 kötet közül 4-et Nagy Ivánnal és Véghelyivel közösen, 2-t egyedül adva. 1879. a magyar történeti társulat megbizásából a Hazai oklevéltárat, 1878-91. az akadémia megbizásából az Anjoukori okmánytárat (1-6 kötet) szerkesztette. Ezeken kivül két vmegye, Zala és Sopron történetéhez is összegyüjtötte és kiadta az oklevélanyagot: Zala vármegye története. Oklevéltár. (1-2. köt. Budapest 1886-1890) Véghelyi Dezső és Nagy Gyula szerkesztő társaival; Sopron vmegye története. Oklevéltár. (1., 2. köt., Sopron 1889-91). Történeti és genealogiai értekezések jelentek meg tőle az Új Magyar Muzeumban, Győri Történelmi és Régészeti Füzetekben, Századokban, Archaeologiai Értesítőben, Turulban stb. V. ö. Radvánszky B. báró, Emlékbeszéd N. I. felett (Turul 1895, 1-5. old.).
13. N. Imre, szinész, N. József 1848. kormánybiztosnak, 1843. Kossuth Lajos politikai fogolytársának fia, született Pesten 1849-ben, megölte magát u. o. 1893 szept. 5. Középiskolai tanulmányait félbeszakítva, mint kardalos egy vidéki szintársulat kebelében kezdte meg pályáját. Nemsokára újból a fővárosba jött és a szinésziskolába iratkozott, honnan 1870. egyenesen a nemzeti szinházhoz szerződtették drámai szerepekre, melyekre deli termete, imponáló alakja, klasszikus szép arca és érces hangja őt kiválóan képesítették. 1873. nőül vette Benza Idát (l. o.). 1889. a nemzeti szinház rendezője, 1890. a szinésziskola tanára lett. Két évvel később egy budai előadáson beteg lett s azóta súlyos idegbaj jelei mutatkoztak rajta, melyből csak nehezen gyógyult ki. Legkitünőbb szerepei közé tartoztak különösen a következők: Bánk bán, Othello, Coriolan, Essex gróf.
14. N. Imre (csécsi), l. Csécsi.
15. N. Irma, l. Gonda.
16. N. Iván (felsőgyőri), történetiró, szül. Balassa-Gyarmaton (Nógrád) 1824 junius 18-án. Atyja, Ferenc, több vmegye táblabirája s Nógrád vmegyének 24 éven át (haláláig, 1843 okt. 25.) levéltárnoka. Iskoláit Egerben, Esztergomban, Vácon járta; a jogot magánszorgalommal tanulván, Losoncon és a pozsonyi kir. jogakadémián tett vizsgálattal végezte. Mint kir. táblai jegyző (jurátus) ez időszakot az 1847-48. országgyülés alatt Pozsonyban saját költségén töltötte. Majd Pesten jurátuskodott, mig 1848 aug. 17. felcsapván honvédnek, Pápára a 7. honvéd zászlóaljhoz osztották be; ebben részt vett a Teleki Ádám gr., majd Moga vezérlete alatt Jellachich ellen folytatott védőharcban okt. 25-ig, amidőn őrmesteri ranggal áthelyezték Budapestre, hol közben nov. havában az ügyvédi vizsgálatot is letette. Pesten az Üllői-kaszárnyában szervezett 49. zászlóaljhoz jutott, melynek egyik századával lekerült Aradra, majd Bemhem (ápr. végeig), azután Vécsey táborába a temesvári ostromsereghez. Közben az oláhok ellen a zarándba küldött expedicióban is részt vett. 1849 jul. 18-tól Dembinsky-Mészáros hadtestéhez csatlakozva, Szegedtől Temesvárig végig harcolta (mint al-, majd mint főhadnagy) a magyar sereg végső küzdelmeit, mig végre az aug. 9-iki temesvári ütközet után, a sereg feloszlása rémes időszakában, Déva határából visszafordulva, élete veszélyei közt haza felé vette útját. Szept. 4. eljutott Bujákig (Nógrád), hol biztos rejtekhelyén 1850 aug. 17-ig lappangott, midőn alávaló árulással följelentetvén a zsandárok a vmegye székvárosába vitték, hol azonban, igazolás föltétele alatt, kezesség mellett, szabad lábra helyezteték. A besoroztatás elkerülése végett egy Olaszországban telelő grófi házhoz (Berchtold gr.) szegődvén, kinn tartózkodott mindaddig, mig a volt honvédségért való feleletre vonás alól egy általános császári rendelet mindenkit fölmentett. Igy biztonságba jutván, 1853-55. szülőhelyén ügyvédkedett, s irogatott az akkori néhány folyóiratba. Toldy Ferenc felszólítására könyvtári tisztségért folyamodván, 1855 aug. 1. kineveztetett a pesti egyetem könyvtárához első tisztnek, s még azon évben szept. 27. nőül vette Csató Máriát, az iró Csató Pálnak leányát. 1859 márc. 21. a meghalt Reguly Antal helyett ő lett a könyvtár első őre. Ott szolgált 1870 márc. 1-ig, midőn Greguss Ágost képviselőházi naplószerkesztő egyetemi tanárrá neveztetvén, annak unszolására a képviselőház naplószerkesztője lett. Orvosai tanácsára azonban a fővárost elhagyni s haza nyugalomba vonulni kényszerült. Kilenc évig sinylődott otthonában, a nógrádvármegyei Horpácson, betegen, tehetetlenül; később legfeljebb iratainak rendezésével, kéziratok másolásával s immár mintegy 12 000 kötetre tehető, kéziratokban, inkunabulákban, editio princepsekben gazdag könyvtárának összegyüjtésével szórakozván. 