Csapágy,
Csapágy, olyan géprész, mely a tengely-csapot tartja és a tengelyt elmozdulása ellen védi. Rendeltetésükre nézve fekvő és álló csapágyakat különböztetünk meg, több egymástól eltérő szerkezetben.
1. ábra. Bélelt (a) hüvelyes csapágy párkány tartóval (b).
A legegyszerübb C. egy belül kiesztergályozott hüvely, mely a vele egybe öntött talpánál fogva erősíthető a helyére. Kopásnak jobban alávetett v. gyorsabb forgásu tengelyekhez a hüvely belsejét réz- v. más fémkeverékből készült bélléssel szokás ellátni, mely kicserélhető (l. az 1. ábrátban: a). A szétszedhető C.-aknál a hüvely két részből áll; az alsó rész a C.-test, a felső rész pedig a C.-fedő. E két részt alkalmas nyujtványoknál fogva csavarok kapcsolják össze és hogy olvadást el ne mozdulhassanak, kissé egymásba vannak eresztve (l. a 2. ábrán). Az efajta két részü C.-akat főleg karimák közt fekvő csapokhoz használják, mert utóbbiakat közönséges zárt hüvelybe nem dughatnók be. A nagyobb erők által igénybe vett, valamint a különös célokra szerkesztett C.-ak még több darabból vannak összetéve. Ezeknél a C.-test és a C.-fedő közé pontosan beillesztett fémcsészék használtatnak. Vannak oly csészék, melyek külseje, négy-, hat- vagy nyolcszögletes, végeiken pedig karima van, és olyanok, melyek kivülről is hengeresre vannak esztergályozva s középen az elfordulás ellen védő nyulványokkal birnak, melyek a test és fedő megfelelő mélyedéseibe illeszkednek. Ily csészék beillesztése egyszerü, mert ezek külseje és az ágyazati belseje esztergapadon készíthető el, mig a szögleteseknél a beillesztési munkát a gyalugéppel v. kézzel végezik; vannak olyanok is, melyeknek külseje kétoldali párhuzamos síkot képez, felső és alsó részei pedig ivalakuak. Hogy a csészék fekvése az ágyazatban pontosabb s a beillesztés egyszerübb legyen, szokás köztük ugynevezett munkaléceket alkalmazni.
2. ábra. M. A. V. gépgyári fekvő csapágy.
A 2. ábrában egy M. Á. V. gépgyárának szabványát képező fekvő transzmisszió-C. látható. A C.-at négy horogfejü csavar szorítja az öntöttvas C.-talphoz, ezt pedig két erősebb csavar fogja az alapkőhöz v. gerendához. Az olajtartó a C.-fedővel egybe van öntve, belsejében pedig egy kovácsolt vascső nyulik le a csésze olajozó lyukáig és az olajat a beléje dugott gyapot-kanóc vezeti a tengelyre. Az olajozócső körül a fedő fecskefarkalaku furóval kissé be van furva, hogy az olaj a fedő és csésze között szét ne szivároghasson. A talpvasban a C.-test leszorítására való csavarok fejeinek kamrái vannak, melyek a csavaroknak a C.-test jobbra v. balra való elmozdítása esetén helyet engednek. A C.-testben lévő lyukak pedig erre merőleges irányban hosszukásak s a csavaroknak ez irányban engednek helyet.
3. ábra. Sellers-féle állítható függő csapágy.
