Gyuladás,
Gyuladás, lob (inflammatio, phlogosis). Az orvosi tudomány legnagyobb jelentőségü folymatainak egyike, melyen a betegségek legnagyobb része lapszik. Rendkivül változó megjelenése és lefolyása már az ókori orvosok előtt bizonyos kardinalis szimptomák felvételét tette szükségessé, melyhez a Gy. fogalmát kötötték. Aurelius Cornelius Celsus (Kr. u. 45.) calor, rubor, tumor és dolor szavakkal foglalja össze (hő, vörösség, daganat, fájdalom) s noha nem ritkán hiányzik egyike v. másika ezeknek az alaptüneteknek, mégis mind a mai napig fentartották e meghatározást, kibővítvén azt egy ötödik szimptoma, a functio laesa (szenvedett működésképesség) felvételével. A Gy. a mai megítélés szerint lokális táplálkozási zavar, melyet a vérkeringés rendellenességei hoznak létre, melyeket ismét a legkülönbözőbb okok (idegbaj, mekanikai és vegyi inzultusok, hőbehatás, fertőzés stb.) okozhatnak. A vér odaáramlásának (congestio) rendkivüli fokozása miatt a hajszáledények erősen megtelnek, az illető testrész élénk vörös lesz. A nagymennyiségü vér nagyobb melegelbocsátó felületet ad az edényeknek, ezért a testrész melegebbnek tetszik. noha ez csak látszólagos s a gyuladt terület nem hogy tulhaladná az egész test hőmérsékét, de el sem szokta azt érni. A Gy.-terület megdagadása egyrészt a vérbőség, másrészt a képződő izzadmány által magyarázható meg; az ézrőidegekre ez nagy nyomást gyakorol s az izgatott idegek teszik oly fájdalmassá és müködésre képtelenné a gyuladt részt. Górcső alatt nézve átlátszó állati részeken, p. élő béka nyelvén, hashártyáján stb. a lob elváltozásait, először verőér-, majd vivőér- és hajszáledénytágulást, ezekben az áramnak meglassulását észlelhetni. Amig addig a vérsejtek az edény tengelyében haladtak, a falak mentén pedig csak tiszta vérsavó folyt, lassankint a széleket is ellepik a vérsejtek, különösen a fehérek, melyek egyike s másika csakhamar tapadni kezd az edény falához. Nem sokkal ezután megindul a sejteknek, főleg a fehér vérsejteknek az edényfalon keresztül való vándorlása (diapedesis), mely mind nagyobb fokot ér el a véráram meglassulásával arányban, ugy hogy a keringés megszüntekor (statis) 6-10 szeres rétegben vehetik körül a vérsejtek azt edényt a szövetközökben. A lobfolyamatoknak ez a felismerése legujabb keletü.
A Gy.-nak nyilvánulása az egyes szervekben igen különböző. Felületes szerveknél Katarrus keletkezik s izzadmány képződik. Mélyen fekvő szervek állományának Gy.-át parenchymatosus lobnak, ha pedig főleg a megtámasztó kötőszövet betegedett meg, interstitialis lobnak nevezik. Az ilyenkor képződő izzadmány, mely magában a szövetközökben kénytelen elhelyezkedni, infiltratum nevet visel. Felületes szerveknél a Gy. desquammativ, vagyis a felületes sejtek leválása által jellemezett lobban szokott leggyakrabban nyilvánulni. Máskor degenerációk (l. Elfajulás) állnak be, máskor elgenyed a szerv. midőn tehát a genyes infiltráció felolvasztja az alapszövetet is s tályogot vagy fekélyt képez. Sulyos esetekben nekrozis (l. Elhalás) áll be, ekkor a szövetnek kiterjedt, már puszta szemmel észrevehető részei elhalnak. E utóbbiak a változó viszonyokhoz képest szétfolyhatnak, koagulálhatnak, elsajtosodhatnak, v. ha fertőzés járul az elhaláshoz, üszkösödhetnek (grangraena). A Gy. megszünte s a gyógyulás a vérkeringés épségének visszaálltával kezdődik. Ilyenkor a lobtermények felszivatnak (resorptio); a szövethiányok regeneráció által pótoltatnak. Ez néha tökéletes, ha az elpusztult szövettel egyenlő értékü ujabb képeztetik (restitutio ad integrum) v. tökéletlen, hegszövetből álló. A Gy. lefolyása akut (pár órától 6-8 napig tartó) vagy krónikus; az időtartam első sorban a Gy. okának természetétől, másodsorban a folyamat sulyosságától függ.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
