Csengery, 1. Antal, elsőrangu publicista, politikai, nemzetgazdasági s történettudományi iró, született Nagyváradon 1822 junius 2., meghalt Budapesten 1880 julius 13. Tanulmányait nagy sikerrel végezte előbb szülővárosában, s utóbb a debreceni református főiskolában. Azután törvényes gyakorlaton volt Beöthy Ödön bihari hires és hatalmas alispán oldalánál, mint ennek kiváló kedvence, s ennek erélyes vezetése alatt korán áttanulta, ugy elméletileg mint gyakorlatilag a megyei közigazgatás minden egyes ágát. Főnökének teljes bizalmát birva, már akkor sok jót eszközölt a megyei visszaélések terén s ő irta ama jeles és zamatos körleveleket, melyeket akkor Kossuth lapja is, mint a magok nemében remekeket mutatott be az olvasó közönségnek. Már ekkor irt egy munkát a megyei közigazgatásról, melyet azonban nem adott nyilvánosság elé. Az 1844. pozsonyi országgyülésre, mint gr. Zichy Ferenc, bihari főispán oldala mellé rendelt megyei irnok ment fel, s onnét a Pesti-Hirlapnak országgyülési tudósításokat küldött s a Henszlmann által szerkesztett Vierteljahrsschrift aus und für Ungarn folyóiratba jeles értekezést irt a Magyarországi katona-élelmezésről s e tárgybani tanácskozásokról. Itt jutott báró Eötvös József, Szemere Bertalan és Szalay László, az ujabb politikai iskola vezérférfiainak ismeretségébe, sőt bizalmas barátságába. Báró Eötvös és Szalay László, a Pesti Hirlap (l. o.) szerkesztésével bizták meg, s e tekintélyes lapot 1845-től 1849-ig, magához véve a szerkesztésben társul b. Kemény Zsigmond barátját, ki e végett Budapestre tette át lakását Erdélyből, jeles vezércikkeivel gazdagította. Uj eszméket szólaltatott meg s a napirenden levő kérdéseket a legnagyobb alapossággal, tiszta és világos nyelven fejtegetvén, hathatósan segített azokat a nemzet műveltebb részének meggyőződésébe oltani, melyek során fő helyet foglalt el a szabad királyi városok szervezésének napirenden levő fontos kérdése. A megyei rendszert imádó táblabirák, a tudományos elméleteket nem kedvelő, praktikusoknak egyedül magokat tekintő politikusok nagy tömege természetesen nagy ellenszenvet mutatott az uj iskola iránt, melyet a doctrinaire gúnynévvel ruházott fel, s nagy erőfeszítésbe s kitartásba került ez eszméket diadalra juttatni. 1848. Szemere Bertalan második belügyi minisztériumába tanácsossá lett meghiva, s miniszterbarátja a képviselőház szabályzatának kidolgozásával s egyéb fontos munkálatokkal bizonyított kodifikáló tehetségét vette igénybe. A szabadságharc lezajlása után mint független iró és Szőnyi nevelőintézetében a történettudomány s a pesti protestáns teologiai intézetben a növénytan kedvelt tanára élt a fővárosban, tanítva s egyszersmind tanulva is, különösen a természettudományokat, a növénytant Brassaitól, a vegytant Nendtvichtől, a földtant Kovács Gyulától, kertészeti ismereteket dr. Entz Ferenctől s csakhamar többféle, magas szinvonalon álló tudományos munkák megirása- s kiadásával emelkedett a legjelesebb magyar irók sorába. 1850-60. évek alatt folyton izmosodó s nagyobb tért foglalói irói munkásságának egyenként becses eredményei: Magyar szónokok és státusférfiak 1851; e becses jellemrajz-gyüjteménybe, melyet Kemény Zsigmonddal együtt szerkesztett, ő irta Beöthy Ödön, Szemere Bertalan, Szentkirályi Móric, b. Eötvös József, gr. Dessewffy Aurél és Szalay László jellemrajzait. A feszélyezett cenzurai viszonyok miatt azonban ez időben nem örömest dolgozott a politikai irodalom korlátolt terén, hanem fordította Macaulay Anglia történetét második Jakab óta (1853-54); továbbá átdolgozta s magyar viszonyainkhoz alkalmazta