Edény,
Edény, az a készítmény, mely folyadék, és a folyadékhoz hasonlóan meríthető és tölthető, szemes vagy darabos tárgyak befogadására szolgál. Készülhet mindenféle anyagból: fából, kőből, bőrből, bármilyen fémből, agyagból, üvegből stb. Formára nézve a legrégibb időtől fogva gömbölyded. E formának oka a célszerüség. A cseppfolyós testek önmaguktól mindig gömbölyü alakot öltenek. Az edények a célszerüségből származó e formáját ujabb anyagok és ujabb találmányok sem változtatták meg. Midőn üvegből és fémből készítettek E.-t, mesterséges eljárást kellett feltalálni, hogy megőriztessék a gömbölyded forma. Sőt a fa, ugyszólván anyagi sajátsága ellenére, szintén kénytelen e követelményhez alkalmazkodni. Azonban a folyadékok és egyéb anyagok sajátságai és a használat szerint az E. gömbölyüsége sokféleképen változik. Általán négy főformát különböztetünk meg. Ezek: a hordó, a merítő, a töltő (tölcsér) és öntő E. Ezekhez az alapformákhoz járulnak még más formák. Ezek: a talp, a fül vagy a nyél, továbbá a födél vagy esetleg a csap. Az utóbbiak az E.-t mintegy szervesen tagolt alkotásokká teszik, fokozzák annak használhatóságát, célszerüségét, s módot nyujtanak az E. változatos, tetszetős alakítására.
A folyadék eltartására szolgáló E. hordónak alapformájából indulva ki, sokféle lehet, a szerint, hogy az eltartásnak, a hordásnak milyen módjára szolgál. Igy p. a görögöknél is már sok volt a hordó edényalakja: amfora, urna, krater (vegyítőedény), ennek laposabb formája a csésze, mely lehet gömbölyü vagy egészen lapos fenekü; a kád, a tömlőalaku ampulla stb. Hasonlóképen a mai időben is, a főző edényektől kezdve a leveses tálig, a kádtól és az üsttől kezdve, majdnem beláthatatlan a hordó edények formája, és aszerint változik nevük is, amiben minden nyelv, igy a magyar is, fölötte gazdag. A merítésre szolgáló E. formára nézve legkevésbbé változatos. Két főformáját különböztetjük meg. Ezek: a vödör és a kanál. Töltő E. a tölcsér, a kancsó. Öntő E. a kanna. a palack, és általán az ivó edények. Jellemző, hogy az E. egyes részeit, ugy azokat, melyek szorosabban a célszerüségre szolgálnak, mint azokat, melyek inkább járulékok, más nyelvekben is, meg a magyarban is, az emberi test egyes részeinek nevével jelöltjük. Igy a teljes E.-nek van: talpa, (lába), hasa, nyaka, szája, füle, csöcse. Csak egy járulékos része van, melynek neve elüt. Ez a födél. A fölsorolt alkotó részek közt legnagyobb, mintegy uralkodó eleme az edénynek az, mely a tulajdonképeni célnak szolgál, t. i. az E. hasa.
Mindebből látszik, hogy első sorban a célszerüség, a használhatóság az irányadó szempont. Ez döntő a forma tekintetében és egészen független az anyagtól is. Más szóval, bármiféle anyagból, akár fából, akár kőből, akár fémből stb. készüljön a hordó, a serleg, a korsó stb., az alapforma mindig ugyanaz marad. A formák részletei azonban az anyag sajátságai szerint változnak. Igy a kő kemény, törékeny kimunkálás közben könnyen reped; a f hajlékony, de ha vékonyra van kidolgozva, szintén törékeny; az agyagot könnyü formálni, akár öntjük, akár trébeljük, kemény, nem törékeny, kimunkálása azonban fáradságosabb s ebből következik, hogy az E.-nek részletes formái a szerint változnak, hogy az edény milyen anyagból készül. Az anyagi sajátság szabja meg a formákat. Az egyik anyagnál, akár a tagoltságot, t. i. a talpat, a hasat, fület, nyakat stb. vesszük, a kár a talpnak, hasnak stb. díszítését tekintve, a művésznek több a szabadsága, mint a másiknál. Az egyik anyag durvább és tompább, a másik finomabb s élesebb, szabatosabb, részletesebb kimunkálást tür el, sőt megkövetel. A kőből készült edényeket nem lehet oly finom kimunkálni, mint p. az arany edényt. Nagyobb szabadsággal formálhatjuk az agyag E.-ket, de a szabadságnak is korlátai vannak. Az üveg mintegy középső helyet foglal el az agyag - értve a porcellánt is - meg a fém között. Az üvegedénynek a fala lehet bármilyen vékony, megtür bármilyen tagozást, sokkal élesebbek, mint az agyag, de azt nem kivánjuk meg feltétlenül, mert sajátos tulajdonságainál fogva, amelyek az áttetszőség, a szinekben való gazdagság, egyszerübb alak mellett is nagyobb hatást ér el, diszesnek látszik.
