Faience
Faience v. fayence (ejtsd: fajansz), Faenza olasz várostól származó francia neve a finomabb, fehér vagy sárga szinü agyagárunak, melynek cserepe likacsos, érdes törésü és át nem tetsző. Megkülönböztetjük: 1. a vöröses-sárgaszinü, meszes agyagból készített durva F.-ot (fehér edény, ónmázas edény, F. stannifere), melyet fehér átlátszatlan ónos mázzal (zománc v. a magyar fazekas szerint smelc) vonnak be (ide tartozik az olasz majolika is, mely anyag dolgában sem egyéb mint durva F.) és 2. a fehér szinü vagy csak sárgás agyagkeverékből készített finom F. (kőedény, modern majolika), melyet átlátszó ólomboraxos mázzal vonnak be.
Gyártása
1. A durva F. gyártására oly agyagkeveréket alkalmaznak, melyben 15-25 % szénsavas kalcium van, mert az ónos máz ezen legjobban tart. Alkalmas agyagkeveréket leginkább akkép nyernek, hogy agyagos márgát kövérebb agyaggal kevernek össze, és a keveréket megiszapolják. A tárgyakat a korongon (l. Fazekaskorong) rendszerint gipszmintákban formálják és biscuitté égetik. Az egyszer égetett tárgyakat ónos mázzal vonják be. Ez a máz ón-ólom hamuból, homokból és konyhasóból készül, esetlegesen szódát és boraxot is vesznek hozzá. Ezeket az anyagokat az égető kemence tüzhelye mögött agyagcserepekben az áruval együtt égetik és ezután vizzel péppé őrlik, melybe a likacsos edényeket bemártják. A likacsos cserép ekkor felszivja a vizet és a benne feliszapolt mázanyag egyformán rakódik le az edény felületén. Ha az agyagkeverék nem meszes, akkor inkább boraxos mázat alkalmaznak, mely a tüzálló agyagkeveréken is tart. Az égetésre a fazekaskemencéhez hasonló kemencét alkalmaznak, melybe a tárgyakat szabadon rakják be. vagyis ugy, hogy a láng a tárgyakkal érintkezik. A konyhasógőzőknek, melyek az égetéskor betett mázkeverékből elszállnak és a kemencét megtöltik, az a hatása van, hogy a máz fehérebb (mivel a vas vasklorid alakjában elillan) és fényesebb lesz. Szines mázakat akképpen készítenek, hogy a mázat festő fémoxidokkal olvasztják össze, p. sárga mázt ugy nyernek, hogy a fehér mázhoz nápolysárgát kevernek, a kék mázhoz szmaltét, a zöldhöz rézoxidot, a violához barnakövet stb. vesznek.
A durva F.-t kétféleképen festik, u. m. a porhanyós mázon (Rohmalerei) és mázfeletti festékkel. Az első esetben az edényt megfestik, miután a mázpépbe mártották. Festéknek alkalmaznak festő fémoxidokat, melyeket esetleg előzetesen mázanyaggal összeolvasztottak. Égetéskor a máz és festék összeolvad, a mázt és festéket tehát egyszerre égetik meg. Mivel a festés a porhanyós mázon igen nehéz, a finomabb árut akképpen is festik, hogy a tárgyakat csak anynyira égetik, mig a máz rátapad, de még likacsos marad. Ezen likacsos, de kemény felületen könynyebben lehet festeni. Az olaszok és a delfti mesterek ezeket a festett tárgyakat még vékonyan átlátszó ólommázzal vonták be, miáltal igen fényes felületüvé tették. A porhanyós mázon való festés nem alkalmas aprólékos kivitelü diszítésre, hanem a mester csak vázlatosan, biztos kézzel dolgozhat, de a műbarátok éppen azért kedvelik az ezen modorban festett olasz majolikát. A festés második módja az, hogy az égetett mázra máz feletti festékekkel (szines, könnyen olvadó üveg), a porcellánfestés modorában festenek és a festett tárgyakat második tüzben, u. n. tokos- (Muffel) kemencékben égetik. A durva F.-t a spanyol-mórok Majorka-szigeten gyártották; Olaszországban Lucca della Robbia honosította meg technikáját, mely onnan Francia- és Németországra terjedt át. Hazánkban finomabb F. tárgyakat a holicsi, tatai és néhány kisebb gyár készített, de a kisiparosok is gyártották a durva F.-t, főképpen a nyitramegyei habánok, a stomfai és modori fehéredényesek és Erdélyben a brassói iparosok. V. ö. Művészi ipar, 1889. évfolyam: Adatok a magyar agyagipar történetéhez, u. o. Szendrei J. dr.: A habánok története Magyarországon és a habán majolika. A mult században hazánkban virágzó durva F. ipar e században ugyszólván megszünt, mivel ez az áru a kőedénynyel és porcellánnal már nem versenyezhet és csak egyes vidékeken készítenek még belőle durva parasztárut.