Johnston Vegytani képeit a közéletből (1857., két kötetben) s kiadta Történelmi tanulmányait (1857). Már 1854-56-ban szerkesztette Kemény Zsigmond barátjával együtt a Magyar nép könyvét, tanulságos olvasmányokat a nép számára, melyek során ő irta a Vegytani képeket. E korszakba esnek még: Népszerü világtörténete, a magy. nép könyvtárában 1854.; Az altáji nép ősvallása, tekintettel a magyar ősvallásra a Magy. Akad. Évkönyvei 1857. évi 9. kötetében; A magy. mythologia kérdésének biráló fejtegetése, tekintettel Ipolyi munkájára (1855, Budapesti Hirlap), mely birálatának szoguráságát sokan igen rossz néven vették. E mellett nagy és sikeres munkálkodást fejtett ki a társadalmi téren, mely e szomoru korban a nemzeti kormány hiányát pótolta s a nemzet életét s reményeit ébren tartotta. 1850-től egész 1880-ig, kora halála idejéig alig volt az életeért küzdő s feltámadása után a haladás utjain előre törekvő hazában közművelődési, akár szellemi, akár anyagi előmenetelre irányzott vállalat, intézet vagy egyesület, melynek tervezésében, életbeléptetésében, vagy szükségesnek mutatkozó átalakításában s reformálásában munkás részt ne vett volna. Különösen a nemzetgazdasági nagy intézetek, a gazdasági egyesület, melynek 1857 óta választmányi tagja volt s a szivéhez nőtt m. földhitelintézet, melynek alapításában s tervezésében gr. Dessewffy Emil s Lónyay Menyhért oldalánál lényeges és irányadó részt vett, s melynek azután vezértitkára lett, igen sokat köszönnek buzgóságának és szakértelmének. Ő szerkesztette Lónyay Menyhérttel együtt a magyar gazdasági egyesület nagybecsü emlékiratát a kormányhoz, a magyar földbirtoki hitel állásáról; midőn pedig 1862. e nagy mozgalom a magyar földhitelintézet alapítására vezetett, tagja lett annak a bizottságnak, mely az intézet alapszabályait, ügyrendét s kezelési eljárását, a bizottság és szilárdság minden lehetséges garanciáival körülbástyázva, kidolgozta. Ugyancsak ő dolgozta ki b. Eötvös József felhivására az országos iparegyesület s iparmuzeum tervét is, s még egy csoport tervezetet a közművelődés legkülönbözőbb, de harmónikus összehatásban lenni kellő térein. Mint journalista ez intézetek iránt, melyeket megteremteni, vagy esetleg reformálni segített, alapos ismertető cikkeivel folyton folyvást élesztette a nemzet részvétét, s hasonló irányban működött mint pesti fővárosi bizottm. tag s mint országgyülési képviselő is.
Az alkotmányos élet felébredése s hazai viszonyaink jobbrafordulta után, Csengery Antal hatása, befolyása és sulya fokról fokra erősbödött. 1860-ban Biharmegye, érdemei elismeréseül, jeles szülöttét tiszti ügyészévé választottal. 1861. a bihari választókerület országgyülési képviselői mandátummal ruházta fel s igy tért nyitott neki még hatályosabb közéleti s politikai működésre. A képviselőházban, hol Deák Ferenc oldalánál a felirati párttal szavazott, ama nagy beszédek során, melyek a szabad nyilatkozás megnyilt alkotmányos harcmezején akkor tartattak, neki az a szerep jutott, hogy a Bach-korszakbeli sajtóviszonyok élénk képét tárja fel. 1868-tól 1878-ig a nagykanizsai választókerületet képviselte, s Deákon és gróf Andrássy Gyulán kivül senkinek sem volt több része, ha nem is mint ragyogó szónoknak, de mint eszmedús munkatársnak s ügyes és szabatos fogalmazónak az ország s az örökös tartományok között létrejött kiegyezésben. Ő formulázta Deák oldalánál a kiegyezkedés szerkezetét, amint az a magyar törvénykönyvbe iktattatott, mint 1867-ik évi XII. t.