Himlőojtó-intézet.

Full text search

Himlőojtó-intézet. A budapesti központi védhimlőojtó-intézet mint ilyen tulajdonképen megszüntettetett, de teendőivel 1874.nov.1-től kezdve Bókai János vezetése alatt levő pesti szegény-gyermekkórház bizatott meg. (Belügyminiszteri rendelet 1874. 41.679. szám.) Bókai János tanár halála után a belügyminiszter az intézet vezetésével továbbra is a Stefánia-gyermekkórház egyesületet bizta meg (1885). Az intézetet, mely évi állami segélyezésben részesül, a célból léptették életbe, hogy a tiszti főorvosok, kiknek különben kötelességében áll, himlőnyirk fentartásáról saját működésük területén gondoskodni, himlőnyirknak dijtalan küldéseért folyamodhassanak az esetben, ha himlőmagszakadás vagy elfajzás fordulna elő. Minthogy kivánatos, hogy legalább az első beojtások mindenütt az országban állathimlővel megkezdhetők legyenek, ezen intézet arról gondoskodik, hogy folyamodó törvényhatóságoknak és hatósági orvosoknak mindenkor állati nyirk bocsájtassék rendelkezésükre. Nálunk Magyarországon is a humanizált nyirkkal való himlőojtás mindinkább kiszorulván, az országos védhimlőojtóintézet humanizált nyirkot általában már nem is küld szét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me