Exner-féle elmélet.

Full text search

Exner-féle elmélet. Exner Ferenc (l. o.) szerint a légköri elektromosság a Földnek, mint szigetelt negativ elektromossággal töltött gömbnek indukció-hatásából származik. Exner bebizonyította, hogy a Földgömböt általánosan véve állandó jellegü elektromos mező környezi, mely nem származik a levegőben levő esetleges töltésekből, sem pedig külső elektromos testek, p. égi testek indukció-hatásától. A levegőben lévő por és párák megzavarják a Föld eredeti elektromos mezejét: ezért a Föld indukció-hatásából származó mezőviszonyait akkor kell kutatnunk s oly helyeken, a hol por és pára nem zavarják a viszonyokat, tehát a szabad mezőn, télen a reggeli órákban, derült időben. Ilyenkor meggyőződhetünk pl. az Exner-féle elektroszkop segítségével, hogy az equipotenciál-felületek a Föld felületével párhuzamosan haladnak, s az egy méter távolságban lévő equipotenciál-felületek potenciál-különbsége növekszik a szemügyre vett rétegnek a Föld felszinétől való távolával, ugy hogy 2-3 km. magasságban egy méternyi függőleges távolságnak sok ezer volt-nyi potenciál-különbségek felelnek meg. Derült időben közvetetlenül a Föld felszine felett egy méternyi függőleges távolságnak k. b. 90 volt-nyi elektromindító erő felel meg. A nagyobb magasságban uralkodó nagy potenciál-különbségek elegendők az e magasságokba jutó vezetők, felhők töltési tüneményeinek, a villám, északi fény stb. tüneményeinek magyarázatára. A potenciál-értékek a Földtől való távolsággal pozitiv irányban növekednek, s ezen tényből, valamint az előbb mondottakból a Laplace-Poisson-féle egyenlet alapján következik, hogy a Föld negativ töltésü gömb s a légköri elektromosság tüneményei e gömb indukció hatásából erednek. Exner kisérleteit Közép-Európában, Észak-Afrikában, az Indiai-oceán szigetein s Indiában végezte s ezek eredménye, valamint a levegő pára- s portartalmának befolyására vonatkozó kisérletek eredményei teljesen egyeznek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me