A talpvas két oldalán a lap egész szélességben felnyuló vállak arra valók, hogy a C.-testet, a pontosan beállított helyzetben, köztük meény fa- v. fém-ékekkel rögzíthessük; mig a C.-test alján kétoldalt látható vályúcskák a kiszivárgott olajat fogják fel. Ujabb időben közlőműveknél előszeretettel alkalmazzák a Sellers-féle gömbcsészés C.-akat. Ezek annyiban különböznek a közönséges C.-aktól, hogy a csésze nincs szorosan az öntöttvas-ágyazatba illesztve, hanem gömbalaku pupjával fekszik az ágyazat hasonló alaku üregében (lásd a 3. és 4. ábrákat). A césze hosszabb is mint a közönséges C.-aké. A gömbalak folytán a csészék sokkal joban simulhatnak a csaphoz, ha a tengely kissé meg is görbül, minek az a jó oldala, hogy a csap oly könnyen nem melegszik át. A Sellers-féle C.-ak csészéi többnyire öntöttvasból készülnek s a középső olajozó-lyukon kivül két végükön külön kenőszelencét kapnak. A leszivárgó olaj az alatta lévő olajfogó vályuba csepeg.
4. ábra. Sellers-féle állítható oszlop-csapágy.
Gőgzépek forgatott tengelyeihez erősebb szerkezetü C.-akat használnak és mivel a forgató erő az u. n. meddő pontokon vizszintes irányban majd jobbra, majd balra löki a tengelyt, ezeknek csészéit négy darabból készítik s ugy helyezik az öntött vas ágyba, hogy a két oldalsó csészét a kopás mértéke szerint csavarokkal v. ékekkel is beljebb tolhassák (l. a következő 5. és 6. ábrákat). A függőlegesen álló tengelyekhez a 7. ábrából látható C.-alakot használják általánosan.
5. ábra. Gőzgép-csapágy (forgattyú mellé) bb csavarokkal szorított csészékkel.
6. ábra. Gőzgép-csapágy szorító ékekkel.
Az a C.-test a b talpra van erősítve és a c csésze illeszkedik belé, fenekére pedig d keményített acéllap fekszik, mely az olaj szétosztása végett keresztbe vésett hornyolattal van ellátva. Az öntött vastalpnak itt is, mint a fentebbieknél, az a szerepe van, hogy az erőt nagyobb felületen vigye át a kő- vagy falazott alapra. A következő 8. ábra turbinákhoz való viz alatti álló C.-at mutat. Itt b a C.-test, a a tömörítő szelence, mely kaucsukgyűrüket szorít a csap köré, hogy a viz be ne hatolhasson a szerkezet belsejébe; d a turbina-tengely, c az ebbe illesztett acélcsap, e, f, s pedig a csap alá helyezett kemény acélbetétek, melyek közül s és f gömbalakuan feküsznek egymásra és arra valók, hogy azon esetben, ha a csap vége kissé ferdén kopik, a tengelynek ebből származó függőleges rázásait ellensulyozzák; e acélkorong pedig a csap kopását és felmelegedését gátolja, mert ha a c csappal együtt forog, akkor f és e korongok surlódnak egymáson, mig össze nem tapadnak, ekkor e korong megáll és a c csap kezd rajta forogni, mialatt az f és e közti felület időt nyer a lehülés- és megkenődésre, ugy, hogy mire e és c közt a surlódás szintén nagygyá nőtt, ujra kezdődhessék az előbbi folyamat. Erősebben terhelt tengelyeken két, három, sőt több ilyen keményített acélkorongot is szokás a csap alá helyezni.
7. ábra. Közönséges álló csapágy.
A budapesti Ganz-féle gyár igen célszerüen alkalmazza turbináihoz a kéregöntetü harangcsapokat, melyek főképen azért jobbak, mert az erőt nagyobb felületre osztják szét és igy nem melegszenek oly hamar fel, a nagyobb surlódási munkaveszteséget pedig azzal hárítja el, hogy a kéregöntésü kemény felület keményített acél- v. bronzgyűrün mozog.
8. ábra. Vizalatti csapágy (turbinához).
