Egyenruha.

Full text search

Egyenruha. Az állam által közhivatalnokok s más alkalmazottak számára előirt hivatali, valamint a hadierők különféle csapatainak meg különböztethetés végett külön-külön minták szerint készített öltözte. A legrégibb időkben a harcosok azon öltözetben mentek háboruba, amelyet közönségesen vagy pedig ünnepélyes alkalmakkor viseltek, s legfölebb még külön jelvények feltüzésével jelezték harci szándékukat. A spártai harcosok háboruban vörös felöltőt viseltek s ez a legrégibb általunk ismert E. A rómaiak is E.-k számára a vörös szint választották, mert azon a vérfoltok nem látszanak meg s következőleg nem hatnak lehangolólag a sebesült körül levő harcosokra. A középkorban az urak tetszésök szerint öltözködtek harcra, a fegyveres szolgák és zsoldosok pedig uruk címerszineinek megfelelő öltözetet kaptak. Az akkori közkatonák egyenruházatának főalkalrésze többnyire bőrmente v. bőrkeze volt, mely alatt vászonból v. posztóból készített ujjas mellényt viseltek. A zsoldoscsapatok korszakának elején, majdnem minden egyes csapatnak más-más E.-ja volt. Az állandó hadseregek keletkezése óta az államok gondoskodtak a harcosok öltözetének beszerzéséről s mindinkább arra törekedtek, hogy az ugyanazon egy fegyvernemhez tartozó csapatok E.-i között csak éppen annyi különbség legyen, amennyi szükséges volt, hogy csata alatti összekeverés után az egyes csapatokhoz tartozó emberek ismét gyorsan gyülekezhessenek. A mult sz.-ban a legtöbb európai hadseregnél a állam az E.-ra átalányt fizetett a századosoknak, ami azonban sok visszaélésre adott alkalmat, amiért is később mindenütt az állam maga készítette az E.-kat. Az E. akkor jó, ha azon égaljnak megfelel, amely alatt a katona él és működik. A mostani lövőfegyverek nagy hatása miatt az E. szineinek megállapításánál minden messziről már látható szineket, valamint minden fénylő alkatrészeket kerülik. Csakis a lovasságnál kell minden csapatnak külön-külön szinü feltünő öltözeti cikket adni, hogy harc után az egymásközzé keveredett különféle csapatokhoz tartozó lovasok gyorsabban gyülekezhessenek. - A. vasuti szolgálatban levők közül azok, kik a nagyközönséggel érintkeznek (pénztárosok, raktárkezelők, őrszemélyzet, értesítő, hordár stb.), továbbá a forgalmi szolgálatot tevők egyenruha viselésére vannak kötelezve. Az egyenruhák és a rangjelzők a különböző országokban már régebben divó egyenruhákhoz alkalmazkodnak. Rendesen csak szolgálati ruha van, de Németországban és Ausztriában külön díszruha is van, melyhez a hivatalnokok kardot is viselnek. Hazánkban csak szolgálati ruha van, mely minden vasutnál azonos. Az egyenruha szabályzatról szóló 1888 ápr. hó 26. kelt királyi elhatározás szerint: a hivatalnokok egyenruhája aranyzsinórzatu, arany rózsa rangjelzőkkel; (a főhivatalnokok rangjelzője aranygalléron ezüst rózsa; az altiszteké ezüst zsinórzatu ezüst rózsa rangjelzőkkel; a szolgaszemélyzeté zsinórnélküli, ezüst paszománt rangjelzővel. A forgalmi szolgálatot tevőnek ismertető jele egy vörös karkötő korona- szárnyas kerékkel. Végre a vasuti és hajózási főfelügyelőség jelvénye kék selyem karkötő, koronával és I. F. J. monogrammal. A hivatalnokok saját költségükön szerzik meg egyenruhájukat, az altisztek és szolgák hivatalból kapják. Minden ruhadarabnak pontosan van megállapítva viselési időtartama, mi nyilvántartatik.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me