Falkép
Falkép az a festészeti ábrázolás, mely az épület falán, illetőleg a falat burkoló vakolaton van előállítva. A még nyirkos vakolatra festett kép al fresco, a száraz vakolatra festett kép pedig al secco. A kétféle falképnek ez olasz elnevezését minden nyelv elfogadta. A falkép a fallal, melyet diszít, szoros, benső kapcsolatban van, annak, illetőleg a vakolatnak egy részét képezi, onnét tetszés szerint nem távolíthatjuk el, tehát hely tekintetében az állandóság, a tartósság jellegével bir. Ez egyik fő ismertető jele. E szempontból falképnek vehetjük a mozaik-képet is, mely a fal fölszinéhez tapasztott szines üvegkockákból van összeállítva.
Az al fresco falkép következő eljárással készül. A falat vastag és szilárd vakolattal burkolják. Ha ez megszáradt, föléje finomszemü, salétromtól egészen mentes homokból és mészből készült igen vékony rétegü vakolatot vetnek, azt jól lesimítják és a nagyobb homokszemeket belőle gondosan eltávolítják. E felső réteg minőségétől függ a fresco kép tartóssága. Ha a felső réteg annyira megszáradt, hogy az ujjal nem lehet benyomni, de még elég nyirkos, akkor lehet rá festeni. A nagyon nyirkos rétegen a festék könnyen szétfolyik. A fresco-képet tehát csak darabonkint lehet festeni és igy is gyorsnak kell lenni a munkásnak, nehogy a réteg megszáradjon. Ha megszárad, el kell távolítani és ujat készíteni. Önként következik ebből, hogy a művésznek, mielőtt a munkához fog, tudnia kell, hogy mit és miként akar festeni. Azért mondta Michel-Angelo, hogy az olajfestés asszonyoknak és gyermekeknek való; egyedül a fresco-festés méltó a férfihoz. A fresco-festés előmunkálatának másik, mellőzhetetlen része az ábrázolásnak megállapítása. Ez ugy történik, hogy a művész az ábrázolást olyan nagyságban, amilyen nagy képet akar a falra festeni, papiron megrajzolja. Ha ez készen van, akkor a rajznak a vonalait finom tüvel sürün átbökdösi. Ez a rajz neve: karton. A nagyobb rajzot több darabra szokták metszeni. A rajzot a már elkészített vakolatra fektetik és szénporos pemettel a vonalok mentén megveregetik, ugy hogy a szénpor a rajz lyukacsain át a vakolatra jut és azon megjelöli a rajz vonalait. Nagyobb biztosság kedveért a pontok nyomán a vakolaton éles szerszámmal barázdát vonnak. XV. századbeli frescokon észrevehetők a barázdák. A művész a falra akkora vakolatot készíttet és a rajznak akkora darabját viszi át ekként a vakolatra, amennyit a képből egyszerre megfesteni akar. A festéshez csakis ásványi festéket lehet használni, mivel a szerves (állati és növényi) festékanyagot a vakolatban levő mész elpusztítja. Ebből következik a fresco-képnek ismét egy jellemző vonása: az, hogy a művésznek a szinek összeválogatásában nincs szabad keze. Az ásványi festékanyag vizzel van higítva. A nyirkos vakolat a vizes festéket magába szivja, tehát ismételten és addig kell a festéket egy és ugyanazon helyre ráfesteni, mig a vakolat lyukacsai tele nem szivódtak. Ha a művész a munkát abban hagyja, a vakolatot, mely nincs befestve, el kell távolítani és másnap ujat készíteni. Ilyen eljárással az árnyalatok finomabb átmeneteit nem lehet előállítani; hasonlóképen lehetetlen a részletesebb kimunkálás; végül nem lehet a festményen javítani. Megkivántatik tehát, hogy a művész biztos kezü legyen. De ha még oly biztos is a keze a fresco festésü ábrázoláson, soha sem érheti el a természethüségnek azt a fokát, amelylyel például az olajfestmény dicsekedhetik. De a művésznek erre nem is szabad törekednie: először azért nem, mert anyagilag lehetetlen, másodszor, mert a festmény