-c. megifjodott alkotmányunk közjogi alapja. Tagja volt ezenkivül minden fontosabb bizottságnak, s folyton résztvett a nevezetesb törvényjavaslatok megállapítása-, átdolgozása- s módosításában, mint az akkor irányadó bölcs hazafi, Deák Ferencnek erre nagy befolyást gyakorló bizalmas barátja és segéde. Kiváló szerepet vitt különösen a nemzetgazdasági s pénzügyi törvények alkotásában, a közösöknek elismert államügyekre nézve a Magyarország s Ausztria közötti teheraránynak megállapításában, a Horvát- s Magyarország között kiegyezés javaslatában, az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szerződésben. Az első delegáció ülésén fontos állást foglalt el, s Deák jelen nem létében ő volt a Deákpárt egyik vezére. Az országgyülési pénzügyi bizottságnak, e legfontosabb s legnagyobb súlyu testületnek, mely minisztereket teremtett s buktatott, kezdet óta befolyásos tagja és sok évig elnöke volt s mint ilyen, ő formulázta a budget-törvényeket, résztvett az adótörvények megalkotásában, melyekben sok célszerü módosítást vitt keresztül; a költségvetések tárgyalásánál nagyszámu reformot indítványozott, a vasuti engedményeknél sok megtakarítást eszközölt; ő formulázta a függő adósságok ellenőrzéséről, a közös nyugdíjakról s a kisajátításról szóló törvényeket, segített keresztülvinni az állami legfőbb számvevőszék felállítását; mindent elkövetett, hogy az államháztartásban rend és okos takarékosság jőjjön létre. A pénzügyi bizottság volt működésének legállandóbb s legkedveltebb szinpada; s talán csak az akadémiát s a földhitelintézetet szerette még inkább. Deákkal s Ghiczy Kálmánnal átdolgozta s célszerü módosítványokkal látta el az uj községi törvényt. Tanulmányainak s munkásságának másik fő és kedvenc tárgyát képezte a közoktatási ügy; a népiskolai közoktatásról szóló törvényekben számos célszerü módosításával teljes átalakítást eszközölt. E tárgyu üdvös munkásságát legnagyobb mértékben mint pestvárosi képviselő fejtette ki, s előkelő részt vett abban a nagy és üdvös munkában, ami a fővárosban a közoktatás emelése körül éveken át eléggé nem magasztalható áldozatkészséggel történt. Tagja lévén a fővárosi pénzügyi és iskolai bizottságoknak, ő vitte be a törvénybe a polgári iskolák eszméjét, s eszközölte Pesten több ily iskola létrejövetelét. Buda és Pest egyesítésének nagy munkájában is hiven dolgozott, s egyik főtényező volt, hogy az a törvénybe igtattassék. 1875., a Deák és Tisza-párt között létrejött fuzióban nagy része volt s a szabadelvü pártnak mind haláláig őszinte hive s tekintélyes tagja maradt. Élete utolsó éveiben, midőn a miniszteri tárcaviselés legmagasb kitüntetésére már teljesen meg volt érve, egészsége megrendült, teste nem birta el örökké munkás szellemének folytonos, fárasztó s kimerítő erőkifejtéseit; összetörött, de filozofusi nyugalommal tűrte szenvedéseit s titkolta fájdalmait, hogy családját ne aggaszsza. Veszélyes tüdő- s gégebaja annyira sulyosodott, hogy 1879-ben már kénytelen volt a nemes munkásságtól viszszavonulni, bár érdeklődése a közügyek iránt s tanulni vágyása soha meg nem szünt. E közhasznu s minden irányban gazdagon gyümölcsöző publicistai, törvényhozói s egyesületi munkássága mellett, irói működése s hatása is igen sokoldalu s minden téren kitünő volt. Már említett nagyobb művein kivül, mint szerkesztő, folyvást dolgozott saját lapjának, a Pesti Hirlapnak s folyóiratának, melyet a magyar akadémai s a lelkes magyar-görög báró Szina Simon segélyezésével adott ki, s a legjobb külföldi revuek hasonlatosságára rendezett be s a legnemesebb izléssel szerkesztett: a Budapesti Szemlének gazdag tartalmu hasábjain. E becses Szemle 1857-ben indult meg, s belőle 21 kötet C. egyedüli szerkesztésében, 