Iszmail pasa,

Full text search

Iszmail pasa, 1. volt egyiptomi alkirály, szül. Kairóban 1830 dec. 31., mint Ibrahim pasa fia, megh. a Bosporus melletti Emirghiani kastélyban (Konstantinápolynál) 1895 márc. 2. Párisban végzett holmi tanulmányokat s ugyanott sajátította el az európai modort, egyuttal azonban a pazarlásra való hajlamot. Said pasa alkirály megbizásából azután több rendbeli küldetésben járt keleti udvaroknál és Párisban, 1861. pedig Said pasa távolléte alatt mint annak helyettese szerepelt. Miután a Szudánban kitört felkelést erélyesen elnyomta, 1863 jan. 18. maga foglalta el az alkirályi széket. Kormánya nem mondható szerencsésnek. Darfurt ugyan 1874. bekebelezte országába, de az Abisszinia ellen intézett támadás csufos véget ért. Az 1869. megnyitott szuezi csatorna által érdemeket szerzett a világforgalom lendülete körül; magának Egyiptomnak azonban ebből az átmeneti forgalomból nem sok haszna lett és a csatorna megnyitásakor rendezett fényes ünnepélyek teljesen felemésztették az állam amugyis sovány jövedelmeit. Néhány évvel később már annyira sülyedt I. hitele, hogy kénytelen volt hitelezői és az európai nagyhatalmak sürgetésére állandó nemzetközi bizottság kinevezésében megnyugodni, mely bizottság azután az ő és Egyiptomnak kiadásait megszabta és ellenőrizte. Midőn pedig I. 1879 ápr. 22. kelt rendeletével e bizottság befolyása alól szabadulni kivánt, a szultán I.-t a türelmetlenkedő nagyhatalmak sürgetése folytán lemondásra késztette (jun. 26.) és I. fiát, Tevfik pasát, nevezte ki utódának. Erre I. pasa, ki különben 50 000 font sterling évi járadékot élvezett, háremével külföldre utazott és előbb Nápoly, majd Páris és Londonban élt egy ideig, hol azonban fagyosan fogadták. 1885. az országos kiállítás alkalmával Budapestre is ellátogatott, 1888. pedig Konstantinápolyba költözött. Utolsó napjait a vizkórságban szenvedő ex-khedive a Boszporus mellékén levő Emirghiani kastélyban töltötte. Tetemét Kairóban helyezték nyugalomra. - 2. I. pasa, török orvos és államférfiu, l. Kmetty.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me