Gyógyszerek
Gyógyszerek (lat. medicamen v. medicamentum; gör. farmakon), olyan anyagok, melyek kémiai alkotásuknál és hatásuknál fogva a beteg emberi test egyes szerveinek v. szöveteinek az egészségre károsan megváltozott működését a helyes (élettani) utra terelni képesek. A Gy. fogalmát magában véve is bájos jól és kimerítően körülirni, de még inkább amiatt, hogy nehéz élesen elkülöníteni a határt a Gy. és méreg között. Ezért már a görög elnevezés, a farmakon mérget és orvosságot felváltva jelentett: s mig Platon farmakonnak nevezi a bürökpoharat, mely Sokrates életét kioltá, addig Homer ugyan e néven nevezi azt az orvosságot, amelylyel Kirke Odysseus vadkanná változtatott társainak az emberi alakot visszaadta. A Gy. fogalmának u. i. fontos meghatározó része annak a mennyisége (dosi, adat v. adag); a dózis nagyságának emelkedése v. csökkenése szerint lehet a Gy. szoros értelemben vett méreggé és fordítva. Csak igy érthető meg Paracelsus azon sokszor emlegetett (bár kétségtelenül elhamarkodott) mondásának alapja, hogy «a legnagyobb méreg a leghatalmasabb gyógyszer is egyuttal». A Gy. általános tulajdonságaival, bevételre alkalmas formában való elkészítésükkel stb. foglalkozó tudomány a farmácia: azokat szisztémás rendben tárgyalja (különös tekintettel a növényi drogokra) a farmakognózia (gyógyszerisme), mely a gyógyszertannak egyik alfejezete s e mellé sorakozik másik fontos része, mely a Gy. hatásával foglalkozik, a farmakodinamika: a Gy. jóságának megitélése végül a farmakopáénak (gyógyszerkönyvnek) főtárgya.
A Gy. ismerete és beszerzése után való törekvés oly régi, mint az emberiség, mert az első betegség megjelenése magával hozza azt az ösztönszerü törekvést is, hogy gyógyíttassék. A Gy. gyüjtésének eredeti módja természetesen az itélet nélküli durva empiria volt, mely halomba foglalt össze minden szert, ami egyes elvétett eseteiben is a betegségeknek gyógyító erejünek látszott, s minthogy talán sehol máshol nem kisért ugy a «post hoc ergo propter hoc» veszedelme, mint a testi bajok gyógyításánál: ebből magyarázható, hogy idők folyamán a Gy. száma rendkivül felszaporodott. Közibök jutottak garmadával olyan szerek is, amelyek hatástalansága nem maradhatott ismeretlenül, és e tapasztalatok vezették rá idővel (különösen e század első felében és közepén) nemcsak a közönséget, hanem az orvosok egy rését is a hitetlenségre, a nihilizmusra, mely a legvakabb általánossággal tagadta, hogy a Gy.-től valamit várni lehessen a testi bajok orvoslásában. Ez az elfogult szkepticizmus, mely különben mindig az önálló tapasztalat és itélet nélkül szükölködő szellemi gyöngeségnek volt a legfőbb erőssége, sokáig lenyügözte az orvosi tudományt az igazi haladásban, de haszna is volt, mert első oka volt a beváró (exspectativ) kezelésnek, mely nem nyult mindjárt a baj első jelensége idején Gy.-hez és megválogatta a Gy.-nek birodalmában az érdemest, elhagyva a haszontalant. De még nagyobb mértékben történik ez a rostolás, amióta nemcsak a betegágy mellett történik a Gy. hatásának megfigyelése (ahol különben is csak a legfeltünőbben mutatkozó, legdurvább gyógyszerhatások nyilvánulnak meg, mig e hatások finomságai elkerülik a megfigyelést, de ahol különben is a Gy. hatásából származó jelenségek összekeverednek a betegségtől magától származó szimptómákkal), hanem amióta az oly rohamosan tudománynyá fejlődött modern gyógyszertannak módszereivel, mely nem más, mint az élettani és a kórtani módszertannak saját célu alkalmazása, kisérleti állatokon, kezdve az egysejtü ázalékoktól a majomig, gondos megfigyelés alá kerül a Gy. élettani hatása, mielőtt az a beteg ágya mellett gyakorlati alkalmazásra kerül. Ezen exakt tudományos irány kizárja, hogy előzetesen felállított kórtani elméleteknek és teoretikus elveknek megfelelőleg alkalmazzák a Gy.-et, amint azt hajdanában a kontrastimulizmusnak és egyéb kórtani szisztémáknak alapítói és követői tették. Igaz, hogy a kisérleti állat és a beteg ember szervezete közt olyan távolság van, hogy a gyógyszeres kisérlet mindig csak irányadásul vehető egy gyógyszer értékének megitélésekor: de ezen itélet nem marad el, amióta elvvé lett, hogy a farmakológiai kutatásnak igazi döntőhelye a klinika. A Gy. ezen szigoru és exakt rendszerü megitélése teszi érthetővé, hogy az ujabb Gy.-t, melyeket a kémia fejlődését balul felhasználó nyerészkedés oly tömegesen visz a piacra, legnagyobb részükben mint értéktelen árucikkeket a reklám dobja dacára sem fogadja be az orvosi gyakorlat.
