Cölöpépítmények
Cölöpépítmények, földvárak, terra márák. (L. a mellékelt képet.) Amint az emberek nem elégedtek meg a sötét, nedves, alkalmatlan barlanglakásokkal s oly helyekre is vándoroltak, hol nem léteztek barlangok, azon voltak, hogy oly lakhelyeket készítsenek maguknak, melyekben a vadállatok és ellenségeik megtámasásának mennél kevésbé legyenek kitéve. E végből magasabb, meredek dombok hátán kaptrá alaku lakot ástak a földbe, mely fölül rőzsével volt befödve s melybe csak levágott fa segítségével mehettek be, melyet maguk tán behuzhattak; az egész telepet pedig széles, mély árokkal vették körül; ez volta legrégibb földvár. Később az utat is a meredek dombra ugy készítették, hogy az jobbfelől balra kanyarodjék felfelé. E szerint aki aon fel akar menni, jobb oldalával, mely nincs pajzszsal védve, fordul a domb felé s védtelenül ki van téve azok feyvereinek, ki a várat védik.
Ez megmaradt a várak védelmének főelvéül még a középkorban is, a puskapor feltalálásáig. A földalatti lakások kényelmetlenése ara tanította az embereket, hogy a földre állítsanak maguknak kunyhóka trőzsékből s ezeket betapaszszák agyaggal. Ha azután az ily rőzsekunyhóban tű támadt, az agyag megkeményedett a lánhgokban s a mostanáig fennmaradt töredékekben mutatja a rőzseszerkezet alakját.
A neolitkor vég felé a svájci, savoyai és osztrák alpesi tavak sekély vizébe számtalan cölöpöt vetek az emberek; ezekre fatalapzatot raktak, melyekre faházaikat építették. A zeégsz telep keskeny híd által, melyről le lehetett vetni a padlót, függött össze a száraz földdel. A lakók a konyhahulladékot é sminden piszkot a vizbe jetettek, de sokszor egyik-másik szerszámuk és fegyverük is beléesett, sőt nagyobb tűz esetében a lakás összes berendezése a tóba merült és most a régészek kotorják ki. Ezen cölöépépítések még a késő bornzkorig, sőt a vaskorban is szolgáltak lakhelyül, de a legrégibbek közülük a csiszolt kőkorból valók. Nálunk nem találtak il cölöpépítéseket sema Balatonban, sem a Fertő-ben. Gróf Wurmbrand ugyan, kia z osztárk cölöpépítéseket ismerte, némely, gróf Széchenyi Béla birtokán, a Fertő partján talált kőeszközről azt hite, hogy azok egy fertői cölöptelepből származnak; midőn azonban néhány év előtt a Fertő tava egy időre kiszáradt, világos lett, hogy abban cölöptelepek nem léteztek.
A cölöptelepek azonban talán nálunk sem hiányzanak egészen, éppen ugy, mint Olaszországban, hol terra máráknak (terea amara) hivják az oly halmokat, melyek hamurétegek által egymástól elkülönzött konyhahulladékból és piszokból állottak elő, s hol cölöpök találtattak, vagy legalább a cölöpök helyei felismerhetők. Ilyen halmokat találunk hazánkban a folyók, különösen a Tisza mentében; angy területük megkülönbözteti őket azon halmoktól, melyek későbbi diőkben temetési helyül, nem pedig lakásul szolgáltak. Ilyenek a felkutatott halmok közül a csépai, szelevényi, szilhalmi; főleg pedig legnagyobb közülük a tószegi. Ezek mind a kőkorból valók s mindig széles, mély árokkal vannak körülvéve. Cölöpöket nem találtak ugyan bennök, ámbár Pigerini, az olasz hires ősrégész, állítja, hogy a tószegi halmon, hol a Tisza árja a halom egy részét mossa s a halomnak átmetszete egész magasságában még látszott, észrevette az elkorhadt cölöp helyét.
