Bél
Bél, bélcső, bélcsatorna (tubus alimentarius, l. a szövegábrákat) a fejtől a medencéig terjedő izmos falu nyálkahártya-csőből áll, rajta helyenkint tágulatok következnek szükebb helyek után. Az izomréteg a béltartalmat hajtja tova, a nyálkahártya a felhigított pépesre átalakított tápanyagokból (chymus) a hasznavehető részeknek a felszivatását közvetíti, melyek belőle a számos tápnyirokerek (vasa chylifera) utján nagyobb nyirokerek gyökereihez jutnak. A bélcsatorna kezdeti része a szájnyilástól egész a rekeszig a tápanyagok megforgására, szétaprítására, megrepesztésére és levezetésére való (apparatus ingestionis), ennek több részei a szájüreg, garat és bárzsing; a bélcsatorna középső darabja felszívja a tápanyagokat (apparatus chylificationis), és a gyomorra és vékonybelekre oszlik; a végső rész a vastagbél, a hasznavehetetlen tápláló anyagoknak (faeces, bélsár) a kivezetéséről gondoskodik (apparatus egestionis). Kifejlődött emberben az összes tápláló csatorna körübelül 10 m. hosszú, amiből a vékonybelekre 5-5.75 méter jut; az összes bélcsatorna a test hosszát 5-6-szor mulja felül.
A tulajdonképeni bélnek a gyomor végétől számított mintegy 12 ujjnyi (32 cm.) hosszu és 3-4 cm. széles részét nyombélnek (gyomorvégi bél, tizenkettedujjnyi bél, duodenum) nevezzük. Ez hurkot képezve, eleinte vizszintesen (ramus horizontalis), azután lefelé halad (ramus decendens), majd felfelé szállva (ramus ascendens) hurkot képez, amelyben a hasnyálmirigy (pancreas) feje van befektetve s oda erősítve. E bélrész azután mintegy 5-6 méternyi (de 9-10 méter is lehet) hosszu vékonybélbe (intestinum tenue) folytatódik, amelynek felső részét éhbélnek (int. jejunum), alsó részét pedig csipőbélnek (int. ileum) nevezik. Ez utóbbi bélrészlet azután a jobboldali csipő előtt a medencében ennek u. n. csipőárkában (fossa iliaca) az 5-6 cm. átmérőjü vastagbélbe (intest. crassum) meg át; a kettő közt levő átmeneti határon billenytü van, az ugynevezett Bauhin-féle (valvula ileo coecalis s. Bauhini), amely a béltartalomnak visszafelé való haladását megakadályozza. E rész lentebb a hasban baloldalt az említett árokban az u. n. vakbéllel (int. coecum kezdődik, amelyből egy 5-10 cm.
Az ember tápláló csatornájának félig vázlatos képe Heitzmann után.
Epiglottis = gégefedő; Diaphragma = rekesz-izom; Hepar seu Jecur = máj; Stomachus s. Ventriculus = gyomor; duodenum = tizenketted ujjbél (epésbél); colon transversum = haránt vastagbél (harántos remese vagy hurkabél); colon ascendens = (jobbról) felszálló hurkabél; colon descendens = (balról) leszálló hurkabél; flexura sigmoidea = s romanum = rümai S vagy sigmahajlat; intestinum rectum = végbél; sophagus = nyelőcső; trachea = légcső; larynx = gégefő; anus = végbélnyilás; Pancreas = hasnyálmirigy; ductus cysticus, epehólyagvezető; ductus hepaticus = májvezető; intestinum coecum = vakbél; processus vermicularis = féregnyúlvány; ductus pancreaticus = hasnyálmirigy kivezető féregnyúlvány;
hosszu, vékony, ujjszerü ügynevezett féreg-nyujtvány (processus vermicularis) lóg le, amely eltömülésekor fájdalmas és veszélyes megbetegedésnek (vakbél körüli gyulladás, perityphlitis) lehet az oka. A vakbél felfelé a hasür jobb oldalán az u. n. felszálló hurkabélbe (colon ascendens) ez a máj alatt balra hajolva (a hurkabél jobb vagy májhajlása, flexura coli dextra s. hepatica) a gyomor alsó széle alatt harántul fut a köldök szintjája felett (haránt hurkabél, colon transversum) balra lép felé s itt egy lefelé való hajlást (a hurkabél bal vagy léphajlása, flexura coli sinistra s. lienalis) csinálván, a hasür baloldalán lefelé haladó u. n. leszálló hurkabélbe (colon descendens) megy át. Ez utóbbi bél végül a bal csipőárokban a római S-hez hasonló hurkabélbe (flexura sigmoidea, S romanum) s ez ismét a medence-bejáratnál a végbélbe (int. rectum) megy át, mely utóbbi az alfelnyilással (anus, orificium ani) végződik, melynek tágultabb végrészét ampullanak (a. recti) nevezik. A vastagbelek egész hossza 2-4 méter, de kisebb is lehet. A vakbél hossza átlag 5 cm., mig a végbélé 16 cm. Ujszülöttekben a test hosszához képest hosszabb az egész bél, mint a felnőttben. Igy az ujszülöttben a test hosszának 7-8-szorosát, a felnőttben pedig csak 5-6-szorosát teszi ki. A vékonybél duodenális részletébe a máj és hasnyálmirigy rendesen egymással egyesült kivezető csövön át az emésztésre igen fontos váladékukat öntik, s ezért e részletet epés bélnek is nevezik.
