Halálos sérülés,

Full text search

Halálos sérülés, minden oly sérülés, mely a sérültnek halálát okozta, mely tehát a bekövetkezett halállal akár közvetlen, akár közvetett oki összefüggésben áll. A H.-eket feltétlen (abszolute) és viszonylag (relative) halálosokká szokás osztani, aszerint, amint a sérülés minőségénél fogva halálos, vagy csak az azzal kapcsolatos körülményeknél fogva vált halálossá. Az oki összefüggés szempontjából ez a különbség közömbös, de nem közömbös a büntetésnél. Némely törvények viszonylagos H. esetében, amennyiben tettes arról a körülményről, amely miatt a sérülés halálossá vált, tudomással nem birt, a rendesnél enyhébb büntetési tételt állapítanak meg. A magyar btkv. ezt a rendszert nem fogadta el, de azért kétségtelen, hogy a büntetési tétel határain belül a büntetés kimérésénél a sérülésnek feltétlen vagy csak viszonylag halálos volta tekintetbe veendő. Az oki összefüggés megállapítása az orvosszakértőknek feladata, akiktől a biró első sorban az iránt kér felvilágosítást. 1. Mi volt a halálnak közvetlen, legközelebbi oka, mitől halt meg az elhunyt? 2. A közvetlen halálokat sérülés és ha igen, mily sérülés idézte elő? 3. A sérülést másnak cselekménye vagy más valami és mi okozta? Az igazságos büntetés érdekében orvosszakértőileg megállapítandó az is, vajjon a sértésnek minősége vagy csak a sérüléssel kapcsolatos körülmények jelesül: a sérült szervezetének egyéni sajátossága v. különös állapota (p. a koponya rendkivüli vékonysága, u. n. egyénileg - individualiter - H.-ek), s sértés elkövetésének különös körülményei, a sérüléshez véletlenül hozzájut, de mégis általa előidézett vagy belőle fejlődött okok eredményezték-e a halált, s vajjon idejekorán érkező, célszerü segély a halált elháríthatta volna-e?

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me