Pigerini ezen halmokat, ugy, mint az olasz terra-márákat, cölöpépítményeknek tartja s ezekből magyarázza a bennök előforduló szén-, kagyló- földrétegeket. Az emberek t. i. biztonság tekintetéből cölöpökre építették kunyhóikat, ugy, amint a régi határőrvidéken a török határon még a mi időnkben is cölöpökre rekták az őrházakat, az ugynevezett csaardákokat, melyekre csak oly létrán lehetett feljutni, mleyet az őrszem maga után huzott fel a kis épületbe s igy biztos volta vadak s emberke meglepetése ellen. A Traján-oszlopon is látunk egy dák cölöpépületet, melyet a rómaiak felgyujtanak; ugy látszik, hogy a cölöpépítás mindn időben dívott és tökéletesen soha ki nem halt.
Az emberek ezen cölöptelepekenminden piszkot alá hullattak, míg az épület ennek következtében lakhatatlanná vált, ilyenkor azt elégették és szomszédságában ujat építettek, honnét megint tovább mentek, míg végre a régi helyre, mely azalatt régen dezinficiálódott, ismét visszakerültek. Csak igy magayarázható azon számos, néhol négy-hat, sőt még több szénréteg, mely közt a föld konyhahulladékokkal megtelt. Különösen sok kagylót találnak itt, halszálkát és hosszában feltört állatcsontokat, melyekből a velőt ették ki; továbbá megszenesedett buzát, kölest, csicserborsót és csiszolt kőeszközöket, még több ezer számot a szarvasnemüek csontjából, melyek keményebbek, mint a marhacsont.
A szarvasagancs rózsájából kalapácsot készítettek, ki is furták, hogy jobbban használhassák; az oldalborákat késnek köszörülték, a lábcsontokból tűt és árt, a vadkan-fogból ékszert készítettek. Sok itt az agyagedény, korong nélkül, kézzel készítve, de fényesen kicsiszolva, gyakran korommal feketére festve. A szarvasmarha lábszárcsontját is keresztülfuirták, ezt korcsolyának használták; ilyenek t. i. a skandináv őskori korcsolyák; Herman Ottó azonban azt találta, hogy szegedi halászok még most is ily ökörlábszárcsontokat használnak hálóik nehezékül, de ezek természetesen széességük irányában kopnak el. Az ily prehisztorikus, átfurt lábszárcsontban tehát, ha az hosszában kopott, korcsolyát, ha szélességében kopott, hálónehezéket ismerhetünbk fel. Egyéb égetett agyag-hálónehezéket is találunk gyakran a halmokban, sokszor orsókarikát is, melyeket sokan szövőszéknél használt fonálnehezéknek tartanak.
A plasztika kezdetével itt találkozunk már agyagból készült állatocskákkal, melyekben a tulkot, a disznót, a juhot, a kutyát, sőt egy szilhalmi pédányban a lovat is felismerhetjük. Ilyeneket találtak Szihalmon, Tószegen,, Pilisnyén.
Miután azonban ezen halmok sokáig szolgáltak lakhelyül későbbi nemzedékeknek is, éppen ugy, mint a földvárak; a legelsőbb régetekben tehát és a védárkok szélén, későbbi korok emlékeit is találjuk. Szihalmon Foltinyi az árok mellett ezüst csattra akadt, mely talán a népvándorlási időből való, de semmio esetre sem régibb a kelta időknél, minthogy Spanyolországon kívűl az ezüst csaka La Tene korban használtatott fel először ékszerekül. Tósta Béla Tószegen egy szivforma aranyláncszem felére bukkant, mely az átmenetti korszakot a bronz és vaskor közt jellegzi; sőt egy pár fülbevalóra is akadtak, minők a népvándorlási sirokban fordulnak elő.
A szlevényi halomban is, annak tetején, népvándorlási szijjvégek találtattak; a későbbi népek is megtelepedtek ideiglenesen a régi halmokon. A Tisza mentén, különösen Tisza-Ugh körül, egy egész sorát az ily halmoknak felásatta a «Tisza-ughi régészeti társulat». Ezt különösen elnöke báró fechtig Imre és Tariczky Endre plébános buzgóságának köszönhetjük, kik az ásatásokról pontos jegyzéket készítetek, s a Csépán, Szelevényen, Tisza-Ughon, Ásott-Halmon felfedezett emlékeket a m. n. muzeumnak ajándékozták.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
