Correggio

Full text search

Correggio (ejtsd: korredso), tkp. Allegri Antionio, olasz festő, szül. Correggioban 1494 körül, megh. u. o. 1534. Első kiképeztetését szülővárosában Bartolottitól és Allegri Lorenzótól, nagybátyjától nyerte, de legtöbbet tanult Modenában Bianchinál, kinek halála után több városban, talán Mantovában is megfordult. 1514. Ismét Correggióban van. Ekkor festette meg az ottani minorita-kolostor számára a jelenleg a drezdai képtárban levő oltárképet, mely a Madonnát négy szent közt a trónon ábrázolja. Már e festményén eredetiségének sok jelét látjuk. Ebben az időben több kisebb képet, többnyire Madonnákat festett még és valószinüleg freskó-festészettel is foglalkozott, de már 1518. Parmában találjuk, hol a szt. Pál apácakolostor egyik termét diszítette mitoszi freskóképekkel. E festményeken legsikerültebbek a kedves, pajkos gyermekalakok, melyek már ugyancsak sejtetik a későbbi mestert. 1519. Visszatért Correggióba, megnősült, de 1521. Ismét Parmába költözött és itt alkotta 1521 és 1530 közt világhirü freskóit. Először is a St. Giovanni evangelista templom kupoláját és a kórusnak fél kupoláját festette ki. A fél kupola freskója, melynek egy reésze most a parmai könyvtárban van, Mária mennybemenetelét ábrázolja. Ebben az időben kisebb freskókat festett a S. Annunziata-templomban és az u. n. Madonna della Scalát, mely eredetileg a városnak egyik kapuja fölött van, most azonban a pármai képtárban őrzik. 1526-30. A parmai dómnak nyolcszögü, magas, dobon nyugvó kupoláját festette meg Mária mennybemenetelét, mely a kupola-festés teljes kifejlesztését mutatja. E freskók mellett számos vallásos és mitoszi tárgyu függőképet festett, így szt. Katalin menyegzőjét (Páris, Lourve), az u. n. Zingarellát (Nápoly, muzeum), a Krisztust mint kertészt ábrázoló romantikus kis képet (Madrid) és a Madonna della cwstá-t (London, nemzeti képtár). 1520 után teljesen kifejlik C. sajátossága: az ecsettel való hatalmas és még lágy bánás és az árnyékos fény, mely festményeinek azt a büvös hatást kölcsönzi. E korba tartozik a szoptató Madonna, melynek redetije Rómában Torlonia hercegnél, több ismétlésének egyike a budapesti országos képtárban van (55), Krisztus az olajfák helyén (London). Két oltárképe közül Parmában az egyik szt. Placidius és szt. Flavius vérganuságát, a másik Krisztus siratását ábrázolja realisztikus, amellett megregadó módon. Valódi elemében mutatja 5 nagy oltárképe e korból. Ezek közül Drezdában van: Krisztus születése (Az éj), melyet 1530. Készített a reggiói S. Prospero templom számára. Madonna szt. Sebestyénnel, melyet 1525. Festett a modenai dóm egyik kápolnájában, az alakok szépségére és festői bájra nézve talán még fölülmulja a «Éj»-t. Madonna szt. Györgygyel C.-nál szokatlan szigoru elrendezést és ünnepélyességet mutat, bár az e képen levő pajkos angyalok teljesen a mesterre vallanak. - A parmai képtárban van a: Madonna della Scodella, mely a szent családnak az egyiptomi menekülésen tartott pihenőjét rendkivül bájosan ábrázolja. Legszebb vallásos tárgyu festménye a szintén Pármában levő 1527-28. Festett Madonna szt. Jeromossal és Magdolnával (A nappal). Kisebb vallásos tárgyu képei közül legszebb: Szt. Magdolna a drezdai képtárban. Mitologiai festményeiben még jobban, jogosultabban lép előtérbe C. bájos, naív érzékisége. Ide tartoznak: Jupiter és Antiope a Lourvreban, Ámor iskolája a londoni nemzeti képcsarnokban, Ganymedes és Jupiter és Ió a bécsi császári gyüjteményben, Danaé a Palazzo Borgheseban Rómában és Léda aberlini muzeumban. C. az olasz festészet elsőrendü csillagai közé tartozik, amellett teljesen önálló, rendkivül sajátos szellem, ki egy uj stilt alkotott meg. Alakjainak érzéki bájával és szépségével, a merész mozdulatokkal és rövidülésekkel eladdig ismeretlen pezsgő életet, a fényhatások hallatlan kiahsználását egyesítette. Festményei egyes hibáik mellett is szinezésük varázsával és a bennök lüktető élettel ellenállhatatlan hatást gyakorolnak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me