1888 körül a vármegyétől rábizott történet megirásához először is az adatok gyüjtésével fogott. E mellett 1890 nov. elején tett indítványával egy vármegyei muzeumtársulat alapítását kezdvén meg, azt 1891 nov. 29. tartott ünnepélyes üléssel megnyitotta. Közben szorgalmasan dolgozott a vmegyei hirlapba. Első önálló cikke 1844-ben jelent meg a Világ 51. számában: Egy népfaj (a cigány) hazánkban. 1845-46. számos népdal- és mese-gyüjteményt küldött be a Kisfaludy-társasághoz s ezeket Erdélyi János fel is használta a Népdalok és Mondákban. 1847-48. több cikket irt a Honderübe s a Magyar Akad. Értesítőbe, a Hölgyfutárba, a Losonci Phönixbe stb. Nagyon becses 1853. velencei történeti kutatásairól tett jelentése s Gritti Alajos életéről és viszonyairól négy eredeti kézirat nyomán irt értekezése a M. akad. Értesítőben, s Menyői Tolvaj Ferenc XVII. sz.-beli iróról s Corvin János velencei nevezetességéről az Új M. Muzeumban közölt tanulmánya. 1854. kezdte meg (a Divatcsarnokban) a történeti népregék közlését, egyúttal sokat dolgozván Vahot és Kubinyi képes folyóirata (Magyarország képekben) számára is. 1857. indította meg Magyarország családi címerekkel és leszármazási táblákkal címü nagy és alapvető munkáját, mely 1857-65., illetőleg a pótkötettel 1867-ig 13 hatalmas kötetben örökre forrásmunkája marad a magyar genealogiának. A m. tud. akadémia, amint újraszervezése után tagokat választhatott, már az első két kötet megjelenése után sietett őt (1858 dec. 15.) levelező tagjainak sorába iktatni. Székét Adalék a magyar címertanhoz c. értekezésével foglalta el. (Megjelent a M. Akad. Ért.-ben 1860). A mellett, hogy minden évben megjelent e művéből egy-egy kötet, számos más kiadványnyal gazdagította a magyar irodalmat. Szorgalmasan irt továbbra is az Új M. Muzeumba, Tört. Tárba, Vasárnapi Újságba és sok más lapba. Önálló kötetei ez időből: A Lubellei és Kisfaludi Lipthay-család nemzedékrende és oklevéltára (Pest 1858, 4-r.); Tököly Imre secretariusának, Komáromy Jánosnak törökországi diariuma és experientiája (Pest 1861). Knauz Nándorral 1862. indította meg a Magyar Tud. Értekezőt, melynek két kötetébe a legkiválóbb tudósok dolgoztak. A bevezetés és zárszó s minden füzetben az irodalmi napló, krónikai jegyzetek s apróságok N.-tól valók. 1863. adta ki az akadémia Monumentái közt Thököly Imrének 1693-94. évi naplóját (Pest 1863). Sok újat tartalmaznak a várrendszer némely viszonyairól a M. Akad. értesítőben 1866. közlött tanulmányai is. 1867. buzgó részt vett a magy. történelmi társulat megalapításában s kezdettől fogva egyik legtevékenyebb munkatársa volt a társulat közlönyének, a Századoknak. Nagy feltünést keltett 1869. a Pesti Naplóban Nagyszerü felfedezések, vagy Nincs többé aranybulla s A velencei hirhedt fölfedezések c. két tárcacikke, mellyel Mircse János velencei kutatásait kellő értékökre szállította alá. 1870. számos becses közléssel támogatta az Archaeol. Értesítőt s egyik alapítója volt a genealogiai társulatnak, mely alelnökévé választotta s melynek közlönyébe, a Turulba, kezdettől (1883) fogva becses tanulmányokat és adalékokat irt. 1870. kezdte szerkeszteni a képviselőház és egyes bizottságot naplóit, melyekből 1878-ig 59 hatalmas kötetet állított egybe. Ez emésztő munkássággal egyidőben önállóan adta ki Rhédei László tört. maradványait (1871); a Gróf Zichy-család okmánytárát (Nagy Imrével és Véghelyi Dezsővel együtt, 1871-74., három kötetben); Emlékbeszéd Érdy János fölött )1873); Egy főbenjáró per a XVII. századból (1873); Magyar diplomáciai emlékek Mátyás király korából (1875-78., négy kötetben); Az utolsó Árpádházi király trónralépte (1876); Brutus János Mihály Magyar historiájának III. kötete (1876, az első kettőt Toldy Ferenc adta ki). Rendkívüli buzgóságáért a m. tud. akadémia már 1874 máj. 21. rendes tagjai közé választotta a jeles tudóst, ki azonban 1879-től súlyos betegsége miatt egy ideig nem működhetett az irodalomban és csak 1883-tól fogva folytathatta azt nagyobb hévvel a szaklapokban. 1885. jelent meg Siebmacher Wappenbuch-jának IV. kötete gyanánt: Der Adel von Ungarn sammt den Nebenländern (Nürnberg 1885), melynek alapjául N. gyüjteménye szolgált; neve azonban csak az első hét füzeten áll. ugyanakkor irta meg Drégely várának történetét (a Szondy-albumban). 1890 óta számos cikke jelent meg a Nógrádi Lapokban, hol különösen a vármegye történetéhez szolgáltatott becses adalékokat; a király látogatása alkalmával külön lenyomatban is megjelent Balassa-Gyarmat története (1891). Az Irodalomtört. Közl.-ben Juhász Mátéról s Barcsay ábrahámnak feleségével folytatott levelezéséről értekezett (1893). Jelenleg Nógrád vármegyének két nagy kötetre tervezett történetén dolgozik.
