Exorciszmus

Full text search

Exorciszmus (gör.) a. m. ördögüzés, Istennek vagy Jézus Krisztusnak, mint világbirónak nevében az ördöghöz intézett parancsolat, hogy az embert vagy dolgot elhagyja, vagy avval visszaélést ne üzzön. Az egyház hatalmát az ördögök kiüzésére Krisztustól kapta (Mát. ev. 10, 8. Marc. ev. 16, 17.). Már az apologetáknak ilynemü tényekre hivatkozása, mint amelyek a pogányok szemeláttára történtek, érvül szerepel a kereszténység mellett. Az ördögüzés már az ősi egyházban meghatározott formák szerint történt, u. m. bizonyos cselekmények rá- és elfuvás, kézföltevés keresztvetés) és szavak (szt. irásból vett mondatok, a «megfeszített nazareti Jézus» neve, az ördögre szórt szitkok) kiséretében, mint az az egyház szertartási könveiben ma is látható. Az ördögtől megszállottak exorcizálása csakis a püspök tudtával és beleegyezésével történhetik; a csalódás ugyanis e téren könnyü, és e hatalomnak nem okos használata a ker. hitre ártalmas lehet. Az E., mint szent cselekménynek egy része, rendesen előfordul a keresztségnél, valamint a különböző dolgok megszentelésénél. Nem mintha ez esetekben valódi obszesszióval állnák szemben, hanem az ördögnek a bün következtében az ember és az egész természet fölött nyert káros hatalmát és befolyását akarja az egyház az E. által megszüntetni. V. ö. Probst. Sacramenten u. Sacramentalien in d. erst. Jahrhund.
Az E.-t a lutheri egyház is megtartotta s a keresztelési szertartásnak egyik részét képezte. A XVIII. század végén elterjedt felvilágosultság folytán azonban legtöbb lutheri tartományegyházban kiküszöbölték az ördögüzési szertartást, nincs szokásban a magyarországi evangélikusoknál sem; csak némely német tartományegyházban, p. Hannoverben kisérlette meg az ortodox és reakcionárius kormány 1860 körül annak visszaállítását, de ezen intézkedés mindenütt a protestáns nép általános ellenszenvével találkozott.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me