Gyümölcsfa
Gyümölcsfa (növ., arbor pomifera), az olyan termesztett és gondozott fa, amely husos és leves gyümölcsöt érlel, mely megérve, nyersen vagy elkészítve táplálékul élvezhető. A Gy.-hoz hasonló hasznu cserjék és félcserjék, a fünemüek közül pedig a tökfélék, meg a szamóca is sorakoznak. A Gy. és termékek jelentése a földrajzi szélesség szerint változik. a tropikus és szubtropikus tartományokban a gyümölcs általános táplálék (datolya, kenyérfa, banána). A szélesség északi vonalain csak a bogyó játszik nagyobb szerepet. A pomologusok a Gy.-nak illetőleg a gyümölcsterméknek a következő fajtáit különböztetik meg:
1. Almagyümölcs vagy csutkás gyümölcs, tulajdonképen a kehelylevél körülnövi a csutkát, mely az igazi gyümölcs. Ide tartozik az almafa és körtefa, a birs, berkenye és naspolya, barkóca, sőt a csipke-bogyó is. A galagonyának csonthéjas almácskája van.
2. Csonthéjas Gy.-k Ezek gyümölcsének vastagabb, kettős rétege van. a külső husos, ehető, a belső fás v. csontkeménységü. Ide tartoznak a mandolafélék fái, a mandola kivételével, tehát a barack, a szilva, cseresznye, meggy, továbbá a som meg az olajfa gyümölcse, a más földrészbeliek közül a tahiti-alma (Spondias dulcis), a K.-indiai mangószilva, az ikakószilva, a braziliai meg a Ny.-inidiai abakatar (Pertea gratissima), a datolya stb.
3. Héjas gyümölcsnek azt nevezik, melynek a magva ehető, maga a gyümölcs vékonyabb v. vastagabb ehetetlen héj (mogyoró, dió, mandola, szelid gesztenye, a juvia dió, sőt a fenyőmandolát is ide számíthatjuk).
4. A bogyós Gy.-k terméke a rekeszfalakkal együtt ellevesedik, csak a magva kemény. A bogyós Gy. és terméke igen különböző, nem mindenkor felel meg az igazi bogyó botanikai fogalmának. Ilyen az eperfa, sóskafa, a többi inkább bokron terem, p. szőllő, szeder, málna, szamóca, egres és ribizke, bodzabogyó, boróka, fenyvesbogyó, a szamócabokor stb. A somfa, bodzafa gyümölcse csonthéjas bogyó. A bogyó fajtája a citrom- meg töknemü gyümölcs (dinnye, uborka, dinnyefa, a golgotavirág gyümölcse). A pomologusok a töknemü Gy.-hoz a banánát, a majomkenyérfát, a Nephelium Litschi gyümölcsét (l. Az Eleségnövények képét) számítják. A hüvelyes Gy.-k közül a szentjános kenyérfát, az indiai tamarindust, az Inga Vera-t, J. faeculiferát és Prosopis dulcist említjük.
A Gy.-k betegségeit az egyes főbb cimszók alatt soroljuk elő. L. Alma.