17. N. János, nyelvész és hittudományi iró, akadémikus, szül. Szombathelyen 1809 márc. 30., megh. u. o. 1855 máj. 20. Szülőhelyén járta a gimnáziumot s 1827. a szombathelyi papnevelőbe lépett, egy év mulva a pesti központi szemináriumba küldték. A francia nyelvet már előbb elsajátítván, itt különösen a keleti nyelveket tanulmányozta s annyira haladt, hogy arab és aram nyelven verselt, és a pesti egyetem félszázados ünnepére arab verseket készített (ez volt hazánkban az első arab nyomtatvány; a betüket maga szedte ki). 1831. a magyarul nem tudó papnövendékek magyar nyelvtanárává tették s igy működött 2 évig. Ezalatt a keleti nyelvek antalogiáival megvilágított magyar nyelvtant adott ki: Grammatica linguae hungaricae cum parallelismo inter aramaeam, hebraeam, arabicam et hungaricam ducto (Pest 1832), melyet a pesti és más papnevelőkben kézikönyvül használtak. A magyarkispapok megalakult nyelvmivelő iskolája elnökévé választotta. 1832. áldozópappá szentelték s előbb Baltaváron (5 hóig), majd Rába-Szt.-Mihályon (3 évig) káplánkodott. 1835. hittudományi doktor, 1836. papnevelő-intézet tanulmányi igazgató és káptalani karkáplán lett, s a szemináriumban a hazai köz- és magánjogot tanította 1849-ig, különben 1839-től a liceumon a keleti nyelv és a bibliai tanulmányok tanszékét töltötte be 33 éven át. 1840. Zala vmegye táblabirája, 1871 kanonok lett. A 30-as években buzgó nyelvészeti munkásságot fejtett ki. Két műve az akadémia Nyelvtudományi pályamunkák c. sorozatában nyert elismerést és jelent meg, u. m.: A magyar nyelv szóalkotó s módosító ragjainak nyelvtudományi vizsgálata (Buda 1834) és Tiszta magyar gyökök (1838). Az akadémia 1833. levelező, 1838. vidéki rendes és 1876. tiszteleti tagjává választotta. Még a 40-es években is részt vett az akadémia nyelvtudományi munkásságában, igy Czuczorral és Vörösmartyval együtt A magyar nyelv rendszere kidolgozásában. Ekkor adta ki Hierolexicon polymethicum latino-hungaricum (Latin-magyar közhasználatos egyházi szótár, Szombathely 1845) c. munkáját. Egyházi beszédei és értekezései is vannak nyomtatásban. 1848 óta megszakadt tudományos munkássága; nem tudta magát beletalálni az újabb nyelvészeti irányokba.
18. N. József (szotyori), a református egyházi zene- s a dalirodalomnak buzgó művelője, szül. Rév-Komáromban 1832 jan. 2. Debrecenben végezte gimnáziumi tanulmányait. Az 1848-1849-iki szabadságharcban tevékeny részt vett mint hadügyminiszteri hivatalnok s mint tüzérfőhadnagy végezte katonai pályáját. 1852. a ceglédi énekvezéri állást foglalta el. 1855. Nagykőrös hivta meg kántor-orgonistának, hol az ott felállított tanítóképezdében az ének és zene oktatásával is megbizták. 1869-ben a sárospataki állami tanítóképző intézetben lett az ének és zene rendes tanára s mint ilyen irta meg népiskolai énektanának első részét, amely állami pályadíjat nyert. Ugyanekkor irta Rendszeres Énektan és Hegedütan munkáit. Népdalai, tánczeneművei, férfikarai s hegedüiskolája szélesen elterjedtek. Irt több zongorazeneművét s néhány magyar hallgatója és csárdása pályadíjban részesült.