Rendkivül érdekes C.-alakot mutat a (l. Technologiai Lapok 1891. évfolyam.) 9. ábra, mely a Ganz és Társa budapesti gyárnak a niagarai 125 000 lóerejü turbina-telep tervezetének egyik elmés részletét képezi. Szerkezetét Szűcs Béla gépészmérnök a Technologiai Lapokban következőkben ismerteti: A gerendely, a járó kerék és a mágneses kerék összes sulya 125 tonna. A gerendely e nagy megterheléssel 125 fordulatot tesz percenként, ekkora fordulatszámmal járó gerendely ágyazását nem lehetett a meglevő szerkezetekkel tervezni, itt más módhoz kellett fordulni, mely a következő: A mágneskerék felett a gerendelyen egy A harangcsap látható. Ez harangalaku acéllap, mely B bronzkarikán jár. A C C1 csavarházak, melyek a gerendelyt tartják, a harangcsapra vannak téve. A bronzkarikába három excentrikus korong van esztergályozva. Ezekbe alkalmasan odacsatolt D rézcsövön egy külön e célra való kis szivattyu nagy nyomás alatt olajat présel. Az olaj igy a csap és karika közé kerül, a csapot megemeli annyira, mig belső és külső oldalán kissé szétfröccsen. Ily módon eléretett, hogy a csap nem a bronzgyűrün, hanem egy valóságos vékony olajrétegen mozog. E szerkezetet Mechwart András, a gyár vezérigazgatója találta fel.
Az A fő harangcsap felett van még két más A1, A2 segítő harangcsap, melyeknek, hogy munkájok ellenőrizhető legyen, alátámasztó gyűrüik viznyomással kissé megemelt dugattyukra vannak fektetve. Az E dugattyuknak felső F tömítő szelencéjének átmérője kissé nagyobb mint az alsó F1 szelence átmérője. Ezen átmérőknek megfelelő területek különbségéből származik az a terület, melyre az akkumulátorból beömlő viz nyomást gyakorol. E terület szorozva az akkumulátor nyomásával adja azon erőt, melylyel a viz a dugattyut felfelé nyomja, tehát azon erőt, melyet ezen csap a főcsapról levesz. Ennél nagyobbra a harangcsapot megterhelni nem lehet, mert különben a viz visszanyomatnék az akkumulátorba E dugattyut forgásában G csapszeg akadályozza meg.
9. ábra. Mechwart-féle olajnyomású vizfeletti turbina-csapágy.
E három harangcsap ugy van szerkesztve, hogy a harangcsap átmosferákban kifejezett megterhelésének szorzata a harangcsap középkörén mért kerületi sebességgel mind a három csapon ugyanaz. Ezen három csapon kivül biztosítékul egy viznyomásu vizalatti csapot is terveztek a gerendely alátámasztására. Ezen C. Radinger tanár találmánya s a Ganz-gyár már az asslingi henberlő művek számára épített három db 2400 lóerejü turbinához sikerrel alkalmazta is. (Az asslingi 2400 lóerejü turbinatelep bővebb leirása Szűcs Béla mérnöktől a Magyar mérnök- és építész-egylet közlönyének XXV. kötetében található.) E vizalatti álló C.-szerkezet a 4. ábrából látható. A turbina-gerendely a forgókerék alatt meg van hosszabbítva, B acéltuskó az A Oldam-féle csatlással van hozzákapcsolva, hogy azon esetben, ha a külön alapra szerelt tuskó szerelési hiba v. sülyedés folytán kissé félre mozdulna, káros feszülés ne állhasson be. A tuskó C köpübe van illesztve, hova D csövön a tartó véglapja és köpü feneke egy akkumulátor vizet nyom. A tuskó átmérőj 200 mm. és igy 20 atmoszféra nyomásu akkumulátor 9800 kg.-mal nyomja a gerendelyt felfelé, vagyis ugyanannyival könnyít a korongcsapok terhén. E készülék legérdekesebb része a tömítés. Ide-oda járó dugattyuk tömítése már rég ismert dolog, gyors forgásu henger tömítési módot eltalálta. A tuskó alsó végét E bronzcsésze veszi körül, e felett felhasított kupos E1 kompozició gyűrük vannak. A fojtószelence alá ferde tömítő bőrgyűrü van fektetve, a felső vezetőgyűrüt pedig F vastag gummikarika tömíti. A tömítés célja nem az, hogy a vizet teljesen elzárja, hanem csak az, hogy a 20 atmoszféranyomást állandóan megtartsa a köpü belsejében. Egy kevés vizet okvetlenül át kell neki bocsátani, mert különben a tuskónak nagy kerületi sebessége mellett oly nagy meleg fejlődnék, hogy a tömítést is megronthatná. A köpüben levő viznyomást alkalmas helyen illesztett manométerrel, a viz hőfokát pedig egy csapon kibocsátott vizmennyiségen kézzel v. hőmérővel mérik.
