Fajdfélék
Fajdfélék (Tetraonidae, erdei tyukok), az ó-világi tyukokhoz tartozó madárcsalád. Fejük kicsi, csőrük rövid, tövén vastag és többnyire szélesebb, mint magas. Szárnyaik aránylag rövidek és lekerekítettek, farkuk középhosszuságu és egyenes, lábaik rövidek és izmosak. Körülbelül 20 nemből 170 faj ismeretes, melyek az egész világon el vannak terjedve, de még is leginkább az etiopiai és keleti, legszegényebben pedig az ausztráliai regióban vannak képviselve. Két alcsaládra osztatnak: a) mezei tyukokra (Perdicinae), melyek nyilt mezőn tanyáznak, ahová a fogoly (Perdix cinerea L.), a fürj (Coturnix dactylisonans Mey) tartoznak és b) a tulajdonképeni erdei tyukokra v. fajdfélékre (Tetraoninae). Nevezetesebbek:
1. Süketfajd (Tetrao Urogallus L., siketfajd), szép, erős, pulykanagyságu madár, mely kifejlődve gyakran 6-7 klgrmot is nyom. A him fölül feketezöld, mellén acélzöld, hasán fehér-fekete foltokkal, torkán fekete tollszakállt visel, szemei körül vörös bibircsekkel; farktollai pedig, mint a kakas-pulykáé, legyezőszerüen szétteríthetők. A nőstény rozsdabarna, fehér, fekete pettyekkel tarkázva. Csőre különben rövid, mint a ragadozó madárnál, orrnyilása erősen boltozott, csüdje tollas, a lábon a hátsó uj a földet alig éri, szárnyai pedig rövidek. A him hossza 100-110 cm. - a szárny hossza 40-45 cm., a fark hossza 34-36 cm., a nőstény valamivel kisebb. Félénk, vad és igen elővigyázó madár. Oly éleslátással és szaglással van megáldva, hogy a vadász nem igen lepheti meg lőtávolságra. Középeurópa magasabb hegyeinek erdőiben - mint állandó madár él. Svéd- és Oroszországban egészen a 69. szélességi fokig található, mig elterjedésének déli határát Spanyolország, Anatolia, Akarnama határolja. Hazánkban Gömör-, Zólyom-, Liptómegyékben legtöbb található. Többnejüségben él és leginkább lomboserdőkben, a patakok és források közelében szeret tartózkodni. Röpülése nehézkes és szárnycsattogásai hallhatók. Nappal leginkább a földön tartózkodik és csak éjjel keresi fel a magasabb fákat. Tél idején 2-1,5 méter hosszu barlangot váj ki magának a hóban. Táplálékát képezik: fenyőmagvak, különböző erdei bogyók, rovarok, férgek, csigák, sőt még szükség idejében - és különösen tavaszszal - a leveleket és rügyeket sem veti meg, ami által károsnak is mondható. Ezen a haladó kulturánál fogva folyton kevesbedő nemes madár életnyilvánulásainak egyik legérdekesebbje: a szerelem korszaka, midőn kora tavaszszal, mikor még a hó el sem olvadt, a kakas egy kiválasztott fán ülve bohókás mozdulatok és roppant lárma közt 6-7 jércét is maga körül összehiv. Ez a «dürgés», midőn a him annyira megfeledkezik magáról, hogy sem nem lát, sem nem hall (innét neve is) és igy a vadász közeledtét sem veszi észre. Ilyenkor, a szerelem hevében önmagáról teljesen megfeledkezett nemes vadat elejteni, a legmagasabb vadászsportok egyike. Vadászása nagy figyelmet, sok fáradságot és béketürelmet kiván. Rendesen a dürgés ideje alatt szokták lőni. A kihallgatott kakashoz a vadász még sötét éjjel közeledik és a dürgfától mintegy 100-150 lépésnyire állapodik meg, minden zajt