Éghajlat
Éghajlat (gör. klima) alatt értjük valamely hely időjárásának rendes lefolyását. S mivel az időjárás a légkör állapotának egyes tulajdonságaiban nyilvánul, szükséges mindama tényezőket figyelembe venni, melyek összeségükben az időjárást alkotják. Ilyenek a hőmérséklet, légköri nedvesség, csapadék, felhőzet, a szél iránya és erőssége, az elpárolgás, a légköri elektromosság és a levegő vegyi alkata. Ezek az ugynevezett éghajlati v. klimatikus elemek. Minthogy az időjárás még egyazon helyen is igen változó, az éghajlati viszonyok jellemzésére szokás a klimatikus elemek több évi átlagos értékeit meghatározni, melyek aztán az időjárás rendes és többnyire leggyakoribb állapotát képviselik. Lehetetlenség volna ugyanis minden helynek időjárási történetét megirni, be kell érni az ugynevezett «átlagos» időjárás ismeretével, melynek eszményi képét az éghajlati elemek középértékei adják. Ezek után az É.-ot Hann szerint szabatosabban ugy határozhatjuk meg, hogy az «a meteorologiai jelenségek összessége, mely a föld felszinén valamely hely légkörének átlagos állapotát jellemzi». Azonban nem elegendő pusztán a klimatikus elemek középértékeire szorítkoznunk, hanem ismereteinket arra is ki kell terjesztenünk, hogy ezen elemek változásai milyen határok között mennek végbe, tehát ismerni kell a legnagyobb és legkisebb értékeiket, vagyis ingadozásuk nagyságát. Amennyiben az állati és növényi élet szinhelye maga a légkör, az éghajlat megitélésénél még egy másik fontos szempont lép előtérbe: ha ugyanis azt a befolyást tekintjük, melyet az időjárás a szerves lényekre gyakorol. S ezen szempont irányadó Humboldt meghatározásában is, ki ez É. szóval - annak legáltalánosabb értelmében - a légkör mindazon változásait jelezte, melyek szerveinkre érezhetően hatnak.
Ha földünk felszinét egész terjedelmében csupán csak tenger vagy sima szárazföld borítaná, akkor a hőmérséklet eloszlása csakis a földrajzi szélességgel változnék. A hőmérséklet ugyanis azon melegmennyiségtől függ, mely bizonyos helynek osztályrészül jut és az esetben a Nap kisugározta melegmennyiség a szélességi körök mentében állandó volna. (Maga a klima és annak mintájára képezett magyar É. szónak eredete arra vall, hogy a hőmérsékleti különbségeket a földtengely hajlására vezették vissza. Ptolomaeus klimái oly zónák voltak, melyekben a leghosszabb nap az egyenlítőtől a sarok felé egy-egy félórával növekedik.) A solaris v. mennyiségtani É. nem is terjed ki egyébre, mint azon melegmennyisége, melylyel valamely hely földrajzi fekvésénél fogva birna s jóllehet az a valósággal tökéletesen meg nem egyezik, mégis alapját képezi a klimatologiai kutatásnak, midőn a fizikai v. valóságos É.-ra térünk át, mely utóbbinál már mindazon tényezők is szerepelnek, melyek a soláris É.-ot módosítják. Ilyen tényezők főképen a szárazföld és a viz eloszlása, továbbá a föld egyenetlenségei függélyes irányban. Ezek közreműködése következtében a soláris É. lényegesen átalakul, ugy hogy egy és ugyanazon szélesség kör alatt is akadunk nagy klimatikus különbségekre. Szokás az említett okoknál fogva a fizikai éghajlatnak 3 faját megkülönböztetni: 1. a tengeri - oceáni -, 1. szárazföldi - kontinentális - és 3. hegyi É.