A felsorolt két alkotó elemen, t. i. alapformán és mellékformákon kivül, melyekből az E. tagoltsága áll elő, nagy szerepet játszik még a közönségesebb használatu edényeknél is, a diszítés (l. o.). Az edény diszítését szigoru feltételek szabályozzák. Minthogy a diszítmény nem önmagáért van, hanem az edény kedveért, melyet diszít, azért mindig mellékes a szerepe és soha sem lehet fődologgá. Más szóval a diszítménynek alkalmazkodni kell az E. alakjához, tagoltságához, nem szabad annyira tulkapnia, hogy a főformát és a tagoltságot megrontsa. Ellenkezőleg, éppen az a feladata, hogy a főformát és a tagoltságot kiemelje. A diszítmény lehet akár sik felszinü, akár domboru, s mindegyik esetben: geometriai, növényi és alakos. De ugy az egyik, mint a másik alá van vetve az említett szabálynak. A diszítmények lehetnek változatos szinüek is. Az edény célszerüségének, használhatóságának és diszességének e szabályai oly természetesnek, annyira önmaguktól kinálkoznak és annyira könnyen megérthetők, hogy a legrégibb és a műveltség legalacsonyabb fokán álló népek is mintegy ösztönszerüleg követik. Az edény formálásának és diszítésének azonban legnagyobb és eddig felül nem mult mesterei a görögök voltak. A görögökhöz e tekintetben méltó társakul szegődtek az indiaiak, Európában pedig a renaissance kora. Ázsiai keleti népei, a khinaiak és a japánok páratlan tökélyre vitték az agyag és a fémes edények technikáját, azonban felfogásuk az edény formálásában, kivált pedig diszítésében az előbbiektől merőben elüt. Náluk a diszítmény rendszerint uralkodik a forma felett. Az ujabb kor az agyag- és üvegedények készítését technikailag rendkivül tökélyesítette, elsajátította Ázsai keleti népeinek eljárását is, a formák és diszítmény szépségét azonban alig gyarapította (l. Keramika).
E. prehisztorikai szempontból. A legrégibb E.-ek az agyagedények (l. Agyagedények és magyarázó szöveg a bronzkori emlékek magyarországi alakjai cimü melléklethez. III. k. 718. old.), de ezeken kivül a technika fokozatos haladásával más anyagokból is készítettek E.-ket. A bronz feltalálása uj anyagot nyujtott az embernek, ezt azonban csak aránylag későn kezdte használni edénykészítésre. Még legrégiebbeknek kell tartanunk az öntött bronzedényeket, annál is inkább, mert ezeknek diszítményei is durván és domboruan vannak öntve, nem pedig bemélyítve, mint a későbbi diszítmények, de még ezeket is a bronzkor legvégére, sőt tán már a kezdő vaskorba kell helyeznünk. Ilyen edény hazánkban eddig csak kettő került napfényre, az egyik Töretlen, a másik pedig Tolnamegyében. Mind a kettő teljesen egyforma, csakhogy a törteli sokkal nagyobb. Hengerded, alul tojásdad záródású, a nyilásnál pedig két négyszegletes és gombafejhez hasonló tagokkal diszített, füllel ellátott csöbrök ezek, melyeknek alul talpa volt, hogy a földre állíthassák őket s a két fül arra szolgált, hogy azokon rudat huzva keresztül, odábbvihetők legyenek. Talpuk letört. Nálunk azonban szórványosak a leletek, mig mindazon területeken sürübben fordulnak elő, melyeken az antik irók értesítései nyomán a szkithák tanyáztak. Különösen sok van a szibériai leletek között. Éppen azért Hampel József a más egyéb rokonvonásu tárgyakkal együtt szkithaföldi leleteknek nevezte el őket, persze anélkül, hogy ezalatt azt akarná érteni, hogy ezek valami szorosabb összeköttetésben vannak magával a szkithasággal, amely elnevezés alatt különben az antik irók mindazt értették, amit mi ma turáni, vagy ural-altáji népek elnevezése alatt foglalunk össze. A bronz trébelése a vaskor kezdő szakának, az u. n. hallstadti kornak jellemző vonása is egy korba kell utalnunk mindazon bronzedényeket, melye vagy egy darab bronzpléhből vannak kalapálva (trébelve), vagy pedig több darab pléhből készítvék, melyek össze annak nittolva. Ezeknek a diszítményei is trébeltek. Vannak köztük egy és két félkörü, rendesen csavart fogantyuval ellátott kisebb-nagyobb, félgömbidomu üstök, egyfülü, hasonló formáju csészék, nagy kétfülü fazekak (situlák). Legnevezetesebb ilyfajta leleteink a hajduböszörményi, breznóbányai, aszódi és somlyói edények. Sok ily edényt találunk, melyek rendesen négykerekü kocsit utánzó talpra vannak erősítve. Ezek közül Szászvárosszéken került elő egy, mely azonban a bécsi csász. és kir. muzeumba jutott. Ide kell sorolnunk végre a cistákat is (l. o.). Egy sajátságos faját képezik a bronzedényeknek azok, melyek kácsalakot mutatnak. Ezeket a vaskor második szakába kell tennünk éppen a kácsaformánál fogva, mert a kácsafej ennek a kornak különösen kedvelt és jellemző diszítménye. Hazánkból Ciscserről igen szép példányt bir e nemből a Lehóczky-féle gyüjtemény; a m. n. muzeumnak is van egy szintén hazai, de ismeretlen lelőhelyről. A Lehóczky-félén a kacsának két előrenyuló szarva is van. Az északi bronzlégió (északnyugoti Németország, Dánia és a Skandináv-félsziget) temetkezései, még egy sajátos faját mutatják a bronzedényeknek, az u. n. függő edényeket (vase á suspension); csucsal efelé fordított kupformáju, széles, egyenes szélü, kétfülü edények ezek, melyek körülfutó sávokkal gazdagon ékítvék, s melyekhez ugyanily formáju, csucsán gombos végü bronzfedő tartozik. Ezen edények formája világosan mutatja, hogy felfüggesztésre voltak szánva, de rendeltetésük ismeretlen.