kerülve, óvatosan és csendesen meghuzódva valamely vaskos fatörzsnél. Amint aztán a kakas elkezd énekelni és énekének harmadik részéhez, a köszörüléshez ér, e pillanatot azonnal felhasználja - gyorsan, de jól vigyázva - pár lépést tesz a hang irányában előre, ugy hogy idejekorán még teljesen nyugodt és mozdulatlan állást foglalhasson. És igy a vadász lassanként - a köszörülés nyujtotta előnyöket folyton felhasználva - a madárnak egészen közelébe juthat és megpillanthatja pár lépésnyi távolságban egy magánosan álló fa kiálló erős galyán e délceg állatot. Ilyenkor egy elhamarkodott lépés, helytelen mozdulat, vagy ideges sietség igen könnyen minden fáradtságát tönkre teheti, azért a legnagyobb hidegvérrel kell a legközelebbi köszörülést bevárni, amidőn azután a maradat biztosan lelőheti. Az öreg kakas husa kemény és szivós, a fiatalé és a jércéké igen izletes. Fogságban nagyon rosszul tenyészthetők, tojásait p. nőstény pulykával kikölthetjük, a fiatalok azonban nagyon nehezen nevelhetők föl és rendesen már a második vedlésnél tönkre mennek. A siketfajdra vonatkozó számos leirás és értekezés jelent meg, melyek közül fontosabbak: Pelech E. János dr. A siketfajd dürgéséről, 1892., a Kárpát-egyesület évkönyvében; Wurm, Das Auerwild, dessen Naturgeschichte, Hege u. Jagd, Stuttgart, 1874; Geyer, Die Auerhahnbalz, Graz, 1874.
2. A közép- vagy fattyufajd (T. medius Mey. T. hybridus Sparm.), nyir- és süketfajd bastardja. Nagyobb a nyirfajdnál, de a siketfajdhoz hasonló szinezetü. Feje, nyaka s melle előrésze biborfényü, a nőstény szárnyain két fehér szalag van. Hazája Skandinávia, Kurland. Németországban és Magyarországban ritkán, elvétve található. Igy hazánkból csak Uj-Lesznáról, Tátrafüredről, Zákócról és Lovazenyből ismeretes.
3. A nyirfajd (T. tetrix L.). Csőre fekete, farkvége ki van csipve, a himnél a szélső kormánytollak megnyultak és kifelé görbültek, amiért is lantalaku. Száján fehér szalaggal. A him fekete, nyakán és hátán kékes fémfénynyel, szakáltolla nincs; a nőstény rozsdabarna , számos fekete folttal; farka kevésbbé van kimetszve. Különben alakra, szinre és életmódra nézve a siketfajdhoz hasonlít, csakhogy kisebb, teste karcsubb, szárnyai hosszabbak, és igy nálánál jobb röpülő. A him nagyobb, 60-65 cm. (a nőstény 40 cm.); szárnyhossza 30 cm.; farkhossza 20 cm. Északi Európa és Ázsia nyires erdeiben lakik és leginkább nyirfalombokkal, bogyókkal, farügyekkel, fiatal növényi részekkel táplálkozik, de a rovarokat és a férgeket sem veti meg. Hazánkban elég ritka madár és csak Szepes-, Zólyom- és Vasmegye erdős, hegyes vidékeiről ismeretes. A kakas a siketfajd után dürög, soknejüségben él. Izletes husa miatt nagyban vadászszák. Farktolla kalapot diszit.
4. A prairie-tyuk (T. cupido L.). Nyaka két oldalán egy-egy nagy félgömbalaku bőrkinövéssel, amely hosszu tollpamat által eltakarható. Háta fekete, vöröses, fehér foltokkal, hasa fehéres, kormány- és evező tollai szürkésbarnák, csőre barna, lábai narancssárgák. 45 cm. hosszu. Szárnyhoszsza 20 cm.; farkhossza 12 cm. Északamerika fák nélküli sikságain él. Husa miatt nagyban vadászszák.