2. A finom F. anyagra nézve is kétféle, u. m. puha v. meszes F. v. kőedény, melyet fehér tüzálló agyagból, mészkőből v. krétából és kvarcból készítenek és kemény F. (angol kőedény), melyet fehér tüzálló agyagból, kvarcból és földpátból (a finomabb áruhoz kaolint is vesznek) állítanak elő. A meszes áru alacsonyabb hőmérsékletnél készül és máza puhább, ennélfogva nem is oly tartós, mint a földpátos F., melyet erősebben égetnek és melynek máza keményebb. Rendszerint a finom F.-ból készített használatnak szánt árut kőedénynek mondják, a disztárgyakat pedig finom F.-nak vagy modern majolikának. A fehér agyagot és a kaolint iszapolják, a kvarcot, földpátot és a krétát finomra őrlik és kellő arányban az agyaghoz keverik. Az anyagok őrlése történhetik u. n. nedves őrlőkön vagy ujabban szárazon is őrlik és csak ezután keverik az agyagiszappal össze. A pép alakban nyert agyagkeveréket likacsos gipszedényekbe teszik, melyekben a keverék megsürüsödik, nagyobb gyárakban pedig vagy sajtolják (szürősajtón) vagy lepárologtatják a pépet, mig gyurhatóvá nem lesz. Az agyagkeverékből gipszmintákban formálják a tárgyakat (l. Fazekas-korong), melyeket szárítás után agyagtokba rakva biscuitté égetnek. A keményre égetett tárgyakat a máziszapba mártják, miáltal a felületen a mázanyag egyformán rakódik le. A mázolt tárgyakat akképen rakják a tokokba. hogy egymással ne érintkezzenek, a tányérokat p. három, a tokba dugott agyagrudacskára helyezik. A megtöltött tokokat egymásra állítva a kemencébe rakják és addig égetik, mig a máz fényesen meg nem olvadt. A finom F. máza átlátszó boraxos ólomüveg, mely kvarc, borax, ólomoxid és földpátból készül. Némelyek kevés krétát és kaolint is kevernek hozzá. Hogy a máz sárgás szinét eltüntessék, igen kevés kobaldoxiddal kékesre festik. A boraxot a többi mázanyagok egy részével összeolvasztják és a nyert üveget (Fritte) összeőrlik a mázanyagok visszatartott részével. Az összes anyagot azért nem célszerü előzetesen megolvasztani, mivel az olvasztott máz gyorsan leülepszik a vizben és nehéz volna ily mázzal a tárgyakat egyformán bevonni. Szines mázakat akképen készítenek, hogy a frittehez festő fémoxidokat (kobaltoxid, rézoxid, mangánoxid stb.) kevernek. Ujabban ólmos máz helyett barium- és kalciummázakat is alkalmaznak. A finom F. égetésére szolgáló kemence rendszerint köralaku, boltozatos kamrából áll (l. 1. és 2. ábra),
1. ábra. Faience égető-kemence alaprajza.