-ot. Általánosságban a hőmérsékleti viszonyok a Nap által besugárzott (insolacio) és a Föld által kisugárzott (radiacio) melegmennyiség arányától függenek; a szárazföld és a tengernek ugy fölmelegedési, mint hősugárzása pedig nagyon különböző. Ugyanazon hőmennyiség a szárazföldet körülbelül kétszerte nagyobb hőfokra melegíti fel, mint a tengert s ennek következményeként a szárazföld feletti alsó légrétegek jobban melegszenek fel, mint a tenger fölött levők, amihez még az is járul, hogy a Nap melegének egy része a tengernél páraképződésre is elhasználódik. Az elhülési viszonyok is igen eltérők, mert a szárazföld erősebben sugározza ki a meleget, mint a tenger s azonkivül a tenger fölött levő páradus levegő védő burokként szerepel, amennyiben a kisugárzás okozta melegveszteséget korlátozza. Végeredményben a szárazföld és a tenger ezen eltérő viselkedése azt okozza, hogy az első nyáron jobban fölmelegszik és télen jobban lehül, mig az utóbbinál ugy a nyári fölmelegedés, mint a téli lehülés kisebb mértékben megy végbe. Miután a viz hatása az éghajlati szélsőségek eltompításában nyilvánul, a szárazföldi É. excessziv, a tengeri pedig mérsékelt (limitiv) természetü. Ha tehát ugyanazon szélességi körön a tengerparttól folyton távolodunk és beljebb hatolunk a szárazföldbe, tapasztaljuk: a) hogy a téli hőmérséklet folytonosan csökken, a nyári pedig emelkedik; b) hogy a téli hideg tulsulyban lévén, az évi középhőmérsékletet is sülyeszti és c) hogy a tél és nyár közötti hőmérsékleti különbség fokozatosan növekedik. Az 52. szélességi kör számára Hann néhány helynek hőmérsékleti viszonyait összeállította:
Ezen adatokból kitünik, hogy az európai szárazföldön nyugatról kiindulva s kelet felé haladva, 10-10 hosszusági fokkülönbségeknek megfelel
télen 3,1 C° hőcsökkenés,
nyáron 0,7 C° hőnövekedés,
az évben 1,3 C° hőcsökkenés.
Igen jellemző a tél és nyár között hőmérsékletkülönbség, melyet Suppan vett alapul a különböző É.-ok meghatározására. Ő az egyenlő hőmérsékleti ingadozással biró helyeket görbe vonalakkal (izolatos) kötötte össze azon területeket, melyeknek ingadozása kisebb 15°-nál, tengeri éghajlatuaknak, a 15 és 20° közöttieket átmeneti, a 20 és 40° közöttieket szárazföldi, a 40°-nál nagyobb ingadozással birókat excessiv szárazföldi éghajlatuaknak nevezte el. Ha figyelmünket a többi meteorológiai elemekre is kiterjesztjük, akkor a klima e két főalakját igy jellemezhetjük: Szárazföldi É.: forró nyár, hideg tél, csekély légnedvesség és csapadék, a borultság kisebb foka. Tengeri É.: magas téli, alacsony nyári hőmérséklet, nagy nedvesség, erős szelek, sok eső és nagy borultság. Európában igazi tengeri É.-tal bir Anglia, Dél Skandinávia, a Bretagne és Normandia, az iberi félsziget nyugati partvidéke; mentől jobban megyünk keletre, annál jobban marad el a tengeri É. és lép helyébe az átmeneti, illetőleg szárazföldi É. Magyarországon É.-a szárazföldi. Nyáron a hőmérséklet rendesen 30 C° fölé emelkedik s télen nem ritkán -20°, sőt -30° alá is sülyed. Régibb észlelési sorozatokból a hőmérséklet ingadozásának a nagyságára érdekes példákat találhatni. Nevezetesen az árvaváraljai (Dr. Weszelovszkytól 1849-92.) 43 év alatt mutatja a legmagasabb leolvasott hőfokot 1863 aug. 11-én: 34,3 C°, a legalacsonyabbat, -36,7 C°-ot 1888 febr. 1., a nagyszebeni sorozat (Reissenberger tanártól) 1851 óta pedig 35,4 C°-ot 1877 aug. 24-én és -35,1 C°-ot 1888 jan. 2-án. Mindkét helyen tehát a hőmérséklet változása több mint 70 fokra terjedt ki. Budapesten az utolsó két évtizedben a legnagyobb hideget: -20,6 C°-ot észlelték 1879 dec. 25-én, a legnagyobb meleget: 37,0 C°-ot 1892 aug. 18-án. Hogy a hőmérsékletnek milyen a menete hazánkban, azt mutatják néhány helynek 20 évi (1871-90) középértékei C°-ban. Lásd a 721. lapon levő táblás kimutatást.
