Egyenlítő

Full text search

Egyenlítő, vagy équator azon legnagyobb égi kör, mely a világtengelyre merőlegesen áll. Mivel 24 óra csillagidő alatt egész hosszával fordul a Föld körül, rendesen 360° helyett 24 órába szokás osztani. Az osztás kiindulási pontja a tavaszpont, iránya a napi mozgás irányával ellentétes. Az équatorban álló csillagok, tehát március 21-én és szeptember 22-én a Nap is, 12 óráig vannak a láthatár felett és ugyanily ideig a láthatár alatt. Az E. helyét az égen kijelölni nem nehéz; a keleti és nyugati pontban emelkedik a láthatár fölé és a meridiánban eléri az egyenlítői magasságot, meg a geo. szélességnek 90°-ra való kiegészítőjével azonos, mely tehát Budapesten 42° 30' 25''-ot tesz ki. A következő csillagzatok és csillagok jelölik ki az égen: a halak csillagkép déli részéből, a tavaszponttól kiindulólag áthalad a cethal révén; a Ceti-től 3° 41'-cel, a Tauzitől (Aldebarantól) 16° 18'-cel délre marad. Az Orion csillagzat δ csillagján majdnem pontosan átmegy (e csillag csak 23'-cel marad délre az E-től), Prokyon - α Camiminoris - tőle csak 5° 30'-re esik északra. Azután α Leonis (regulus) és α Virgnis (Spica) között vonul el; η Virginis 3-adrendü csillag majdnem pontosan az összpontot jelzi. A kigyó és kigyótartó csillagképekben fényesebb csillag nem kiséri, de α Aquilae, Altair ismét közelében áll, amennyiben csak 8° 35-cel marad el tőle északra. L. Ég.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me