1865-től 1869-ig annak uj folyama Lónyay Menyhért közös szerkesztésében látott napvilágot. E folyóiratában oly nagyértékü tartalom során, mint Deák Ferencnek hires közjogi polémiája az osztrák Lustkandl ellen, ez alapvető értekezés a magyar közjog irodalmában, C. tollából eredtek: Képek az emberi művelődés történetéből (Khina, India és Egyiptom); Nyugat-Ázsia őstörténetei az ékiratok világánál; A Scythák nemzetisége; Rembrandt (Planche után); Adatok Szemere Bertalan életrajzához; Deák békekövetsége Windischgrätznél; A jogi és államtudományok tanítása ügyében; Néhány szó a szakoktatásról stb. Roppant számu s a tudás majd minden ágára, a fontosb napi kérdések majd mindegyikére kiterjedő cikkei jelentek meg a Pesti Hirlapban, s Naplóban, Életképekben, a M. Emléklapokban. M. irók füzeteiben, a Magyar Nép könyvében, a M. Akadémia Évkönyveiben, az Ujabbkori Ismeretek Tárában s ennek folytatásában és a Jelenkorban, melyek közt különösen nagybecsüek élet- és jellemrajzai. Összegyüjtött munkái, három kötetben először 1870-74-ben jelentek meg; a két első kötet Történeti tanulmányokat s jellemrajzokat, a harmadik kötet a Történetirók s történetirás cimü értekezést foglalja magában; azután 1884., Lóránt fia által kiadva, életrajzi adalékokkal s Arany Jánossal folytatott levelezésével (kihez benső barátság kötötte) most már 5 kötetben; a negyedik kötet országgyülési beszédei egy részét foglalja magában. Szerkesztette továbbá a magyar tud. akadémia második (törvény- és történettudományi) osztályának közlönyét 1860-66. 5 kötetben s az akadémia jegyzőkönyveit 1863-66-ig 4 kötetben. Kiadta Papp Endre barátja hátrahagyott munkáit b. Kemény Zsigmonddal még 1852-ben, s az Ujabb Nemzeti Könyvtárnak (6 kötet 1852-53), egyik kiadója volt Toldy Ferenc, Ürményi József, Kazinczy Gábor, Kemény Zsigmond társaságában stb. Bámulandó az üdvös munkásság sokfélesége, melyre C. Antal hatalmas tettereje irányult, s a tér nagysága, melyen halhatatlan érdemeket szerzett. Meg kell még említenünk gyönyörü Emlékbeszédét Deák Ferenc felett, melyet veje, dr. Heinrich Gusztáv németre fordított s mely az Olcsó Könyvtárban is megjelent.
Mint irót, egyszerüség, tömörség, de e mellett világosság, könnyen-érthetőség jellemez. A rétori dagályt, mely előbbi politikai irodalmunkat bélyegzé, kiirtotta a szerkesztése alatti lapokból s törekedett azokba kellő csin mellett, egyöntetüséget s szabatosságot hozni be. A francia irók kifejezésbeli világosságával, szabatosságával s lapidáris rövidségével a németek, s még inkább a jobb angol irók alaposságát s éles kritikáját köti össze s ez utóbbiakat leginkább kedveli s követi. Irói s tudományos érdemeiért a m. akadémia már 1847-ben levelező tagjává, 1858-ban pedig rendes tagjává s jegyzőjévé választotta, hol az akadémiai munkásság egész rendszerének gyökeres reformálása, az ügyrend s ügyvitel ujjáalakítása és szabályozása, állandó szakbizottságok szervezése, a művelt közönség számára válogatott olvasmányokat nyujtó könyvkiadó vállalat s bizottság kezdeményezése, melynek, valamint egy ideig a történelmi bizottságnak is elnöke, s mint ilyen, vezérszelleme volt; végre a pénzügyek rendezésére s az alapszabályok célszerü változtatására gyakorolt befolyása által oly különleges akadémiai érdemeket szerzett, hogy ezek méltánylásául az akadémia igazgató-tanácsának tagjává s majd 1871. másod elnökévé választotta. Más tudományos egyletekben is tevékeny részt vett; a történelmi társaságnak, ennek 1867. létrejött alapítása óta igazgató-választmányában ült. A Kisfaludy-Társaság már 1860. tagjává választotta, s itt 1864 óta