Ezekből látható, hogy a legmelegebb hónap a julius, a leghidegebb pedig a január. Fiume téli hőmérsékleti adataiban a tenger mérséklő hatása határozottan fölismerhető. Budapesten az évi átlagos hőmérsékleti maximum 33,0 C° és az átlagos évi hőmérsékleti minimum -14,4 C°, az évi átlagos ingadozás tehát meghaladja a 47 C°-ot, ami klimánk szárazföldi jellege mellett tanuskodik.
Hegyi éghajlat.
A levegő hőmérséklete függélyes irányban folyton kisebbedik - 100 méternyi emelkedésnek körülbelül 0,5 C°-nyi sülyedés felel meg - s azért az É. a magassággal oly értelemben változik, mintha az egyenlítőtől a sarkok felé közelednénk. A magaslatoknak tehát szintén meg van a maguk sajátos É.-a, mely a mélyebben fekvő vidékek P.-ától különbözik. Noha a levegő hőmérséklete fölfelé kisebbedik, mégis a sugárzó hő nagyobb intenzitása eredményezi, hogy a talaj hőmérséklete a levegőéhez képest aránylag magas, mely körülmény a hegyi É. vegetációjára kedvező hatással bir. Az erősebb inzoláció abban is nyilvánul, hogy az árnyékban levő és a napon levő hőmérők adatai tetemesen eltérnek. A csapadék rendesen nagyobb a hegyekben, mint a rónaságban, jóllehet a növekedéséről általános törvény meg nem állapítható, mert a helyi viszonyok, nevezetesen a hegygerinc huzódási iránya s az uralkodó szél iránya nagyon befolyásolják a csapadékmennyiséget. A páramennyiség a magassággal erősen fogy; a relativ nedvesség mentére jellemző, hogy a magaslatokon a levegő télen szárazabb, nyáron pedig közelebb áll telítettségi állapotához. Az elpárolgás a kisebb légnyomás következtében erősebben folyik a felsőbb régiókban. A hegyeknek abban is van klimatikus jelentőségük, hogy a szeleket irányukból kitérítik; igen fontos az É.-ra, ha magas hegyláncok a hideg szeleket feltartóztatják. Hazánkat északról a Kárpátok övedzik s az északi hideg szelek beáramlásának semmi sem állja utját. Feltünő példa ugyan erre India északi része is, mely a Himalaya hatalmas hegygerince által az északi szelektől meg van óva, ugy hogy téli hőmérséklete vagy 7 fokkal nagyobb, mint az egyenlő földr. szélesség alatt levő déli Khináé. Ellenben az Észak-Amerikában észak-déli irányba huzódó Rocky-Mountains az északi sarktól jövő szeleket nem tartóztathatja fel, azért azok még a déli államokba is beviszik az alacsony hőmérsékletet. Azonkivül hegyes vidékeken a bizonyos periodikusan jelentkező helyi szeleket is tapasztalhatni. Hogy a hegyi É. mily magasságban kezdődik, az első sorban a földr. szélességtől függ; mig a Himalaya indiai oldalán az örök hó határa 4900 m., addig az a tiroli Alpesekben 2800 m.-nél vagy Spitzbergbenben már 600 m.-nél kezdődik. Terjedelmes erdőségek befolyása az É.-nál nem hagyható figyelmen kivül és ujabban erre nézve Lorenz-től erednek behatóbb vizsgálódások. (Resultate forstlich-meteorol. Beobachtungen. Bécs, 1892.).
l. táblázat.
