Laffitte
Laffitte (ejtsd: lafitt), 1. Jakab, francia államférfiu, szül. Bayonneban 1767 okt. 24., megh. Párisban 1844 máj. 26. Perrégaux párisi bankárnál volt ügynök, s később gazdája utódja lett. Napoleon 1809. kinevezte a francia bank igazgatójává, mely állásába az ideiglenes kormány 1814. ismét viszszahelyezte őt. A száz nap alatt s a második restauráció után L. képviselő volt, s mindig az ellenzékkel tartott. 1817. Páris mind a 20 kerületben egyszerre őt választotta meg, mire az elkeseredett udvar megfosztotta őt a bank igazgatóságától, melyet azonban 1822. újra visszakapott. Népszerüségét akkor vesztette el, midőn a Villéle-minisztériumot a járadék leszállításában támogatta; ennek dacára is ellenzéki maradt s 1827. a miniszter vád alá helyezését követelte. A juliusi forradalom kezdetén L. háza volt a mozgalom intézőinek gyülőhelye, s L. ajánlatára, ki a forradalmat pénzzel is támogatta, jelölték ki (jul. 30.) az orleansi herceget az ország főparancsnokává. Mint az 1830 aug. 30-iki kamara elnöke, ő olvasta fel a Lajos Fülöp monárkiáját visszaállító határozatot, s be is lépett az új kabinetbe, de már 1831 márc. 13. beadta lemondását. Miután hitelezői fenyegették s az udvar is elhagyta, kénytelen volt birtokait eladni, hogy 50 milliónyi adósságát kifizethesse. A parlamentben ezután ismét az ellenzékhez csatlakozott, s vagyona romjaiból egy leszámítoló bankot alapított, mely gyorsan felvirágzott. 1843. még egyszer a kamara elnöke lett. A Souvenirs de Jacques L., racontés par luimęme (Páris 1884) nem L. műve.
2. L. Péter, a pozitivizmus ez idő szerinti feje és a Collége de France tanára, szül. Bégneyben (Gironde) 1823 febr. 21. 1839. Párisba került, azzal a szándékkal, hogy tudományos, különösen matematikai ismereteit kiegészítve, a tanári pályára lépjen. A szakmájabeli műveken kivül is sokat olvasván, 1842. véletlenül kezébe került Comte Ágost Cours de philosophie positive c. alapvető munkájának ötödik kötete, melynek olvasása annyira elragadta, hogy mint maga beszéli Cours de philosophie premiére-je bevezetésében, e perctől fogva ugy érezte, hogy gondolkodásának iránya s életének rendeltetése megállapodásra jutott. 1833. személyes érintkezésbe lépett Comte-tal, ki csakhamar végleg meghódította az akkor még keletkezőfélben levő pozitivizmus számára. Comte halála előtt néhány évvel megirt végrendeletében a 13 tagból álló végrendeletvégrehajtó testület elnökének nevezte ki. Ezóta vezeti a pozitivizmus ügyeit a pozitivizmus igazgatója címen. Mint az új doktrina feje, sokoldalu és fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki. 1878-ban alapította a pozitivizmus központi organumát, a Revue Occidentale-t, Comte utasításai értelmében. E kéthavonkint megjelenő folyóiratban irta meg a politikai és szociális helyzetet megvilágító, a tudományok történetének egyes fázisait s egyéb kérdéseit tárgyaló cikkeit. Ezek s önálló művei a kormányférfiak érdeklődését is felkeltvén, Bourgeois közoktatásügyi miniszter L. számára az exakt tudományok általános történelmének előadására egy új tanszék szervezését határozta el. S miután mindkét ház erre a költséget megszavazta, a kinevezés 1892-ben meg is történt, s L. ugyanazon év kezdetén a tanszéket egy mesteri megnyitó beszéddel el is foglalta. Főbb munkái a következők: Cours philosophique sur l'histoire générale de l'humanité (Páris 1859); Considérations générales sur l'ensemble de la civilisation chinoise (u. o. 1861); Les grands types de l'humanité (2 köt., u. o. 1874- 75); Cours de philosophie premiére (2 köt., 1889); Le positivisme et l'économie politique (u. o. 1876., 3-ik kiadás); Le centenaire de Diderot (u. o. 1884); Considérations générales á propos des cimetiéres de Paris (1874); Discours d'ouverture du cours de l'histoire générale des sciences (u. o. 1892).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