19. N. Károly, csillagász, matematikai s politikai iró, szül. Rév-Komáromban 1797 dec. 6., megh. Párisban 1868 márc. 2. Korán szenvedélylyel fogott a matezis s természettudományok tanulásához; atyja 1819. Bécsbe küldötte, hogy ott magát kedvelt szakában bővebben kiképezze. Két éven keresztül Littrow oldala mellett dolgozott mint segéd a bécsi obszervatoriumban. Ez időben jutott összeköttetésbe a magyar udvari kancelláriánál alkalmazott Klauzál Imrével s ennek közvetítésére a gazdag, fiatal Károlyi Lajos gróffal, ki mindkettőt magánszolgálatába szerződtette, Klauzált jószágigazgatójává, N.-t pedig előbb pénztárnokává s könyvtárnokává, majd pénzügyi tanácsosává nevezvén ki. Bécsben megismerkedett Kaunitz herceg miniszterrel is, kinek szintén gazdasági tanácsosa s midőn ez Bécset elhagyni kényszerült s Párisba tette lakását, ugyanennek zárgondnoka lett. Ez alkalomból Párisban többször megfordulván, ott megismerkedett Aragóval is, kivel azontul folytonos összeköttetésben maradt. Eközben arra határozta magát, hogy elmegy Amerikába s odamenet, felkereste Babbage Károly (l. o.) matematikust, kinek Logarithmusi tábláit 1834. Londonban a magyar tud. akadémia költségén, magyar előszóval s bevezetéssel kinyomtatta. azután kiment Amerikába Lafitte francia államférfinak Jackson András elnökhöz szóló ajánló levelével, ki őt annyira megkedvelte, hogy valamennyi É.-amerikai állam főnökéhez ajánlással látta el s későbben barátai közé számította. Ily kedvező körülmények közt beutazta az É.-amerikai szövetség valamennyi államát, nagy mérvben bővítette ismereteit, magasabb vonalra emelte világnézeteit, s különös figyelemmel tanulmányozta a tanrendszert, a nevelő-intézeteket s a nemzetgazdaságot. Visszatérve, s hivatalos állását ismét elfoglalva, Bécsben tartotta lakását s egész buzgalommal feküdt a matematikai irodalomnak, melyben úttörő volt, s ennek jutalmául 1832 márc. 9. a magyar tud. akadémia levelező, 1836 szept. 0. pedig ugyanannak rendes tagjává választott. Munkái e téren: Elemi arithmologia s arithmografia; Arithmetika (Bécs 1835); Elemi algebra (u. o. 1837). Ez utóbbit a magyar tud. akadémia a 200 aranyból álló nagy jutalomra érdemesítette. Ezeket követték: A kis számító (Bécs 1837), a népoktatás emelésére szánt, beszélgetések alakjába foglalt s példákkal felvilágosító előadása a számítás alapvonalainak, melyet kiegészített A kis geometra (u. o. 1838). E nemü munkássága sorába tartozik az Első magyar földteke s égi teke elkészíttetése s kiadása. E tekék főleg Jüttner ezredes két lábnyi tekéje szerint s ennek közbenjárása mellett szerkesztettek; a rajzolást Lukács tüzér felügyelete alatt Kirilovics végezte. A tekékhez mellékletül készült 1840. Az égi és földtekének használata, melyet Vállas Antal akadémiai rendes tag irt meg. Egy teke kiállítása 25 frtba s az egész vállalat 10 000 frtnál többe került; a költséget Batthyány Kázmér gróf viselte, s minden hazai intézet s nagyobb, u. m. felsőbb és középiskola s egy sereg tudós, iró s tekintélyes hazafi kapott egy-egy példányt ajándékba. Feltünő, hogy a tekén «magyarország» neve elő nem fordul. Végre 1837-43. ő szerkesztette a magyar tud. akadémia Almanachjában az asztronomiai naplót s kalendáriumot. 1839-ben igen nevezetes cikket adott az Athenaeumba A magyarországi mértékek c. alatt, melyben már akkor sürgeti a méterrendszer behozatalát. A politikai életben s irodalomban is élénk részt vett az 1830-48 közti években; az országgyülések alkalmával el-ellátogatott Pozsonyba, hol Kölcseyvel, Deákkal, Klauzál Gáborral stb. baráti viszonyba lépett s jó ismerője, Orosz József pozsonyi lapjában, ennek népszerütlenségével nem gondolva, Hungarica címü cikksorozatával roppant érdeklődést keltett. Posonban (1841) jelent meg Daguerreotyp címü könyve, azoknak ajánlva, kiknél a vér melege Réaumur +30 fokon alul nem esik; tartalma a hazai állapotok, szokások, balfogalmak s előitéletek éles gúnyolása több mint 40 fejezetben. A könyv egész jövedelmét a vele baráti viszonyban élt nyelvtanár és szótáriró, Marton József elárvult családjának segélyére ajándékozta. Midőn Batthyány Kázmér gróf az 1845. alapított magyar védegylet elnökévé választatott s lakását Pestre tette át, N. is elhagyta Bécset, s a fehérvármegyei Bicskén, Batthyány Kázmér gr. egyik uradalmában lakott, hol a gróf uradalmai rendezésével s az örökváltsági ügygyel foglalkozott, s egy kies fekvésü dombon egy a tudomány magaslatán álló csillagászati obszervatoriumot akart építeni és felszerelni. Szándéka volt ugyanott egy szemináriumot alapítani, melyben fiatal matematikusok, csillagászok s természettudósok képeztessenek, s e célra Batthyány Kázmér gróf százezer forintos alapítványt ajánlott felé ő maga sajátjából ennél többet költött egy kisebb toronyra s épületekre és műszerekre, ki is küldött már egy fiatal mérnököt Altonába, hogy magát ott kiképezze; de közbe jött az 1848-iki válság ideje, mely Batthyány gróf javainak elkobzására s N.