5. A császárfajd v. -madár (T. bonasia L., Bonasa sylvestris Brehm). Háta rozsdaszürke, fehéren foltos, szárnyakon harántul haladó széles fehér sávval. A him farka fekete, az evezőtollak szürkésbarnák, vörösfehéren pettyezve, a kormánytollak feketések, a középsők rozsdabarnán rajzoltak. Szeme dióbarna, csőre fekete, lábai barnák. A nőstény kisebb, torka rozsdasárga, különben hasonlít a himhez. Nagysága 45 cm. (a nőstény 36 cm.); szárnyhossza 19 cm., farkhossza 13 cm. Közép- és Észak-Európában, valamint Észak-Ázsia erdős, hegyes vidékein mint állandó madár él. Hazánkban, különösen Árva-, Liptó-, Gömör-, Szepes- és Zólyommegyék nagy erdeiben található. Az erdőkből gyakran kiröpül a földekre, mezőkre és alhavasi legelőkre, de csakhamar ismét visszatér. Nagyon gyorsan szalad és fordul a földön, elég jól és kitartóan röpül. Fabimbókkal, magvakkal rügyekkel, fiatal hajtásokkal, rovarokkal, férgekkel táplálkozik. Elrejtve, társasan él. Egynejü. A jérce jól eldugott földmélyedésbe 8-16 kicsi, vöröses barnasárga, barnavörösen pettyezett tojást rak, melyeket egyedül a jérce nagy gonddal három ét alatt költ ki. A költés ideje alatt a kakas ide-oda kóborol, de később kicsinyeihez visszatér és hü kisérőjük marad. Fogságban eleinte szomoru, levert, később azonban hozzászokik. Izletes husa miatt nagyban vadászszák.
6. A hófajd (Tetrao lagopus L., Lagopus albus Bon). Nyáron szines, télen a hóhoz alkalmazkodva csaknem hófehér, kivévén a fekete külső farktollakat, melyek azonban szintén fehéren vannak szegve és a tövük is fehér. Csüdjét egészen ujjaik végeig tollak fedik, az ujjakon a körmök nagyon hosszuak és erősek. A him nagyobb, nyáron gesztenyebarna, kevés fekete, rozsdavörös folttal és harántcsikokkal tarkázva. Feje, nyaka, begye rozsdavörös, a szárnytollak, hasa és lábai fehérek. A fark kormánytollai - kivévén a két középső fekete harántsávos rozsdavöröset - fekete fehér véggel. A jérce nyáron általában rozsdasárga, fekete foltokkal. A csirke pelyhes korában rozsdasárga. A kakas nagysága 40 cm.; szárnyhossza 19 cm., farkhossza 11 cm. Földünk legészakibb részét lakja, a sarkkör jellemző madara, mely ott az é. sz. 70 fokáig terjedve, leginkább a havasalji hegységeken, még pedig a nyiresekben tartózkodik. Télen a völgyekbe is levonul, a hóba be is ássa magát, hogy megvédhesse magát és eledelt kaphasson. Eledelét mindenféle növényi rész (levél, rügy, bogyó, mag stb.), továbbá bogár, féreg képezi, melyet - mint a tyuk - kaparva keres meg magának. A kakas dürgése szintén a vakságig szenvedélyes. Izletes husa miatt nagyban vadászszák és kiterjedt kereskedelmi cikket képez; ujabb időben Budapesten is kapható. A lappok tizezrenként szállítják télen e madarat a hozzájuk közel eső kereskedelmi városokba. A Norvégia uri vadászai őszszel nagy szálkásszőrü vizslákkal vadászszák, mig a többiek a lappok módjára hurkokkal fogják őket. E célból nyirfarőzsét dugdosnak sövényszerüen a hóba s minden 2-3 lépésnyire egy-egy hurokkal fölszerelt villaágat a két végével lefelé, kapuszerüen a földbe. Az ilyen sövények azután mértföldnyire is elterjednek. A madarak keresik alattuk az átjárót s hurokba kerülnek. A hófajd elterjedését, biologiai stb. viszonyait ujabb időben Hermann Ottó tanulmányozta és irta le (1893) saját vizsgálatai alapján igen vonzóan a k. m. természettudományi társulat által kiadott Az északi madárhegyek tájáról vimü nagy munkájában.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
