Csengeri
Csengeri János, filologus, műfordító és pedagogus, született Szatmárt, 1856 okt. 2. Középiskolai tanulmányait Debrecenbe, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Tanárkodott Besztercebányán és Fehértemplomban; 1884 óta a budapesti tanárképző-intézet gyakorló főgimnáziumában a klassz. filologia r. tanára, 1890 óta egyetemi magántanár, 1892. a m. tud. akadémia levelezőtagjává választotta. Szerkeszti a Magyar Poedagogia címü folyóiratot. Cikkei itt, s az Orsz. Tanáregyesül. Közlönyben jelentek meg főképen. Lefordította Catullus verseit (Olcsó könyvt., Budapest, 1880) és Titullus elegiáit (kiadta a Kisfaludy-társ. és Olcsó kvtár, 1886), e kettős rimes versekben, továbbá az akad. megbizásából Cicerónek A kötelességről szóló művét (1885), melynek 1890. kritikai szövegkiadását is közrebocsátotta. Iskolai használatra ugyan, de jeles és tanulságos bevezetésekkel és jegyzetekkel kiadta Homeros Ibiasát és Odysseáját bő szemelvényekben (1886-1889) és Sophokles Antigoneját, összefüggő esztétikai taglalással kísérve (1890). Homeros c. a. egy népszerü ismertetést is írt (Győr 1888) s még korábban Nausikaa c. a. kiadta az Odyssea VI. énekének fordítását (Besztercebánya 1881). A görögpótló tanfolyam életbeléptetésekor a közoktatásügyi kormány felhívására elkészítette az Ilias prózai fordítását (1891). Legnevezetesebb műve Aischylos Oresteia trilogiájának fordítása az eredeti mértékben, mely mint pályamű a Kisfaludy-társaság 1893. évi Lukács Krisztina jutalmát nagy elismeréssel együtt nyerte el s az Oresteiának tartalmi és alaki hűség tekintetében legjobb fordításai közé tartozik (1893). Ugyancsak a Kisfaludy-társaság dicsérettel tüntette ki 1889-ben Goethe Iphigeniájának fordítását. Legujabban teljesen átdolgozta a Bartal-Malmosi-féle jegyzetes Horatius-kiadást (1893). Sikerrel működik C a gyermek és népirodalom terén is; e körbe tartozó könyvei a Mesemondó és a Versek, históriák c. vállalatokban jelentek meg. 1888-90.
2. C. K. István (váradi), ref. hittudós, szül. 1628., megh. 1671 jan. 15. Gyulafehérvárott tanult abban az időben, midőn az odavaló kollégium a legvirágzóbb állapotban volt. Azután külföldre ment, hol legtöbb időt Lejdában töltött, melynek egyetemére 1653 aug. 11. iratkozott be. Franekerában is időzött egy kevés ideig; ide 1654 jun. 2. lett beirva, de nemsokára visszatérvén az előbbi helyre, szorgalmasan tanulmányozta ugy a filozofiát, mint a teologiát; 1655 ápr. még Hollandiában volt. Miután hazatért, 1658. már kolozsvári pap volt, azután pedig udvari papja lett egymásután Barcsay Ákos és Kemény János fejedelmeknek. Később fogarasi pap volt. Ezen állásaiban kifejtett működésével oly nagy hírre tett szert, hogy miután 1668. jul. 2. Nagy-Enyeden tanári állást foglalt el, u. o. csakhamar pap, esperes, sőt kollégiumi gondnok is lett. A cartesianus-coccejanusok közé tartozott, sőt mesterét, Coccejust a szentirási helyek mesterséges allegoriai magyarázataiban csaknem fölülmulni törekedett, amint ez 1664. Coccejushoz intézett leveléből kitünik. Kéziratban maradt «Politia ecclesiastica» címü munkájával némely egyházi szokások átalakítását kivánta sürgetni, ez iránt különben a változtatások végrehajtására illetékes zsinaton is tett lépéseket. Munkái: De potentia scripture, quoad decondam veritatem. Lejda, 1654. De necessaria supreme seu unius cum Patre, D. N. Jesu Christi deitatis ad salutem eternam utilitate. U. o. 1654. De usurationis humane in theologia ac questionibus fidei. U. o. 1654.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