-nek is elfogatására s bicskei lakából, melyre nagy nemzeti lobogót tűzött fel, az új épületbe szállítására vettetett. Onnét nemsokára kiszabadult ugyan, de megundorodván az itthon bekövetkezett állapotoktól, végképen elhagyta a letiprott Magyarországot, felajánlotta a hatalomnak obszervatoriuma 12 holdas telkét, szép kis kastélyát, obszervatóriumát, műszereit, könyvtárát oly feltétellel, hogy Batthyány Kázmér gróf zár alá vett tömegéből fizessék ki jogos követeléseit s ereszszék külföldre. Az ajánlat elfogadtatott s a becses gyüjtemények a pesti egyetem, budai műegyetem, magyar tud. akadémia, erdélyi muzeum, s kisebb részben még néhány hazai iskola közt lett felosztva; a telek, kert s kastély pedig eladatott idegeneknek. N. ekkor Párisba ment s szülőföldjét többé nem látta. 1862. irta meg Cometologiáját (az üstökös csillagok tanát) s ugyanekkor beküldte a m. tud. akadémiának Le Soleil c. nagy munkája kivonatát, hogy e munkájának, melyet magyar nyelven kiadni képes nem volt, tőle származását bármikor bizonyítani lehessen. E munkájában, melyet más tudományos társaságoknak is megküldött, Coppernicus naprendszerét s Keppler törvényeit megtámadja. A Soleil 1866. Lipcsében német nyelven is megjelent Die Sonne und die Astronomie címen több mint 60 nyomtatott ven. Nemsokára ezután Párisban elhalt; alig egy pár ember kisérte örök nyugalma helyére és sírhelye, Páris ostroma alkalmával a temető elpusztulván, nyomtalanul eltünt. Az akadémiában 1876 dec. 18. Kondor Gusztáv tartott felette emlékbeszédet.
20. N. Károly (szotyori), a református egyházi zeneirodalomnak egyik munkása, szül. Komáromban 1821 aug. 5. A zenében Stöcker József katolikus karnagy orgonistától nyerte az első oktatást. 1843. a debreceni református hitközség kántororgonászi állomását foglalta el, s mint ilyen fejtett ki sokoldalu tevékenységet. A 40-es évek elején külföldi utazásokat s tanulmányokat tett. Bécsben Fischoff, Bibel, Sechter voltak tanárai, külföldön főleg az orgonaépítészet s a protestáns egyházi zeneirodalmat tanulmányozta. Visszatérve Debrecenbe, az ottani zeneéletnek új irányt adott. Irodalmi működése is ez időben vette kezdetét, melyet folyton szaporított újabb művekkel. Énekhangzatos könyv címü művével tünt fel először, melyet iskolai növendékek számára irt s mely még manapság is szélesen el van terjedve. Erdélyi karénekes könyve s terjedelmes Magyarországi karénekes könyvével minden szakértő figyelmét magára vonta. Ezeken kivül a világi zeneirodalom terén is igen nagy termékenységet fejtett ki. Irt számos zongora- s orgonadarabot, férfinégyest s vegyes kart. Mint az orgona-hangszer szakavatott ismerője és kezelője, annak elméleti s gyakorlati terén is sok tevékenységet fejtett ki. Jubileumát 1896 jan. 26. ülték meg. -Fia, N. Károly, orgonaművész és a budapesti ev. ref. teologián és főgimnáziumban a zene tanára, irta a Királyhimnusz zenéjét.
21. N. László (perecsényi), a század elején a legtermékenyebb magyar irók egyike, szül. 1771., megh. 1827. Arad vmegye esküdtje, majd szolgabirája volt. 1801-27-ig önállóan 38 üdvözlő és kesergő verse, «lantolagja», «mezengye» stb. jelent meg. Fontosabb ezeknél Orodiása 3 könyvben (1804), mely az alkalmi verseknek egész antologiája. Kisérletet tett a költői elbeszélés terén is. Versekben irta meg Léta magyar vitéznek és Zamira pannoniai kisasszonynak a földön és tengeren történt viszontagságait (Pozsony 1800); Szakadár esthonnyai magyar fejedelem bujdosását (Pozsony 1802) stb. Még nagyobb dicsvágygyal készült Galliasa (Pest 1816), melyben a napoleoni háborukat énekli meg. Legfőbb műve, Arad vármegye monographiája, kéziratban maradt. V. ö. Márki, Pecséri N. László naplója (Philologiai Közlöny 1889., 570-694).
22. N. László, pedagogus, szül. Kunhegesen 1816., megh. Budapesten 1874. Elemi iskoláit szülőföldén, a közép- s elsőiskolai tanfolyamokat Nagykőrösön s Debrecenben végezte. Debrecenből Ér-Mihályfalvára ment akadémikus rektornak. Azután magán nevelősködéssel foglalkozott. 1851. Kisújszállásra hivták meg tanárnak. Ezt az iskolát a szabadságharc után a megsemmisülés fenyegette, az ő igazgatása alatt 4 év mulva már 6 rendes tanár működött benne. 1858. Kőrösre ment képezdei igazgatónak. 1868. Eötvös tolna-baranyavármegyei tanfelügyelővé tette, pár év mulva Pest vármegyébe helyezték át. Érdemeiért több kitüntetésben is részesült. Művei: Beszéd- és értelemgyakorlatok (Sárospatak 1863); Magyarország története (Ballagi Károlylyal, N.-Kőrös 1863); Vezérkönyv a beszéd- és értelemgyakorlatokhoz (Budapest 1869, az állam tulajdona); Magyar nyelvtani vezérkönyv (u. o. 1870); Ugyanehhez Gyakorlókönyv (u. o. 1870); Ugyanehhez Gyakorlókönyv (u. o. 1870, mind a kettő az állam tulajdona). Szerkesztette a Protestáns Népiskolai Közlönyt (Sárospatak 1866).