természetével a finomabb, részletesebb kimunkáltság nem is egyeztethető össze. A falkép ugyanis rendszerint nagyobb terjedelmü, ugy hogy messzebbről kell nézni, ha az egészet áttekinteni akarjuk. Sőt a falkép akárhányszor a mennyezetet diszíti, tehát meg sem közelíthetjük. Másfelől azonban megkivántatik, hogy a falképen az alakok és csoportok elrendezése egyszerü, világos, könnyen érthető legyen. E sajátság pótolja az élénk szinezés, a részletes kimunkáltság hiányát. Az előállítás fáradságos voltáért viszont a kép tartóssága nyujt kárpótlást. Az al secco falkép előállításánál elesnek mindama nehézségek, melyeket a fresconál a vakolat nedvessége okoz. Szinezés tekintetében azért is korlátozott, mivel szintén a szervetlen ásványi festékekre szorítkozik, azzal a különbséggel, hogy a festék viz helyett enyves folyadékkal van higítva. Lionardo da Vinci a milánoi S. Maria delle Grazia kolostor ebédlőjének falára az Utolsó vacsorát ábrázoló hires képet olajfestékkel festette. A kisérlet azonban nem sikerült, amennyiben a kép rövid idő mulva romlásnak indult és utóbb annyira elpusztult, hogy ma alig lehet fölismerni.
A falfestés legrégibb emlékei azon al secco festésü képek, melyek az egyiptomi sirok belsejét diszítik, a köznapi élet foglalatosságait ábrázolják. A legrégibbek a memphisi dinasztiák idejéből valók és egykoruak a nagy gulákból. Meglepő, hogy e festmények szinük üdeségét hatezer éven át megőrizték. Az asszir paloták romjai közt is akadtak falfestmények nyomaira, de a festékek a levegő hatása alatt azonnal elpusztultak. A görög művészetben nagy szerepet játszottak a falképek, melyek a mithoszból és hősök történetéből vett jeleneteket ábrázoltak és nyilvános épületek helyiségeit diszítették. Különösen nevezetesek voltak Polygnotos falképei Athénben és Delphiben. Görög falképek nem maradtak fen. A klasszikus művészetnek e nembeli emlékei Olaszországban az etruszk sirokban, a Rómában és környékén, továbbá a Vezuv által eltemetett campániai városokban, jelesül Pompéjiben fölásott épületek falain fönmaradt falképek. A görög-római művészet utolsó korszakában a mozaik-képek általánosan el voltak terjedve, de inkább padozat diszítésére használták. Ezek javarészben fresco-falképek, melyekre a vakolat megszáradása után egyes részeket enyves festékkel festettek. A keresztények már a legelső századokban gyakorolták a falfestést, egyszerü előállításu falképek a hit igazságainak jelképeit ábrázolták a katakombákban. Ugyanitt találkozik nehány mozaik arckép is. A mozaik falképek Bizancban a tökély magas fokát érték el. A román művészet korában általánosan el volt terjedve, amennyiben a templomot csak akkor tekintették befejezettnek, ha belsejének falait képek borították. Ilyen emlékek hazánkban is szép számmal maradtak fen, névszerint: Zalamegyében a Pécöli, a turnicsei, Vasmegyében a dömölki, a valaméri, a martyáncsi, a tótlaki, Szepesmegyében a zregvai, Ugocsamegyében a fekete-ardói, Mármarosmegyében a mármaros-szigeti, Erdélyben a székelyföldön a derzsii, a sepsi-bessenyői, a sepsi-kilényi stb. XIII., XIV. és XV. századbeli falképek. Az olasz festészet XV., XVI. századbeli legkiválóbb alkotásai fresco-képek. Kivételt Velence képez, ahol a tenger párolgása megrongálta a fresco-képeket, azért ezeket vászonra olajfestékkel festett képekkel váltották fel. A fresco-képek divatja még a mult században is általános volt. Ujabb időben gyakran vászonra vagy deszkára festett olajfestményekkel helyettesítik. L. még Falfestmények és Festészet.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
