Hajószállítás.

Full text search

Hajószállítás. Két különböző vizszinmagasságu hajózási ut között a hajóknak mekanikai berendezéssel való átszállítása. ott látjuk alkalmazva, hol a két vizi ut felszine között igen nagy a magassági különbség, ugy hogy annak kiegyenlítésére s illetőleg a két fél közötti közlekedés eszközlésére több zsilip és tartány volna szükséges, ezeknek alkalmazása pedig v. egyáltalán lehetetlen (vizhiány miatt v. más technikai okokból) v. a forgalom élénkségére való tekintettel mellőzendő. A H.-nak két fő módja van, u. m. 1. a lejtős sikon való csusztatás v. áthuzás 2. a függőleges emelés. A lejtős siknak legegyszerübb, azonban csak kisebb hajóknál lehető alkalmazása a csuszós nedves agyagfelület, amelyen át a hajót az egyik vizből a másikba kötelek és gugorák v. járgányok segítségével áthuzzák. Ugyancsak egyszerü s Hollandiában gyakran található mód a lejtős sikon alkalmazott gurító-hid, mely nem áll egyébből, mint a hajó alá egymással párhuzamosan elhelyezett kerek gerendákból, amelyeken a hajót (ugy amint azt súlyos és terjedelmes kövek szállításánál közönségesen alkalmazva látjuk) átgurítják.
Ahol nagyobb hajók vannak forgalomban, amelyek a csusztatás vagy gurítás művelete által sokat szenvednének, a szállítást rendes vágányokon járó többkerekü kocsin eszközlik; a kocsit sodronykötélen gépszerkezettel huzzák. Ily berendezés van Kelet-Poroszországban az elbingi csatornán, az ezen szállítható legnagyobb hajó 24 m. hosszuságu. A hajónak ily kocsin való szállítás alkalmával teljesen merev s a hajó épségét kielégítően biztosító felpolcolása igen bajos és a hajó a szállítás alatt sokat szenved, ezért célszerübbnek mutatkozott oly kocsik alkalmazása, melyek vizzel megtölthetők, ugy hogy a hajó uszhat. Ily berendezés van Angliában a Monkland-csatornán, valamint a Cheasepeak-Ohio-csatornán. A legjelentékenyebb ily fajta berendezés van az Egyesült-Államokban a Morris-csatornán, ahol 23 lejtős sik és 25 egyszerü zsilip 232 m. emelkedést és erre következő 279 m. sülyedést, összesen tehát 511 m. felszinváltozást győz le.
A függélyes emelés legegyszerübb módja a csigasorokkal való emelés. Ily berendezés van a Churprinz-csatornán Freibergnél, ahol 50 mázsával terhelt naszádokat két csigasorból és 20 kötélhevederből álló készülékkel 7,6 m. magasságra emelik az alsóból a felső viztartóba. A legcélszerübb alkalmazása a függélyes emelésnek a mozgó-medence (ascenseur-hydraulique). Ez egy kisebb-nagyobb, két végén felnyitható ládaalaku vaslemezedény, mely v. láncokon függ, v. hengeres oszlopokon nyugszik s megfelelő gépberendezéssel, gőz- v. viznyomás által függélyes irányban emeltetik és sülyesztetik. A H.-t akként eszközli, hogy miután egyik felnyitható végével a csatornának zsilippel elzárt végéhez csatlakozik s a zárófal kinyittatott, vizzel kellőleg megtelik s egyidejüleg a hajó is beléje átuszik, azután a záró fal ismét beillesztvén a mozgató készülék a medencét felemeli s illetőleg lesülyeszti a csatorna másik zsilipéhez, ahová a zárófal felnyilása által a viz és azzal együtt a hajó átbocsáttatik. Legrégibb s ma már legkisebbszerü ilyféle berendezés van a Great Western-csatornán (Anglia), ahol kisebb (28 m. hosszu, 2 m. széles, 0,65 m. gázlásu és 16 tonna terhelhetőségü) hajókat emelnek 13,80 m. magasságra. Az ujabb technikai alkotások közé tartozik az ugyancsak Angliában a Trent-Medsey-csatornán Andertonnál levő viznyomásu emelő, mely 80-100 tonnás hajókat szállít. Nagyobbszabásu ennél a Neufossé-csatornán Fontinettesnél (Franciaország) levő - 1888. üzembe helyezett - viznyomásu ascenseur.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me