A gyümölcsfáknak és cserjéknek szaporítása, nevelése és nemesítése általában két részre oszlik: a fáknak a faiskolában való nevelésére és az állandó helyre kiültetett fák és cserjék további ápolására és kezelésére. A faiskolában a fákat és cserjéket csak akkorákká neveljük, hogy azokat állandó helyükre ültethessük. A jó faiskola a sikeres gyümölcsfatenyésztésnek igen lényeges kelléke lévén, annak helyét ugy talajra mint fekvésre nézve nagyon gondosan meg kell választanunk, figyelve arra, hogy se nagyon zárt, se a szeleknek nagyon kitéve, se nagyon vizes, se tulságosan köves ne legyen. Legalkalmasabb a szelid esésü déli vagy délnyugati lejtők, valamint a keletről és észak felől védett rónák és lapályok. A faiskola berendezése előtt a talajt legalább 40-50 cm. mélyen felforgatjuk. A gyümölcsfákat magról vagy különböző ojtás utján szaporítjuk. Magról szilvát, őszi és kajszin barackot, mandolát, birst, naspolyát, diót, gesztenyét, mogyorót, borbolyát, köszmétét, ribiszkét, málnát és szedret szaporíthatunk. A szilvamagot rendesen őszszel vetjük, ugy, hogy a földre tevén, lábunkkal benyomjuk, s azután egy kis mohát vagy trágyát teszünk rá és csak tavaszszal takarjuk be földdel; a kajszin és őszi barackot és a mandola magját őszszel jó mélyen a földbe rakjuk, vagy homok közé rétegezzük, s csak tavaszszal ületjük el. Mogyorót, diót és gesztenyét szintén őszszel vethetünk, de homok közt is eltarthatjuk tavaszig. A bogyósok magját tavaszszal melegágyba vetjük. Hogy a mag annál biztosabban kikeljen, célszerü, ha őszsszel nedves homok közé rétegezzük s edényestül a kert valamely nedves helyén a földbe ássuk, esetleg pincébe állítjuk. Amint az idő tavaszszal enyhébbre fordul, megnézzük a magvakat, s a ha azt látjuk, hogy már csizárnak, hozzáfoghatunk a vetéshez. A magvakat az e célra már az előző őszön megtrágyázott ágyakba rendesen sorokba vetjük, s mintegy 8 cm. mély barázdákba, de csak vékonyan takarjuk be földdel. Az ágyakat a magnak csirázásáig nedvesen tartjuk, hogy ki ne száradjanak, mohával, fürészporral vagy rövid trágyával betakarjuk. A magról kelt csemetéket 2-3 évig hagyjuk ott, ahol kikeltek, gondoskodván arról, hogy a gaz el ne nyomhassa őket. A nagyon sürüen kelt csemetéket megritkítjuk amint harmadik v. negyedik levelük megjelenik. Az átültetésnél a csemetéket óvatosan kiemeljük a földből, karógyökerüket megkurtítjuk s ugy ültetjük mintegy 15 cm. sortávolságban, egymástól 10-14 cm.-re. A következő évben ezt a munkát még egyszer megismételjük, de már egymástól 65-80 cm távolságra ültetjük őket.
Miután a csemeték igy kellően megnőttek és megerősödtek, következik az ojtás (l.o.) amelynek különböző módjai közül a gyümölcsfáknál többnyire a hasítékba való ojtást, párosítást és szemzést, ritkábban a héj alá ojtást és forrasztást alkalmazzuk. Ojthatjuk pedig: almát erdei és szelid almafába, doucinba, paradicsomalmába és körtébe; körtét erdei és szelid körtefába, birsbe, galagonyába és almafába; cseresznyét cseresznyefába és sajmeggybe; meggyet meggyfába és cseresznyefába; szilvát szilvafába, kajszinbarackfába és kökénybe; őszibarackot mandola és szilvafába, mirabellába és kökénybe, kajszinbarackot saját fájába, dobzó szilvába, damaszcenba és mirabellába; birset és naspolyát körtefába; mandolát saját fájába és szilvafába; diót, gesztenyét és mogyorót csak saját fájukba, köszmétét ribes aureumba. Az első évben nem igen van különbség az ojtványok kezelésében, kivévén, hogy a magas törzsüeket bizonyos tekintetben máskép kezeljük, mint az alacsony törzsüeket. a nemes hajtás az első évben kedvező viszonyok közt 0,95-1,20 m. hosszura nő, s ha elég erős és jó csúcsrügye van, ugy tavaszszal tovább hagyjuk nőni, ellenkező esetben egy vagy két harmadára visszavágjuk. A nagyon gyengén fejlődő fácskákat nagyon rövidre vágjuk; a szilvaojtványokat nem szokták, a cseresznyeojtványokat meg nem szabad megnyesni, valamint a diót sem. Amint a törzsek kellően megerősödtek s a megfelelő magasságot elérték, hozzá fogunk a korona alakításához, ugy hogy a fölösleges oldalhajtásokat eltávolítjuk, s csak 4-5 hajtást hagyunk meg, hogy a középső a törzs folytatását képezze. A hajtásokat megkurtítjuk, arra ügyelve, hogy mindig oly szem fölött vágjuk el, melynek hajtása nem fogja a korona szép alakját megzavarni.