2. ábra. Faince égető-kemence.
melynek fenekén a kemence nagysága szerint 3-5-7 tüzhely van a). A láng a kemence oldalán b) vagy a fenekén levő csatornákból c), d) lép a kamrába és a boltozatban lévő nyilásokon e) keresztülhuzódik a felette levő kürtőbe. Ujabban alkalmaznak oly kemencéket is, melyekbe a láng a fenekén jár be (3. ábra)
3. ábra. Faience égető-kemence.
és F) agyagcsőben felfelé huzódva, a boltozat alatt visszafordul a tüzhelyek között elhelyezett füstcsatornákhoz h), i), melyek a kemence falában k) a kürtő felé vezetnek. E kemencékben egyformább a hőmérséklet mint a régiekben, hol az alsó részben magasabb a hőmérséklet mint a boltozat alatt.
A finom F. szines diszítése sokféleképen történhetik. Leginkább alkalmazzák a máz alatti festést. A mézgás vizzel összedörzsölt festékkel a biscuitre festenek és csak azután mázolják és égetik a tárgyakat. A festék tehát a máz alatt és a cserép között fekszik. A kézzeli festést most rendszerint mekánikai műveletekkel pótolják. Durvább diszítményeket chablonokkal is lehet előállítani, finomabb árura pedig nyomják az illó olajjal kevert festéket. A leggyakoribb eljárás az, hogy a rajzot rézlemezbe vésik, vagy a cinkografiai eljárás szerint étetik, és ezekkel a lemezekkel az olajjal kevert festéket szappanos vizzel bevont selyem papirosra nyomják. A friss lenyomatot ezután a biscuitre helyezik és nedves szivacscsal rányomogatják. Az olajos festék inkább tapad a likacsos cserépre, mint a megnedvesített papirhoz, mely könnyen lehuzható. A nyomtatott edényeket ezután gyöngén felmelegítik, hogy az illóolaj elszálljon és ezután mázolják és égetik. A finom F. diszítésére a szines mázakat is alkalmazhatják, melyekkel a tárgyakat vagy egészen bevonhatják v. ecsettel is ráfesthetik. Ha szines mázakkal festenek, a rajz körvonalai vagy mélyítve vannak a tárgyakon vagy ráfestik a körvonalakat kemény, meg nem olvadó, de a cseréphez tapadó festékkel (agyag és máz keveréke) és a sejtszerü rekeszeket kitöltik a szines mázakkal. Leggyakoribb az u. n. mázárnyékolás. A finom domborműves tárgyakat t. i. a szines mázzal vonják be, mely a dombormű mélyítéseit kitöltvén, a vastag rétegekben sötétszinünek, a dombormű élein pedig világosnak látszik. Végre a máz felett is festhetik a finom F.-t, a porcellánfestés modorában, de leginkább alkalmazzák a festést szines zománcokkal. Ez utóbbi eljárás, melyet Zsolnay (Pécsett) a legmagasabb fokra fejlesztett (magyar F., pécsi) abban áll, hogy a rajz körvonalait olajjal kevert sötétszinü festékkel rajzolják a mázas tárgyra és a rekeszekbe domboruan rakják fel a mézgás vizzel kevert átlátszó szines zománcokat. Égetés után rendszerint a körvonalokat még aranynyal is átrajzolják és az aranyozott tárgyakat ujból égetik.
A finom F.-ipar a mult században főképen Angolországban fejlődött és onnan terjedt át a kontinensre. Hazánkban a mult század utolsó éveiben és századunk elején keletkeztek az első kőedénygyárak (Holics, Kassa, Körmöcbánya). Jelenleg működik a körmöcbányai gyár (Kossuch J. cég), a városlődi (Majer György), a hollóházai (Istványi és társa), a telkibányai (Fiedler Gyula) és a miskolci gyár (Koos Miksa). Finom F.-t készít még a kőedénygyárrá átalakított herendi porcellángyár. A hires Zsolnay-féle gyár (Pécsett) és a Fischer-féle gyár Budapesten a közönséges árun kivül a világhirü magyar disz-F.-t készítik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