23. N. László, pedagogus, az előbbinek fia, szül. Kisújszálláson 1857 jun. 27. Iskoláit Nagy-Kőrösön, Pécsett és Budapesten végezte, u. o. megszerezte a középiskolai tanári oklevelet. 1881. a budapesti II. kerületi állami tanítónőképzőhöz nevezték ki tanárnak, 1878. Dobsina és környékén, később Tibold-Darócon és Kácson (Borsod) végzett geologiai kutatásokat. Előbbi tanulmányainak eredménye, amelyet a földtani társulatnak is bemutatott, a Földtani Közlöny 1880. évfolyamában Adatok a dobsinai dioritról c. alatt jelent mg. Természettudományi dolgozatai a Berecz A. által szerkesztett Természetben, a Természettudományi Közlönyben, a Gazdasági Mérnökben, Néptanítók Lapjában stb. jelentek meg. Az 1889. megalakult tanítóképző-intézeti tanárok országos egyesülete főtitkárává és hivatalos közlönyének, a Magyar Tanítóképzőnek szerkesztőjévé választotta. A millennium alkalmából tartandó II. országos és egyetemes tanügyi kongresszus főtitkára. Pedagogiai dolgozatai leginkább a Magyar Tanítóképzőben jelennek meg. 24. N. Mihály, ref. püspök, szül. Rétalapon (Győr) 1788., megh. Rév-Komáromban 1878 márc. 19. Iskoláit Pápán végezte 1813., azután a bécsi, majd több német egyetem hallgatója volt. 1815. a pápai főiskolához választatott meg a történelem tanárául, 1821. kocsi, 1845. komáromi lelkész lett. Az 1839-iki országgyülésre őt küldötte kerülete országgyülési hitszónokká, közben a tatai egyházmegye esperessé, kerülete főjegyzővé, 1845. püspökké választotta, mely utóbbi tisztét 1876-ig viselte, amikor a már 88 éves aggastyán nyugalomba vonult. Életrajza Vasárnapi Ujság 1865. 2. sz.
25. N. Miklós, iró, lapszerkesztő, szül. Tordán 1840 máj. 30. Középiskoláit Kolozsvárt végezte, hol atyja tanár volt, a jogi tanfolyamot a budapesti egyetemen 1868. Már tanuló évei alatt sokat dolgozott napi- és hetilapokba, különösen a Vasárnapi Újságba, melynek már 1863. belső munkatársa lett, és szerkesztette 1867-68. a Magyarország Képekben címü honismertető vállalatot (2 vaskos kötetben). Pákh Albert halála után 1867 febr. átvette a Vasárnapi Újság és a Politikai Újdonságok szerkesztését s azt máig folytatja. A két lap terjedelme ama 29 év alatt, mióta N. szerkeszti, majdnem megkétszereződött, s mind belső tartalom, mind külső kiállítás tekintetében is fokról fokra emelkedett. A fősúlyt a közlemények eredeti voltára és a magyar tárgyu illusztrációra, a hang és szellem szolidságára és az irodalmi forma magyaros művészetére fekteti. Lapja ezekért a magyar tárgyak tekintetében forrásul szolgál, s kiválóan családi jellegü lap. Mivel a Vasárnapi Újság, mely mint néplap indult meg, a felsőbb osztályok lapjává emelkedett, a nép számára N. új lapokat alapított, nevezetesen a Képes Néplapot (most 25-ik évfolyam) és társlapját, a Világ-Krónikát, melyek a nép között a legelterjedtebb lapok közé tartoznak. A Rudolf trónörököstől 1880. megindított Osztrák-magyar monarchia irásban és képben c. vállalat magyar kiadásának Jókai mellett N. a szerkesztője. A tűzkárosult Eperjes, Nagy-Károly és Torockó javára kiadott Segítség-albumot szintén Jókaival együtt szerkesztette, amely vállalat a magyar irodalomban szinte példátlan anyagi sikerrel járt, mert 50 000 frton felül jövedelmezett a leégett városok számára. Sokoldalú működése révén N. a fővárosi irodalmi és művészeti közéletben előkelő szerepet játszik.