Körülbelül egyidőben a bronzokkal lépnek fel az arany E.-k is, a legkorábbiak legtöbbnyire egyfülü csészék trébelt diszítményekkel s ritkán készítvék tiszta aranyból, hanem leggyakrabban elektromból (l. o.). Efajta E.-ben leggazdagabb az égalji régio. Az antik világ, különösen a késő római idő a legváltozatosabb E.-ket készíti igen nagy számban aranyból és ezüstből is, és ezt a szokást mutatja a népvándorlási kor is, melynek szintén egy két előkelő ily leletét ismerjük éppen hazánk területéről. Legnevezetesebbek e nemben a nagyszentmiklósi vagy u. n. Attila kincsének és a szilágysomlyói (l. o.) második aranyleletnek arany E.-i, melyek közt e népek nomád szokásait élénken jellemző egy faj E. válik ki különösen, t. i. azon tálak, melyeknek szélére csattok erősítvék a célból, hogy a vándor lovas szijjra csatolva folyton magával hordhassa. Az üveget szintén már jó régen használták E.-k készítésére.
Az üveg E.- készítés kezdeteit nem ismerjük. A legrégibb, előttünk ismeretes üveg E.-k a római korból erednek, de már e korból egy két igazán szép példányt is ismerünk különösen a késő római korból. Különösen kiválnak a dán csontvázas sirokban előforduló ily római készítményü példányok ugy formaszépség, mint szinezés tekintetében is kiváló becscsel pedig azok birnak, melyeken feliratokat is alkalmaztak. Nálunk Szegszárdon leltek egy ily felirattal ellátott üvegserleget. Ezen diszes üveg E.-k latinos neve a szakirodalomban vas diatretum. A szegszárdi cas diatretum a következő görög feliratot viseli: ΛΕΙΒΕ ΤΩ ΠΟΙΜΕΝΙ ΠΙΕ ΣΗΣΑΙΣ. A római üvegkészítmények a népvándorlási sirokban is gyakran fordulnak elő s az u. n. franksirokban sokszor szép példányokra találnak, melyeken bár meglátszik a római hagyomány, mégis az is világosan látszik, hogy belföldi készítmények.
Nem ritkán végül a fa E.-k sem. Legrégiebbek azok, melyek a jüttlandi tumulusokból erednek s melyeket az északi régészek a bronzkorba soroznak. Legszebb példányokkal dicsekszik ezekből a kopenhágai királyi muzeum, melyeket bevert ónszegecskék diszítenek. Fakupákat, merítő E.-ket és fafazekakat, melyek egyetlen darabból vannak kifaragva, igen sokat találtak az északnémetországi és dániai tőzegtelepekben, de ezek az egészen késői római korral egyidősek. A népvándorláskori sirok mindenütt s igy hazánkban is, hol e kor sok és elsőrangu leletekkel van képviselve, szolgáltattak olyan facsöbröket, melyek épp ugy vannak (persze nem hajlított, hanem egyenes) dongákból összeállítva és vasabroncsokkal összeszorítva, mint a mi mai hordóink. Egyébként ez is római hagyomány, mert az m. n. muzeum tulajdonában van egy késő római leletből származó ily facsöbör, melyet széles bronzabroncsok tartanak össze.
E. botanikai szempontból, a növénynek egyik elemi szerve, s az egymás fölött levő egynemü sejtek (vagyis E.-sejtek) közös falának részbeli v. tökéletes felszivódásából keletkező hosszabb cső. Alakjok és tartalmok szerint lehetnek: 1. igazi edények v. a fatest edényei; 2. rostás edények, Siebröhren oder Bastgefässe); 3. tömlők, (Schlauchgefässe) és 4. tejes edények.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