elnöke volt a társaság pénz- és gazdasági ügyei vezetésére szervezett állandó bizottságnak. E társaságból azonban, ennek nagy sajnálatára, egyéb tömérdek elfoglaltatása miatt, s azon puritán szerénységtől vezettetve, minélfogva ugy vélte, hogy e tisztán szépirodalmi társaságban, mint oly iró, ki szorosan vett szépirodalmi műveket nem irt, másoknak engedte helyét, kilépett. Mikor a kora halál elragadta, az akadémia azzal fejezte ki háláját, melylyel neki tartozott, hogy palotája előcsarnokában rendezett neki dísztemetést, mint Deáknak s Arany Jánosnak, s arcképét képcsarnoka részére lefesteté. Temetése nagy ünnepélyességgel s tisztelőinek óriási részvétével ment végbe. Ravatalát az országgyülésnek, Tisza Kálmán minisztrelnöknek s a kormány többi tagjainak, nagyszámu közintézetnek, egyesületnek, lapszerkesztőségnek, a fővárosnak emlékfüzérei s az akadémiának impozáns babérkoszoruja borították, a kesergő család s jó barátok, ezek közt Arany János koszoruin kivül a részvétiratok száma végtelen volt. Maga az érdemet becsülő fejedelem is részvétnyilatkozatot küldött gyászoló családjához. A főváros diszhelyet ajánlott fel a kerepesi temetőben sirboltjául; s későbben egyik, a most már legszebbek közé tartozó utcáját (előbb Rákosárok-utca nevüt), örök emlékül, nevéről nevezte el.
Mindent összevéve, ami C. Antal egyéniségének lényegét képezte, méltán nevezhetni őt fajunk egyik büszkeségének, s annál nagyobb embernek, minél nagyobb volt külső megjelenésének szerénysége, s minél kisebb üres és léha külsőségekre irányzott becsvágya. Nem volt fényes szónok, de annál behatóbb okoskodó s érvelő, s ha hiányoztak benne szemkápráztató s az utcák és karzatok éljeneit kitörésre biró tulajdonok, de véleménye ott, ahol érvekre s tudományra volt szükség, a pártértekezleteken s bizottságokban többnyire döntő volt, s azt Deák Ferenc is gyakran kikérte. Éles itéletének s kifogástalan jellemének hatása közügyeinkre a legjótékonyabb hatást gyakorolta, s követendő például fog tündökleni a jövőben is nemzete előtt, melynek szentelte minden idejét s erejét. Szép szellemü s magas műveltségü neje, König Róza, ki őt szeretetével s gyöngéd gondoskodásával környezé s vendégszerető igaz magyar házának disze volt, több jeles szinművet fordított a nemzeti szinház számára. Fia, C. Loránt, ki összes munkáit kiadásra rendezte, a m. földhitelintézet titkára.
2. C. Imre, Antalnak testvérbátyja, Bihar vármegyének 1848., 1861. és 1867. főjegyzője és a hosszu-pályi választó-kerületnek országgyülési képviselője, azután 1869 óta m. kir. honvédelmi minisztériumbeli tanácsos, született Nagyváradon 1819., meghalt 1855 szept. 30. Ő is, mint Antal testvére, 1861. a felirati párthoz és Deák Ferenc szorosabb környezetéhez tartozott. A minisztériumban, hol alkalmazva volt, kitünő törvénytudományával és szervező tehetségével előkelő szerepet vitt, s a törvények szerkesztésében befolyásos részt vett. Mint Bihar vmegye kedvelt főjegyzője, a megye által aranytollal lett kitüntetve. A jó magyar stilnek ő is kiváló mestere volt, és ennek bizonysága Beöthy Ödön felett tartott emlékbeszéde Bihar vmegye 1868 márc. 18. tartott közgyülésén. Az országgyülésen több jeles beszédet tartott és a lapokba gazdasági cikkeket irt.
3. C. József, sárospataki tanár, szül. Vilyben (Abauj vmegye) 1796 febr. 19., megh. Sárospatakon 1850 aug. 18. Történeti dolgozata Báthory Zsófiáról a felsőmagyarországi Minervában jelent meg 1831. Egyéb munkája: Az egyetemes történettudomány vázlata (Sárospatak 1843). Irt latin nyelven diplomatikát is, melyet Ormos László fordított le magyarra 1842.