Eichendorff
Eichendorff József báró, német költő, szül. Lubowitz kastélyban, felső Sziléziában 1788 márc. 10., megh. 1857 nov. 26. St. Rochusban a Neisse mellett, leánya birtokán, ahol neki 1887. emléket emeltek. Halléban és Heidelbergában tanult jogot s ez utóbbi városban szoros viszonyba lépett a romantikának számos jeles képviselőjével (Arnim, Brentano, Görres, Creuzer, Loeben stb.) s velök együtt gyüjtött népkönyveket s népdalokat. Ugyanott adta ki első dalait Flórens álnév alatt. Tanulmányainak befejezte után meglátogatta Párist és Bécset, mire 1813. a porosz seregbe elépett s 1815-ig tevékeny részt vett a szabadságháboruban. Azután hivatalnok lett: 1816. Boroszlóban, 1821. Danzigban, 1824. Königsbergában, 1831. Berlinben, hol 1841. a kultuszminiszteriumban titkos államtanácsosságig emelkedett. Demár három év mulva elhagyta az állami szolgálatot, mert nem helyeselte Eichhorn miniszter egyházpolitikáját, és sokszor változtatta lakóhelyét, mig végre 1855. nejének halála után leányához vonult. A romantika utolsó kiváló képviselője Németországban és a romantikus iskola legjelesebb és legnépszerübb dalköltője. Művei tarkán követik egymást. Első nagyobb alkotása: Ahnung und Gegenwart (regény 1815, 3. köt., a szerző neve nélkül adta ki Fouqué); ezt követték: Krieg der Philistern (drámai mese Tieck modorában 1824); Aus dem Leben eines Taugenichts (1826, bájos kis elbeszélés, E. legismertebb prózaműve, mely 1891-ig 17 kiadást ért). Das Marmorbild (novella 1826); Meierbeths Glück und Ende (drámai paródia 1828); Ezzelin von Romano (tragédia 1828); Der letzte Held von Marienburg (szomorujáték 1830); Die Freier (vigjáték 1833); Viel Lärm um nichts (elbeszélés, 1833); Dichter und ihre Gesellen (novella, 1834); Gedichte (1837-1883-ig 13 kiadásban). Utolsó három epikai műve (Julian 1853, Robert und Guiscard 1855 és Lucius 1857); tulságosan érezteti egyoldalu katolikus álláspontját, ugy hogy e felekezeti tendencia megrontja a költői hatást. Ugyanez áll élete utolsó éveiben irt, nagy műveltségéről tanuskodó és sokszor szellemes, de kizárólagos felekezeti fölfogásánál fogva egyoldalu irodalomtörténeti dolgozatairól: Über die ethische und religiöse Bedeutung der neueren romantischen Poesie in Deutschland (1847); Der deutsche Roman des 18. Jahrhunderts in seinem Verhältniss zum Christenthum (1851); Zur Geschichte des Dramas (1854) és Geschichte der poetischen Litteratur Deutschlands (1857). Kiválóbbak igen sikerült műfordításai: Don Manuel, Graf Lucanor (1840) és Calderon, Geistliche Schauspiele (1846-53, 2 köt.). Összes munkái: Berlin 1842, 4 kötet; Münster 1889 és Lipcse 1891, 2 köt. Prózai (irodalomtörténeti) dolgozatai: Vermischte Schriften 1866, 5 köt. Hátrahagyott költeményeit Meisner H. adta ki (1888). Életét megirta Keiter H. 1887. E. kiválóan lirikus tehetség, mint ilyen nyilvánul drámáiban és regényeiben is, melyek szerkezet és jellemzés tekintetében többnyire gyengék, de gazdagok lirai szépségekben. Legsikerültebb: Aus dem Leben eines Taugenichts c. elbeszélése, mely csupa hangulat, valóságos dal bájos prózában, szeretetreméltó humorral előadva. Dalai a német irodalom legszebb remekei közé tartoznak.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