A vékonybelek hossza változó a különböző állatokban. Ez azon sebességgel áll összefüggésben, amelylyel az emésztés történik, másrészt pedig a tápláló szerek milyenségével és mennyiségével. Husevőké (carnivora) sokkal rövidebb, mint a növényevőké, ez utóbbiak közül is a kérődzőké a leghosszabb. A mindenevőké (omnivora) rövidebb, mint az utóbbiaké, mig legrövidebb a husevőké. Az emlősök és madarak tápcsatornája viszonylag hosszabb, mint az amfibiumoké (kétéltüek) és a halaké. A nyombél egyes kérődzőkben, de a cetekben, a lámában, a dromedárban és némely állatban is körteszerüen duzzadt, mig néhány emlős állatban (p. kutyában és nyulban) és a madarakban hosszu, zsákszerü csövet képez. A csontos halak duodenumának 1-100, sőt néha még több zsákszerü, u. n. pilorus függeléke van (appendices pyl.), amelyek a hasnyálmirigyet pótolják.
Az emberben nem nyilnak meg a végbélbe a hugy-ivarszervek kivezető csövei, hanem ezektől különváltan vezetik ki a tenyészésre szükséges, illetőleg benmaradás esetén az egészségre kártékony anyagokat; mig a legtöbb gerincesnél ezen említett hugy-ivarszervek a végbélbe, illetőleg egy közös kloákának nevezett ürbe nyilnak. Sőt a madarakhoz átmenetet képező csőrös állatokban (monotremata) szintén ilyen kloaka-rendszer van.
A bélcsatorna duodenális részletének hátulsó felületété közi a gerincoszlophoz, mig elülső felületét a belek többi legnagyobb részét bevonó hashártya tökéletlenül borítja be. a hasfalakat takaró hashártya (peritoneum) kettőzete a hátfal gerincoszlopi részétől gyökérszerüen előre hajolva, úgy a többi hasi szervek nagy részét, mint a beleket is bevonja s ezen hártyás kettőzeteit a hashártyának részint szalagoknak (ligamenta), részint a vékonybelekre vonatkoztatva, bélfodornak (mesenterium), vagy a kolonokra alkalmazva mezokolonnak, a rektumra alkalmazottan pedig mezorektumnak s az S romanumra használva mezosigmoideumnak nevezik. Mindezen képződmények nevezetes vér- és nyirokedényeket és nyirokmirigyeket, valamint idegedet visznek a hasüri szervekhez, és a leirt bélcsatorna-részletekhez, az edények és idegek ezen hártyás képződésekről a bélcsatorna falaira, s ezeken át a falzat szövedékébe bocsátják ágaikat, s ezek annak táplálására (edények) v. az emésztésre és felszivódásra szükséges mozgásaik kormányozására (idegek) v. végül a megemésztett tápláló anyagoknak felszivódására és a belekből a vérerekbe való tovavezetésére szolgálnak (u. n. tápnedv, chylus-edények).
A bélcsatorna szövettani szerkezete igen bonyolult ugy az emberekben, mint az állatokban. az egész csatorna falzata 4 rétegzetü. Legkivül a hashártyaboríték, az u. n. savós hártya (tunica serosa) van rajtok, erre kétrétegü, akaratunktól függetlenül működő izomréteg (u. n. sima izomsejtek rétege) következik, amelyek között az idegsejtes Auerbach-féle idegfonat (plexus myentericus A. terül el, amelylyel a X. agyideg, a bolygó ideg, n. vagus) és az együttérző idegrendszer ágai (n. sympathicus) vannak egybekötve (mint azt a fiziologiai tényekből következtetni lehet), s amelyek a belek u. n. féregszerü (peristalticus) mozgásait kormányozzák.
