Carmagnola,

Full text search

Carmagnola, tulajdonképen Bussone Ferenc, olasz condottiero, szül. Carmagnolában, Saluzzo mellett, megh. (kivégezték) Velencében 1432 márc. 5. Gyermekkorában pásztor volt, azután Facino Gane condottiero alatt szolgált, aki Alessandria ura és Milanó kormányzója volt. Ennek halála után öszszes csapataival Filippo Maria Viscontinak esküdött hűséget és 1414 és 1415. részt vett annak harcaiban. Midőn C. Alessandriát meghódította, Visconti őt castelnuovo-i gróffá tette és természetes leányát, Antoniát adta hozzá nőül. Később Bresciát, Cremonát, Genovát és Parmát is Milanó fenhatósága alá kerítette és Bellinzonánál visszaverte a svájciakat. Ámbar C. ily jelentékeny hadi sikereket ért, a hercegnél bevádolták és állásából kizavarták; ekkor 1424. a velenceiekhez szegődött, itt Visconti ellen több városból szövetséget alkotott és elfoglalta Bresciát. Miután Maccalo mellett 1427. a herceg seregét teljesen tönkre verte és 80 helységet foglalt el, 1428. Bergamót és Cremona egy részét foglalta el; ez alkalommal Milano kiszolgáltatta neki birtokait és eddig fogva tartott nejét. Harmadik hadjárata azonban nem sikerülvén, azért a velenceiek azzal gyanusították, hogy Viscontival titokban kibékült. Velencébe csalták tehát és miután iszonyu kinzásokkal kicsalták tőle az árulás vallomását, lefejezték. Tragikus sorsát számos költő és történetiró dolgozta föl. P. Manzoni: Il conte di Carmagnola cimü tralgédiájában (1820).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me