A Gy. hatása végső elemzésben kémiai hatás, melynek részletes ismerete azonban már t. i. azon molekuláris változásokat illetőleg, amelyek ilyenkor a szövetelemekben végbemennek, még sokáig, talán mindenkorra ismeretlen marad előttünk: amint hogy ismeretlenek előttünk a molekuláris változások is, melyek az életnek normális jelenségeit okozzák. A gyógyszerhatásokat nagy általánosságban helybeliekre és általánosakra oszthatjuk; az előbbiek csak a Gy. alkalmazásának helyére szorítkoznak (p. a hólyaghuzó s egyéb tapasztékoknál), az utóbbiak pedig a test egyéb részein is megjelennek, a Gy.-t az egész testbe szertevivő vérnek utján. Van direkt és indirekt gyógyszeres hatás is; p. a pikrotoxin közvetlen befolyás utján, a nyultvelőnek izgatása által az egész testre kiterjedő görcsöket okoz; de vannak oly szerek is, melyek indirekt uton, lélegzési zavarok előidézése által okoznak ilyen görcsöket. Némely Gy.-nek mellékhatásai vannak; igy a klorálhidrát, mely kitünő bódító szer, egyszersmind a szivet is megtámadja. Más szereknek utóhatásaik vannak; igy fejlődnek ki a krónikus mérgezések bizonyos szerek huzamos használata után. Másoknál kumulativ (egymásra halmozódó) hatás tapasztalható, nevezetesen azoknál, melyeknek hatása nem gyorsan muló, hanem huzamosabb időre kiterjedő, ugy hogy az előbb beadott dózisnak hatása még részben fennál, mikor már az utóbb beadottnak hatása hozzászegődik; ilyen időben elnyuló hatása van a sztrichninnek, a digitalisnak és talán a ciánvegyületnek s az ólomnak is. Némely gyógyszer iránt bizonyos emberek különös fogékonysággal, idioszinkráziával birnak, igy némelyek a jódkáli iránt; különösen fontos a gyermekek idioszinkráziája a morfin iránt; másrészt vannak bizonyos szerek (különösen a bódítók: morfin, paraldehid stb., továbbá az alkohol, a nikotin, az arzén), melyekhez az emberi szervezet igen könnyen hozzászokik, ugy hogy többszörös használat után az első izben beadott dózisnak megfelelő mennyiségü szer már kevésbé hatásos, és idők folyamán a szervezet akkora dózist bir el az ilyen Gy.-ből amelyekből sokkal kisebbek is halálosak lennének hozzá nem szokottak számára; igy a morfinevők némelyike 2,5 gm. morfint is fogyaszt egy nap alatt, mig a megengedett legnagyobb dózis (melyet az orvos betegének napjára irni szokott) ebből 0.12 gm.
A Gy. rendelésekor az orvos figyelemmel van a beteg nemére és korára; apró gyermekeknél hónapok, nagyobbaknál évek szerint változik a Gy. dózisa; nőknek és idős férfiaknak rendesen a felnőttek dózisának 2/3-át adják. De figyelni kell a Gy. alakjára és alkalmazásuk helyére is; jól oldható, finom porrá tört vagy oldatban levő szerek jobban szivódnak fel és gyorsabban fejtik hatásuk egészét, mint melyek rosszabbul oldódnak természetük v. gyógyszeres formájuk (pilulák stb.) szerint. A bőr alá fecskendezett Gy. gyorsabban és tökéletesebben szivódnak fel mint azok, amelyeket a gyomorba, végbélbe stb. adnak be; még gyorsabb azon szerek fölszivódása, melyeket finoman elporlasztott (spray) folyadék v. gáz alakjában (kloroform) lehelnek be: az ilyen uton, a tüdők hajszálerei utján bevett Gy. azonban nem oly tökéletesen vétetnek föl a szervezetbe, mint a bőr alá fecskendezettek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