26. N. Miklós (csécsi), l. Csécsi.
27. N. Pál (felső-büki), országgyülési követ, a magyar tud. akadémia igazgató tanácsának tagja, századunk első felének egyik nagy szónoka s államférfia, szül. Fertő-Szt.-Miklóson (Sopron) 1777 szept. 28., meghalt Bécsben 1857 márc. 26. Tanulmányait az atyai háznál, majd a soproni gimnáziumban és a pozsonyi akadémiában, a jogot Pesten végezte, hol aztán nagybátyja, az akkori királyi személynök oldalánál hites jegyző volt s ügyvédi oklevelet is nyert. Az 1797-iki s 1805-iki nemesi fölkelésekben kapitányi s később őrnagyi rangot viselt. Majd a megyei közélet s gyülési szereplés nyilvános pályájára lépett, s csakhamar kitünt az ősz táblabirák tekintélyes során szónoki tehetségével és rettenthetetlen bátorságával. 1807., harminc éves ifjú korában, követté választották a pozsonyi országgyülésre, hol azután magas szónoki és államférfiui tehetségei tágabb térre találtak. Népjogok, népképviselet, egyenlőség, s a kiváltságos nemesi alkotmány sáncainak lerombolása távol állott programmjától. de lelke egész melegével, szónoklata teljes erejével védelmezte az elnyomott jobbágyságot, merészen ostorozta a lefelé dölyfös, felfelé szolgai, önző oligárkiát, az úrbéri visszaéléseket, a fosztogató adórendszert, a tisztviselők zsarnokságát s a megyei nepotizmust. A monárkia terhes és zilált pénzviszonyai birálásában is, szabatos pénzügyi ismeretek és rendszeres tanulmányok nélkül, egyedül józan esze s gyakorlati tapintata segélyével ugy kitüntette magát, hogy a következő országgyülések is jónak látták e tárgyban az általa kijelölt úton járni. ugyanazon országgyülésen irta Idea c. emlékiratát, mely a királyi propoziciók tárgyában a királyhoz intézendő felirat alakjába van öntve s kétségtelen bizonysága annak, hogy ő már ekkor bölcs és meggondolt terv szerint járt el, igyekezett a királyi előadásoknak a nemzet részéről készségesen elfogadott teljesítését a nemzeti kivánatok és sérelmek orvoslásának szükségével elválaszthatatlan kapcsolatba fűzni, s fősúlyt helyezni a nemzeti jellem és géniusz figyelemben tartására; a hadsereg kellő képességének s a hadviselési sikereknek feltételéül állítani fel a tisztek hazafiságát és magyar nyelv tudását stb. Az országgyülés befejezése után, melyen országos hirre emelkedett, még kétszer, ugymint 1809. és 1813. s igy összesen négyszer vett részt a nemesi felkelésben, s eközben aranysarkantyus vitéz is lett, s Kazinczy Ferenctől (1811 február 5-éről) Szeghalomról üdvözlő s hódoló hangu levelet és minden oldalról magasztaló versezeteket kapott magyar és deák nyelven; tisztelői levétették arcképét is. De a kormány utasítást adott Esterházy hg. Sopronvármegyei főispánnak, hogy követté választatását minden áron meggátolja, s igy a dicsőség koszoruival elhalmozott ifjú szónok a következő 1808-iki és 1812-iki országgyüléseken nem vehetett részt. 1825-ig csak a vmegyében folytatta alkotmány-, nemzet- és népvédői szerepét. Időközben az 1812-iki országgyülés IV. t.-cikke szerint a Magyar- és Stájerország közti határok kiigazítása tárgyában még 1807. kiküldött országos bizottság tagja volt. Az 1825 szept. 11-ére összehívott országgyülésre Sopron vármegye egyértelmüleg kikiáltotta N.-t országgyülési követté. Oly követi utasítással ment az örökké emlékezetes 1825-iki országgyülésre, melyben saját eszméi s óhajtásaira nézve erős támaszt találhatott, s melynek készítésében fő részt vett. A hosszu és érdekes tanácskozásokban lényeges vezérszerepet vitt; ekkor is a nemzetiség megmentése és a jobbágyság sorsának javítása volt első sorban törekvésének fő célja. A magyar nyelv és nemzetiség ügyének pedig ő volt legelső rendü bajnoka, s főképen az ő lángszavainak köszönhető, hogy a magyar akadémia ez országgyülés folytán, Széchenyi István gr. és társainak nagylelkü ajánlata alapján létre jött. A nov. 23-iki kerületi ülésen tartotta azt az elragadó beszédet, mely a hazafi szivek óhajtásában már régebben ápolt eszmét egyszerre létre hozta. A következő 1830-iki országgyülésen ismét jelen volt, de itt már, ugy látszik, megdöbbenve állott meg a rendszerén messze tul menő eszmék áramlatával szemközt, s ettől fogva mindinkább konzervatív és mérséklő úton kezdett járni, s több ízben határozottan fellépett a demokrata elvek ellen, melyek által nem hitte megvédhetőnek a szabadságot, amint azt ő értelmezte, s az ország erejét és biztos fennállását. Bekövetkezett, amit várni lehetett. Bár a nemzeti nyelv ügyében ismételve erélyesen kardoskodott, a sérelmek orvoslását buzgón sürgette, az adózó nép érdekeit hiven védelmezte: az országgyülésen népszerüsége már csökkenni kezdett; a következő 1832-36-iki és 1839-40-iki országgyüléseken pedig azt a keveset is elvesztette, mely számára még fennmaradt. Pedig ő nem lett mássá, hanem a viszonyok s körülmények alakultak át; a világítás változott, melyben viselkedése feltünt, s a szemüveg, melyen keresztül birálták eljárását. Politikai szinváltozással vádolták, gyanusítani kezdték, s letépték hervadt koszoruit. Az 1840-iki országgyülés után, melyen még egész bécsi befolyását felhasználta a politikai elitéltek megmentésére, végképen visszalépett a közpályáról, s csak megánkörökben és olykor a sopronvármegyei gyüléseken hallatta éles birálata hangjait a neki nem tetsző állapotok felett. Az 1848. nagy átalakulás s a szabadságharc története nem ismeri N. nevét; az arra következő abszolut rendszer ellen azonban, a döblingi prófétával együtt, a nem kompromittált hazafi bőven szórta élcei találó nyilait. Részint falusi birtokán, részint Pozsonyban élt Pálffy gr. zárgondnokának minőségében; élete végső éveit pedig Bécsben és a Bécs melletti Inzersdorfban élte át, hol régi kortársai gyakran felkeresték; s a fáradt öreg végre 80 éves korában Bécsben gutaütésben halt meg s felső-büki birtokán tétetett örök nyugalomra. Mint a Magyar akadémia igazgatósági tagja felett Tóth Lőrinc tartott emlékbeszédet 1874 jan. 26., politikai s emberi jellemének méltányló elégtételt szolgáltatva. Hasonló szellemben irt felőle Csengery Antal a Magyar szónokok és státusférfiak és a Történeti tanulmányok és jellemrajzok c. könyveiben.