Az É. szempontjából szokás a Föld felszinét zónákra v. övekre felosztani: a) a forró égöv (tropusok) az egyenlítő mindkét oldalán, északi és déli irányban terül el a térítő körökig, b) a mérséklet égöv az északi és déli félgömbön a térítő és sarkkörök között foglal helyet, c) a hideg (poláris v. sarki) égöv a sarkkörökön belül található fel. Ezen zónák területi nagyságaiban nagyok a különbségek, legnagyobb a tropusok területe, legkisebb a hideg égövé; egyes területeik ily arányban viszonylanak egymáshoz, mint 10: 6 1/2: 1. Ezen felosztás alapja nyilván az a feltevés, hogy a napsugárzás mennyisége a földrajzi szélességgel arányosan változik; a valóságnak azonban az izotermák (l. o.) nem vonulnak párhuzamosan a szélességi körökkel, kivál a magasabb földr. szélesség alatt nem, hol sok helyütt inkább a délkörökhez simulnak hozzá. Ez indította Suppant arra, hogy az izotermákat válaszsza az É.-i zónák határvonalaiul, mert azáltal az igazán egyenlő melegségü helyek kerülnek egy zónába. A forró égöv oly egységes jellemet mutat a maga klimatikus elemeiben, melyet más égövben hiába keresnénk. A periodikus időjárási jelenségek ott a legnagyobb szabályossággal ismétlődnek, mig a periodikus jelenségeknek (melyek a Nap évi és napi járásval közvetetlen összefüggésben nincsenek) igen alárendelt szerepök van. A hőmérséklet évi menetében oly csekélyek a változások, hogy az évszakokat ott nem a hőmérsékleti, hanem az esőzési és szélbeli viszonyok szerint különböztetik meg. Van egy száraz és egy esős évszak, melyekhez a lakosság életviszonyai alkalmazkodnak, valamint az állat- és növényvilág fejlődése is. Az évi középhőmérséklet a tropusokban 20 és 28 C° között van; a legmelegebb és leghidegebb hónap közötti különbség alig rug 5 C° -ra, az évi hőmérsékleti ingadozás kicsiny és a napi ingadozás azt többnyire felülmulja. A szélviszonyokat a passzát- és monsun-szelek jellemzik, nemkülönben a tropusok sok fiziologiai hatása a levegő nagy páratartalmában is rejlik. (A páranyomás néha 30 mm.-re is emelkedik és a relativ nedvesség is nagy.)
A mérsékelt égövben
találjuk a legjelentékenyebb hőmérsékleti ingadozásokat, kivált az északi félgömbön, hol az ingadozások a hőmérő skálájának azt a részét, melyen belül a levegő hőmérséklete a földön egyáltalán változik, egészen lefoglalják. Igy Ázsia északi részén a januári közép hőmérs. -40 C° -ra sülyed és viszont a juliusi Mezopotámiába, Észak-Afrikában vagy Dél-Kaliforniában +35 C° -re emelkedik. Ezen zónában az abszolut szélsőségek -60 és +50 C° között feküsznek. A hőmérséklet évi és napi változékonysága a déli félgömbön tetemesen mérséklődik. meteorologiai szempontból ezen égövet a «mérsékelt» jelző nem illet meg, de fiziologiai szempontból igen, ha t. i. azt a hatást veszszük szemügyre, melyet az ember lelki és testi fejlődésére gyakorol. Mert az emberi képességek szabad és sokoldalu fejlődését a tropusok egész éven át tartó magas temperaturája éppugy hátráltatja, mint a sark körüli vidéken a melegség állandó hiánya. A hideg és meleg évszak egymásutánja a mérsékelt égöv sajátossága és azáltal előnyösen különbözik a másik 2 öv hőmérsékleti egyöntetüségétől, melynek szélsőségei - állandó tél és állandó nyár - között foglal helyet. A