Capite censi

Full text search

Capite censi (lat.) a. m. fej szerint becsültek. Összefügg a római polgároknak Servius Tullius alkotmányában a vagyon alapján történt osztályozásával, amelynek katonai és polgári oldala volt. A polgárokat a vagyon alapján öt osztályba (classis) sorozták; a szerint amint: 1. 100 ezer asnál többet, 2. 75 - 100 ezer, 3. 50 - 75 ezer, 4. 25-50 ezer, 5. 10-25 ezer as-ra menő vagyonnal birtak. (35 as = körülbelül 1 forint.) Az első osztálybelieket «classici»-nek is nevezték, kikkel szemben a többiek: «infra classem» a. m. osztályon aluliak. Azok, akik az öt osztály egyikébe sem tartozhattak, de legalább 1500 as-sal birtak «accensi velati»-nak vagy proletarii-nak, az 1500 assal sem birók pedig «capite censi»-nek neveztettek. Mások szerint C. alatt csak azok értendők, kiknek 375 assuk sem volt. Az osztályokba elhelyezés «census» időnként ismétlődő becslés által történt, melyhez szabadságvesztés-büntetés alatt mindenki jelentkezni tartozott. A vagyonbevallás s az eltitkolás által elkövetett jövedéki kihágás tehát nem a modern pénzügyi hatóságoknak találmánya. A C.-t a hadsereg kiállításánál, melyet csak az öt osztálybeliek tartoztak kiállítani, igénybe nem vették, de viszont politikai jelentőségük sem volt, mert a népgyülésben (comitia centuriata) szemben az osztályokba sorozott polgárokat illető 192 szavazattal (szavazási centuria) csak egy szavazási centuriájuk volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me