10. ábra. Fabélésü függőleges vezető C.-a. 11. ábra. Fekvő fali-csapágy.
Függőlegesen álló hosszabb tengelyeket a 10. ábrából látható C.-akban szokás vezetni; a egy öntött vashüvely, melynek belsejében egymással szembe állított négy pokfadarab f képezi a csészét s vezeti a tengelyt; ezeket a fadarabokat c csavarokkal nyomhatjuk a tengelyhez.
A gyári szerszámgépek hajtására szolgáló ugynevezett közlőmű C.-akat többnyire a falhoz, oszlopokhoz vagy a tetőzet gerendáihoz erősítjük és e szerint fali, oszlop- vagy függő-csapágyak-nak nevezzük. Ezen C.-szerkezetek kétféle módon készülnek, vagy ugy, hogy a C. a tartójával egybeöntött egészet képez, vagy pedig alkalmasan alakított különálló C.-tartókra erősítünk közönséges C.-akat.
A 11. ábrában egy különálló váll-tartóra (konzol) szerelt közönséges fali fekvő C.-at látunk; a fentebb tárgyalt Sellers-féle C.-ak ábráiból pedig egy oszlopra erősített s egy vasgerendán függő tartóra szerelt C. látható. Az oszlopot két részből álló C.-tartó veszi körül.
A földhöz közelebb fekvő nehéz hajtótengelyek alátámasztására a 12. ábrából látható, v. ehhez hasonló C.-tartókat alkalmaznak.
Hazánkban C.-ak gyártásával foglalkoznak főképen Gutjahr és Müller, Ganz és Társa, Röck I., Nicholson stb. gépgyárak. Forrásmunkák Reiche, Weierl, Bock, Reuleaux műveik.
A C.-nak a vasuti üzemben is igen fontos szerep jutott, minthogy a sineken gördülő kerékpárok tengelyei a C.-akban forogva, ezek közvetítésével hordják a járóművek sulyát a reájuk rakott teherrel együtt. A vasuti C.-ak azonban igen változó viszonyoknak vannak kitéve (hideg, meleg, eső, por, rázkódások, lökések, változó terhelés, kisebb-nagyobb sebesség stb.), s azért helyes funkcionálásuk a legjobb szerkezet mellett is csak a legszorgosabb kezeléssel tartható fenn. Ide tartozik a C.-ak meghatározott időszakokban eszközölt kenése, a kenőanyagoknak az időjárás és pályaviszonyok szerinti megválasztása, a C.-ak időszakos megvizsgálása és jókarba helyezése teljes szétszedés mellett stb.
12. ábra. Csapágytartó (csapágybak).