hideg égöv jellemző sajátossága egyrészt a napsugárzás hosszabb tartamu hiánya télen, másrészt az, hogy a napsugarak nyáron kis szög alatt érik a földet. A sarkvidék a legalacsonyabb évi középhőmérsékletek regiója. A nyár alacsony hőmérséklete részben abból is magyarázható, hogy a napsugárzás java részét azon jég- és hőtenger olvasztása fogyasztja el, mely közel ľ évig tartó fagyos évszakban keletkezik. Nagyfontosságu a talajalakulás, mert kedvező fekvésü lejtőkön a napsugarak még függélyesen is érnek a földhez, mi intenzitásukat növeli és azonkivül ezekről a helyekről a hóviz is lefolyik, miáltal a talaj jobban fölmelegszik. Ezért Baer Novaja-Zemlija sik területeit sivataghoz hasonlítja, a hegyek lejtőit pedig kertekhez. A hideg égöv alatt a levegőnek ugy abszolut, mint relativ nedvessége igen csekély. Az amerikai «Polarish Expedition» télen harmatpontmeghatározásokat akart megkisérletni Port-Bowenben (73° 15' é. széless.) és noha derült, csendes -34, -37 foku időben az aether hőmérsékletét -43, -45 fokra sülyesztették is a Daniel-féle hygrométer gömbjében, mégsem sikerült rajta lecsapódásokat előidézni. A levegő harmatpontja tehát még mélyebben feküdt. A tél csekély páramennyiségének megfelelően a légköri csapadék is kevés és az ég borultsága is kicsiny. A hideg nincsen rossz hatással az emberi szervezetre (V. ö. Payer, Die oester.-ungar. Noordpolexpedition 248. old.) és csak szeles időben lesz a hideg elviselhetetlenné, de annál károsabb expediciók tagjainak testi és lelki állapotában kedvezőtlen változásokat okozott.
Szekularis (évszakos) változások.
Sok körülmény amellett tanuskodik, hogy az éghajlati viszonyok évszázadok elmultával megváltoznak. Neveztessen a történet előtti időkből a föld rétegeiben föltalált állati és növényi maradványok szólnak amellett és azonkivül a geologia számos meggyőző érvet tud felhozni annak biztosítására, hogy régebben a föld nagy része jéggel volt borítva (jégkorszak). Vajjon a történeti időkben is megváltozott-e az éghajlat, arról eltérők a vélemények. Dove Berlin- és New-Havenről 70 évi följegyzéseket vizsgált meg és ezen időszakban észrevehető éghajlati változásokat nem tudott kideríteni, azonban Németországban a szőllő határa évszázadok óta délebbre huzódott, miből a hőmérséklet alábbszállására következtetnek. Dufour-tól erednek az idevágó legbehatóbb vizsgálódások, ki Svájc éghajlati viszonyaival foglalkozott. Szerinte az az állítás, hogy egy bizonyos vidék É.-a állandó, jelenlegi ismereteink mellett több jogosultsággal bir, mint az ellenkező vélemény. Évszázadokra terjedő és megbizható meteorol. följegyzések lesznek hivatva ezen kérdést a jövőben eldönteni. Magyarország éghajlatának megállapítása a m. kir. meteorologiai intézetnek egyik főfeladatát képezi, mely e célból az egész országban meteorol. megfigyelési hálózatot tart fenn Az észlelések eredményei «Évkönyvei»-ben közöltetnek. a föld É.-i viszonyai kimerítően tárgyalja Hann (Handbuch de Klimatologie) és Woeikoff (Klimate der Erde). Hazánk éghajlatával foglalkozik Berde Áron Légtüneménytana 2. részében A két Magyarban égaljviszonyai s ezek befolyása a növényekre és állatokra (Kolozsvár, 1847).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