28. N. Pál (beregszászi), l. Beregszászi Nagy.
29. N. Péter, ref. püspök, szül. Kolozsvárt 1819 ápr. 22., megh. u. o. 1884 szept. 16. Tanulmányait szülővárosában végezte, hol már 1840. helyettes, 1841. pedig rendes lelkész lett. Már mint ilyen 1842. külföldre ment s egy évet a göttingiai egyetemen töltött. Hazatérte után lelkészi hivatala mellett 1846-tól a ref. kollégium természettani tanszékén egy ideig segédtanári, 1850-58. pedig rendes tanári állásban működött, viszont 1855-1862. az ideiglenesen Kolozsvárt elhelyezett nagyenyedi teologiai akadémia tanára volt, mint a gyakorlati teologia nagy hatásu előadója. 1864. generalis notariussá választatott s mint ilyen 1866. a püspökségre minden új választás nélkül következett. Kolozsvári papi hivataláról ekkor lemondva, kevés idei országgyülési képviselőségén kivül egészen küzdelemteljes püspöki hivatalának szentelte erejét. Püspökségének legemlékezetesebb mozzanata kifelé az erdélyi ref. egyháznak a magyarországi kerületekkel való uniója, befelé pedig az egyházkerület kormányzó testületeinek az u. n. képviseleti rendszer alapján való újjászervezése volt. Az ő idejében alakult az egyházkerületi lelkészi özvegy-árva gyámintézet, melynek vagyona azóta már tekintélyes összegre szaporodott. Elnöke volt a debreceni zsinatnak s Török Pál halála után szintén elnöke az egyetemes konventnek, mely az egyetemes énekügyi bizottság elnökévé is megválasztotta. Ily sok irányu hivatalos müködésben mint prédikátor szerezte a legnagyobb hirnevet. Bámulatos szónoki művészete még azokat is elragadta, kik máskülönben ellenfelei voltak. Széleskörü és sokoldalu irói munkássága szintén maradandó értékkel bir. Allattant, melyet Milne után dolgozott át, nagyszámu kisebb-nagyobb, fordított és eredeti, elbeszélő és ismeretterjesztő művet, melyet többnyire Belényesi Gábor és Csurgó György álnevek alatt jelentek meg, továbbá állásából kifolyólag az egyházi irodalom körébe tartozó műveket bocsátott közre. Legnevezetesebbek közülök: két (nagyobb és kisebb) konfirmációi kátéja s az Újszövetségi történetek, melyek mindannyian új meg új kiadásokban jutnak még mindig közkézre, ugyszintén Agendája, melyet Vadas József tiszttársával adott ki s amely az erdélyi kerületben ma is közhasználatnak örvend. Különféle alkalmakra irt s közönséges egyházi beszédei, melyek önálló füzetekben, a Herepei G. és Vadas J. tiszttársaival együtt kiadott Isten igéje címü gyüjteményben s az erdélyi prédikátori Tárban jelentek meg, nagy részben pedig kéziratban maradtak, mindmegannyi hatalmas alkotások.
30. N. Sándor, gyorsiró, szül. 1844 márc. 4. Tanulmányainak végeztével pár évi tanítóskodás után 1869 végén a pesti műegyetem könyvtáránál alkalmazták, hol jelenleg is könyvtártiszt. A gyorsirással 1872. ismerkedett meg. 1874. a Markovits-féle Gyorsirászati Lapoknak főmunkatársa, 1875-76. tanévben pedig szerkesztője lett. A Markovits rendszerből kiindulva népszerű gyorsirásának megvalósítása érdekében elnöklete alatt 1877. a magyar gyorsirók egyesületét alapította meg. Majd tanfolyamokat nyitott s egymásután ad ki rendszere szerint most is szaklapokat, könyveket. V. ö. Gopcsa, Magyar gyorsirás története (Budapest 1894).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