A lokomotivoknál háromféle C.-at különböztetünk meg, t. i. a kerékpárok u. n. tengelyágyait, a hajtó- és kapcsoló-(csatló)rúd ágyakat s végül a kormány-csapszemeket, (l. Kormánymű). A lokomotiv-tengelyágy, melynek egy alakját a 13. ábra mutatja, három főrészből áll, ezek: a patkóalaku ágytok (a), mely kovácsoltvas- (ritkán öntöttvas-) v. acélból (kovácsolva és öntve is) készül; a teknőalaku ágycsésze v. fémágy (b), mely vörösfémből való s gyakran fehér (kemény) fémmel kiöntetik (l. Csapágyfém), s a szekrényalaku ellenágy (c), mely öntöttvasból való. Utóbbi a leesés ellen külön szerkezettel biztosíttatik. Az ágytokban fent olajtartó üreg (e) van, melyből kenőbelek utján jut az olaj a csésze alá, mig lent az ellenágyban, melybe szintén olajat öntenek, kenőpárna (l. alább a kocsi-csapágyakat) helyeztetik el, mely alulról végzi a kenést. A lokomotivok hajtó és kapcsolt tengelycsap végei a levegőtől egy oldalról sem zárhatók el a C. által (mert a csapok nem a tengely végén vannak), minek következtében sok olaj szóródik ki a csapról s az ágy igen gyakori utánkenést igényel. Ezt némileg ellensulyozandó, szokás az ellenágyak széleit fehérfémmel leöntve és kiesztergálva a csaphoz illeszteni, vagy pedig az ellenágy két oldalán hornyokat hagyni s ezekbe egy-egy fél portárcsát tenni (l. Kocsi-csapágynál), mely egyuttal a külső tisztátlanságok és por behatolását is akadályozza.
13. ábra. Lokomotiv-tengelyágy.
A hajtó- és kapcsoló-(csatló) rúdágyak (l. Hajtórúd, Csatlórúd) rendszerint két csésze összefoglalásából állanak s ékkel tartatnak össze a rudak fejeiben. A rudak fején van a kenőszelence is. Egyszerü kapcsolórudaknál előnyösen alkalmaztatnak ágyakul a fejek furatába illesztett perselyek is (szelence), melyek az elfordulás ellen biztosíttatnak. A rúdágyak az erős hányatás miatt szintén igen sok olajat fogyasztanak, azért szokás oly kenőszelencéket alkalmazni, melyek aszerint adnak több v. kevesebb olajat a csapra, amint a lokomotiv gyorsabb v. lassabban mozog.
14. ábra. Vasuti kocsi-tengelyágy (Paget rendszerü).
A kocsiknál csak a kerékpároknak vannak C.-ai, melyek szerkezeti elve megegyez a lokomotiv-tengelyágyakéval s csak alaki eltérések vannak köztük. A kocsi-tengelyágynál (l. a 14. és 15. ábrát) a az ágyfödő v. ágytok-felsőrész, b az ágyalj vagy ágytok-alsórész és c a fémágy v. ágycsésze. Az ágytok aló és felső része ugyszólván kizárólag öntöttvasból készül s kötőcsavarokkal vagy ujabban egy csüngő kengyellel (d) szoríttatik egymáshoz (15. ábra). Utóbbi szerkezet célja a csap és a kenőkészülék megvizsgálásának könnyítése. Ha ugyanis a kengyelt alul a szorítócsavarnál fogva megeresztjük és előre fordítjuk, az ágytok-alsórész azonnal levehető. Mint az ábrákból látható, a kocsi-C.-ak homlokoldalukon teljesen elzárják a csapot a külső környezettől, hátul pedig e célból egy két részre felhasított portárcsa (e) van megfelelő hornyokba dugva és acéldróttal összetartva, ill. rugalmasan a tengelyhez szorítva. A kocsi-C.-akat aszerint oszthatjuk két csoportba, hogy a kenés alul-felül v. csak alulról eszközöltetik-e. Ujabban mindinkább a kizárólag alsó kenésü csapágyakat alkalmazzák. A 14. ábrában egy kétfelől kent u. n. Paget-ágy látható, melynél felül kenőbél, alul pedig olajba áztatott és betömött gyapot működik, mig a 15. ábra egy csak alsó kenésü és pedig kenőpárnás kengyelágyat tüntet fel. A kenőpárnát leginkább gyapjuból készítik s lelógó fürtjei (pamutszálak) szivják fel az olajat. A párna rendesen egy lapos teknőre (fa- v. bádogból) lesz rákötve, melyhez alul finom acéldrót-rugótekercsek erősíttetnek. A rugók a párnát felfelé gyengén a csaphoz nyomják. L. még Lokomotiv és Vasuti kocsi.
15. ábra. Kenőpárnás kengyelágy (vasuti kocsihoz).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
