Bujakiütés

Full text search

Bujakiütés az ivarszerveken (hólyagos kiütés, bujakórság) lovakon és szarvasmarhákon, ritkán egyéb háziállatokon többnyire a közösülés által közvetített fertőzés következtében járványosan fellépő heveny, jóindulatu betegség, melynél nyálkás kifolyás mellett a hímvessző makkjának ill. a hüvely falán és a szeméremajkak belső felületén lencsényi, egészen borsónagyságu, tiszta sárga savóval telt hólyagok fejlődnek, melyek felrepedése után lapos, vörös alapu fekélyek képződnek, ez utóbbiak pedig vagy fehér hegedés visszamaradásával vagy nyom nélkül begyógyulnak. E helybeli tünetek mellett az állatokon izgatottság (viszketegség, sárlás, a himvessző merevedése, gyakori vizelés), továbbá némelykor, leginkább csak elhanyagolt esetekben a szomszédos részek duzzadása és láz észlelhető. A betegség első jelei a fertőzés után átlag 3-6 nap mulva jelentkeznek. A betegség, igen ritka kivételekkel 3-4 hét alatt magától is gyógyul; megfelelő kezelésre már 2 hét alatt is beáll a gyógyulás. A kezelés a beteg részeknek fertőtlenítő és összehuzó szerek oldataival (1-2 % timsó- vagy gálic-oldat, 2-3 % karbololdat, 1:2000 szublimátoldat) való mosásokban és tisztaságban áll. Az állategészségügyi törvény (l. Állategészségügyi rendészet) a B.-t a hivatalból jelentendő betegségek közé sorolja. A beteg állatok a betegség tartamára a fedeztetéstől eltiltandók; nagyobb mérvü elterjedése esetén a járványos vidék ló- és szarvasmarha-állománya hatósági állatorvos által megvizsgálandó; kisebb terjedelme esetén a járvány megszüntnek nyilvánítható, ha egy beteg állat sincs a községben és a fertőtlenítés foganatosíttatott, nagyobb terjedelme esetén csak akkor, ha ezeken kivül a legközelebbi fedeztetési idény előtt eszközölt vizsgálat alkalmával beteg állat nem találtatott.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me