Halhatatlanság.
Halhatatlanság. Hogy a lélek nem vész el a testtel, hogy az ember egyénisége valamely formában a test halála után is megmarad, a vallások egyik legrégibb alkotó része, mely a különböző időkben és népeknél a legkülönbözőbb formákat öltötte. A fejlődés alsó fokán álló népeknél a megholtak lelkei szellemek és kisértetek alakjában vezsnek bennünket körül; a hinduknál s egyiptomiaknál a lélek a test halála után más testet a földön - lélekvándorlás - (l.o.) a görögöknél a halál után az embernek mintegy árnyékképe kerül a Hades-be; a három nagy monoteista vallásban a halhatatlanság a föltámadás gondolatával áll válhatatlan kapcsolatban, a lélek uj életet él s siron tul, amelyben az itteni élet diszharmoniái megoldásukat lelik. A filozofiában először Platon foglalkozott a halhatatlanság gondolatának filozofiai bizonyításával, azóta ez a spekulativ filozofiai állandó tárgya. Azok az okadatok, melyekkel a filozofiai rendszerek és iskolák a lélek halhatatlanságát bizonyítják, a következők: A lélek metafizikai természetéből merített okadat. A lélek a testtől különböző való; a lélek nem osztható részekre, mint az anyag; a lélek egyszerü, mindig maga magával azonos. Minthogy pedig a halál nem egyéb, mint a testnek alkotó részeire való bomlása: a lélek, nem állván részekből, nem is oszolhat föl részekre, tehát nem veszhet el. Ez azonban még nem biztosítaná, hogy a lélek egyszerü valójának fenmaradásával öntudata is fenmarad, hogy tehát az, amiben voltakép egyéniségünk áll, menekül meg a haláltól. Az egyéniség fennmaradását egyrészt az a gondolat van hivatva bizonyítani, hogy az öntudat lényeges tulajdonsága a léleknek, tehát mint ilyen, a testtől való elválás után is megmarad, másrészt a következő okadatok támogatják: Az erkölcsi okadat. Az erkölcsi törvénynek, melynek érvényessége föltétlen, nem volna értelme, ha nem járna az igazságosság eszméjével. Ez pedig megköveteli, hogy a földi élet diszharmoniái, milyenek a jutalom nélkül maradt erény, a megtorlatlanul hagyott bün, a tulvilági életben kiegyenlíttessenek. Egy harmadik, a teologiai okadat arra a gondolatra támaszkodik, hogy a végtelen tökéletesedés minden tehetségünk, minden erőnk belső céljának látszik: a földi élet megszakítja a tökéletesedés e folyamatát, mely a tulvilágban nyeri folytatását. Egy negyedik, a teologiai, isten fogalmából származtatja az egyéni, személyes halhatatlanság gondolatát. Isten bölcsessége, igazságossága, jkósága nem türheti, hogy életünk puszta töredék maradjon, melyben se cselekedeteink jutalmát, se törekvéseink teljesedését ne érjük el. A természet is nyujt analogiákat a halhatatlanságra, mert nemcsak semmi sem vész el benne, hanem minden halál csak uj élet kezdete. Azt is fölhozzák bizonyítékul, hogy ez a hit ősrégi, hogy minden népnél találjuk, hogy minden vallás valamelyes formában tanítja. Azerkölcsi személyiség öntudata, melylyel annak tudata jár, hogy az anyagi természet fölött állunk, mindig minden kételkedés ellenében fentartotta a személyes halhatatlanság hitét. Maga ez a kételkedés azonban majdnem egykoru a filozofiai gondolkodás kisérleteivel. A halhatatlanság gondolata megfért majdnem minden filozofiai iránynyal, s hasonlókép minden táborában a filozofiának találkoztak, akik e hit ellen küzdöttek. Voltak materialisták, akik a személyes halhatatlanságot legalább nem lehetetlennek mondották, s voltak s vannak idealisták, spiritualisták, akik e hitet elvetik. A filozofiai és vallási gondolkodás egyik legmélyebb és legbonyolultabb problemája ez, mely nem kiszakítva a többi problemákkal való összefüggésből, hanem csak egy rendszeres világnézet keretében fontolható meg. L. még Halál.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
