Lähne

Full text search

Lähne Frigyes, pedagogus, szül. Osterfeldben (Poroszország) 1822 márc. 18., megh. Sopronban 1881 dec. 9. Tanulmánait a weissenfelsi pedagogiumban végezte. 1845. meghivták Felső-Lövőre tanárnak. Már akkor felmerült benne az eszme, hogy Magyarországon egy az angol kollégiumoktól és német internátusoktól egyaránt távol álló, az ifjak egyéniségére állapított, benlakással egybekötött egységes középiskolát alapítson. De minthogy magyarul nem tudott, nevelői állást vállalt Debrecenben és 1846 őszétől kezdve egészen a szabadságharcig részint a Serényi-, részint a gróf Degenfeld-családnál működött. 1848 márc. Pestre jött, hol a serényen szervezkedő közoktatási minisztériumban azzal biztatták, hogy egy újonnan felállítandó magyar pedagogium vezetésére van kiszemelve. A hazafiakkal együtt ő is honvéd lett és mint tüzér szolgált Guyon tábornok hadosztályának egyik ütegében. Komáromban tifuszba esett, de súlyos betegen még sikerült magát Győrig vonszolnia, ahol halálos betegen értesült a magyar ügy válságáról. Világos után kibujdosott és eleinte Velencében, majd onnan az abszolutizmus kémei elől menekülvén, Svájcban nevelősködött. 1852 tavaszán meghivták Felső-Lövőre, ahol másfél évig működött. 1853. elfogadta a soproni (akkor evangelikus) reáliskola igazgatóságát, melyet L. erélyes vezetése négyosztályu rendszeres tanintézetté fejlesztett. Már ekkor megkezdette internátusát, melyet egyre tovább fejlesztett, s melynek tanítványai hét éven által a reáliskolát látogatták. De mikor növendékeinek száma egyre szaporodott és L. intézete számára a nyilvánossági jogot is megkapta, lemondott a reáliskolai igazgatóságról és egészen intézetének szentelte magát, mely eredetileg négyosztályu elemiiskolából és hatosztályu reálgimnáziumból állván, ma már nyolcosztályu gimnáziummá fejlődött és alapítójának halála után előbb özvegyének, Koch Máriának (megh. 1891 jun. 3.), majd fiainak vezetése alatt Sopron város és tanügyünk életében jelentékeny tényező. L. irodalmi tevékenysége leginkább polemikus természetü, módszeres feljegyzései és naplói kéziratban maradtak, de intézetének szervezetét maga irta le fennállása 25 éves évfordulója alkalmából (Sopron 1878).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me