A faiskolában igy felnevelt és kellően idomított gyümölcsfákat állandó helyükre ültetjük (l. Fatenyésztés). A kiültetett gyümölcsfákat az első évben száraz időben nehányszor jól megöntözzük, a fa alját tisztán tartjuk s a vizhajtásokat eltávolítjuk. A gyümölcsfák további ápolása a korona kitisztitásából, a felujitásból és átojtásból, a trágyázásból, a talaj porhanyitásából és öntözésből, a tisztogatásból és a betegségek elhárításából áll. A korona kitisztítása abból áll, hogy a száraz ágakat, csapokat, a nagyon sürü egymáshoz dörzsölődő és egymást keresztező, a korona belsejében növő és nagyon lelógó, valamint a gyenge és nagyon kimerült ágakat és azokat a vizhajtásokat, amelyekből jó ágakat nem nevelhetünk, eltávolítjuk. Néhány évig minden évben, később csak minden harmadikban kelle a koronát kitisztítani. A cseresznye és kajszinbarackfákról csak szükség esetén távolítunk el vastagabb ágakat, mert mézgafolyás származik belőle. A fölösleges ágakat közvetlenül az ágalapnál vágjuk el, a metszési síkot éles késsel elsimítjuk s bekenjük. A koronatisztítást őszszel és tavaszszal végezhetjük. Tavaszszal a mohát és az öreg kérget levakarjuk, hogy az alatta tanyázó rovarok petéi elpusztuljanak, s az uj kéreg jobban fejlődhessék. Sok gyümölcsfatenyésztő a fák törzsét korommal vagy barna festékkel kevert mészszel mázolja be, hogy a rovarok tenyésztését megakadályozza s a petéket megsemmisítse. Fiatal fákat kefével és luggal mosunk meg s ezt mindannyiszor ismételjük, ahányszor levéltetvek jelennek meg rajtuk. A kimerült vagy más okoknál fogva terméketlenné vált gyümölcsfák ágait ugy vágjuk el, hogy csak annyit hagyunk meg belőlük, amennyiből az uj korona alakításához szükséges hajtások fejlődhetnek: ama fákon pedig, amelyek ilyen nagyobb csonkítást nem türnek meg, az ágaknak felsőbb, fiatalabb részét vágjuk le. A következő évben tavaszszal és nyáron az uj hajtások közül csak azokat hagyjuk meg, amelyekből uj koronát nevelni akarunk, a többit pedig, még mielőtt megfásodnának, eltávolítjuk. Ha rossz gyümölcsöt termő fába jobb fajtákat ojtunk, ezt átojtásnak nevezzük. A vastagabb ágaknál a héjalási, a vékonyabbaknál pedig a hasítási ojtást szokták alkalmazni. Minthogy a gyümölcsfák, éppen ugy mint bármely más növény, a talajt bizonyos idő mulva kimerítik, szükséges, hogy azt időnkint megtrágyázzuk, mely célra minden trágya alkalmas, de legjobb mégis a trágyalé, melyet a fa törzse körül, a korona szélének megfelelő körben fúrt lyukakba öntünk. A zsiros komposzt is igen jó hatással van a gyümölcsfákra, különösen, ha a rossz földet a gyökerekig eltávolítjuk. Az istállói trágyát azonban nem szabad közvetlenül a gyökerekre teríteni; legcélszerübb, ha a trágyát őszszel a korona alatt kiterítjük, hogy a téli nedvesség a tápanyagokat kilugozván belőle, azokat magával a gyökerekhez vigye. Nyáron a gyümölcsfák öntözéséről sem szabad megfeledkeznünk; különösen, ha már természeténél vagy fekvésénél fogva száraz talajban állnak.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