Az ember törzse a belső életművekkel és azok rendes helyzetével. (Gegenbaur után)
A tápcsatorna különböző helyeken különböző vastagságu ezen izomburka után befelé, a csatorna ürege felé az u. n. nyálkahártya alatti kötőszövet (sejtszövet) réteg következik, amely a véredények és tápnedv-edények hálózatain kivül idegeket s ezekkel egybefüggőd, de kevésbbé fejlett idegsejtes idegfonatot (plexus entericus Meissneri) tartalmaz, amely az előbb említett Auerbach-féle idegfonattal egybefügg, valamint a bélcsatorna belső üre felé menő s tárgyalandó képződésekbe is küld be idegágakat. Legbelül végül a bél legfontosabb hártyája, a nyálkahártya (membrana mucosa) következik, amely a belekbe a tápszerek megemésztése folytán készített tápláléknedvet, az ugynevezett chylust szivja fel és viszi rendeltetési helyére, másrészt benne oly mirigyek nagy száma van, amelyek az u. n. bélnedvet (succu entericus) választják el. A nyálkahártyán a felszívódás alatt (6-8 óra) mulva a táplálkozás után izomsejtjeik folytán szivként lüktető sok millió parányi kis emelkedés van (0.5-1.5 mm. hosszuságu) amelyek bársonyszerü külsőt adnak a vékony belek belsejének. Ezeket a piciny emelkedéseket bolyhoknak (villi intesti nales) nevezzük. Ezeknek alapállományát egymással összefüggő csigalalaku sejtek képezik, amelyek a bél ürege fele a bolyhokat takaró hengeres hámsejtekkel függenek egybe (epithel-sejtek); ez utóbbi hámsejtek a bélür felé néző szabad végeiken a sejtállományból kinyuló, mederben és emlősökben nyugvó, alsó foku állatokban mozgó, apró pálcika vagy szőrszerü nyulványokkal vannak ellátva, amelyeknek egymásfelé fordult széleik közt levő kapilláris üregben a megemésztett tápnedv vizben nem oldható részei (p. az igen apró, a mákszemeknél is sok százszorta kisebb szirszemcsék, amelyeket a bél mozgásai közben az epe és hasnyál változtattak át ilyenekké s táplálószerek zsirjából) is bejutnak s részint erőművileg, részint u. n. endosmosis (átszivárgás) utján bevitetnek a sejtek testének állományába (protoplazmájába) s innét az említett s a hámsejtekkel egybefüggő csillagalaku kötőszöveti sejteket tartalmazó boholy üregeibe (a zsir kapilláris utjaiba), innét ismét a bolyhok központján lefutó chylus-edénybe, amelyből a nyálkahártya alatti kötőszövetekben elágazó nagyobb chylus-edényekbe és innét végül a bélizom rétegein át a beleket helyzetükben tartó bélfodorba jutnak amelyekből aztán tova a bélfodri mirigyekbe vitetnek s ezekből ismét oly nagyobb edénytörzsbe, amely a hasürön és mellürön át végül a testből odavezetett nyirokkal (limpha) vegyült chylust a vivő érrendszerbe vezeti.
A bél falának különféle mirigyei vannak A duodenumban a Brunner-féle csöves mirigyek találhatók, valamint a Lieberkühn-féle csöves mirigyek, amelyeknek mirigysejtjei az emésztésre némelyek szerint szükséges bélnedvet választják el. Ezen mirigyek a bolyhok alatt s azok között nyilnak s öntik váladékukat a bélürbe. a vékonybelekben azonkívül még a Peyer-féle körtealaku, de szintén piciny mirigyek találhatók; ezek azonban nem választanak el emésztő-nedvet, hanem egyszerü elemi nyirokmirigyek, amelyek nyiroksejteket termelnek. A bolyhok alján a nyálkahártya alatti réteg (submucosa) van, amelyben kétrétegü sima izomzat terül el (muscularis mucosa), amely hosszában és körben veszi körül a bolyhok állományát s a bolyhok lüktető, egybehuzódó képessége ezen izomelemeknek tulajdonítandó. Az állatokat illetőleg minden emlősben és madárban található bolyhok. Ezek jobban ki vannak fejlődve a husevőkben mint a növényevőkben, sőt amazokban sokkal hosszabbak is, de a strucmadárban a bolyhok szintén hosszuak; némely madárban ezek helyett zegzugosan rendezett redőket találunk, ami amfibiumoknál és halaknál is gyakran előjő. Peyer-féle mirigyek csakis magasabb gerincesekben vannak: viszont madarakban csak elszórva, mig a bélcsatorna egyes helyein amazokban is elszórtan, de egyes helyeken csoportokban is elrendeződve (u. n. Peyer-féle plaqueok). Az ember vékonybelében a bolyhok egyes, egymással összefüggő harántosan futó redőkön (valvulae conniventes Kerkringii) ülnek; ezek azonban más emlősökben hiányzanak. Ilyféléket lehet azonban a békánál is találni. Növényevőknél a Lieberkühn-féle mirigyek erősebben vannak kifejlődve, mint a husevőknél; a Brunner-féle mirigyek a madarakban hiányzanak; ezek, valamint a Lieberkühn-félék az amfibiumokban (kétéltüek) és a halakban is hiányzanak és ezekben kis nyálkahártya-besüppedések által pótoltatnak.
A vékonybél átmetszete. Félvázlatos kép Thanhoffer műve után.
A vastagbelek mikroszkópi szerkezete hasonlít a vékonybelekéhez; nyálkahártyáján azonban nem bolyhok, hanem nagyobb redők vannak, amelyeket alacsonyabb hengersejtek takarnak s ezeket nem pálcikás nyulványok borítják, a zsirt ezeken nem képesek felszivni, mint a vékonybelek. A redőkön nyilnak a Lieberkühn-féle vastagbél nedvet elválasztó mirigyes, s nem a redők alján, mint a vékonybelekben; a redőkön levő kötőszövet számos chylus-edényt tartalmaz s ezek folytán a vastagbelekben is nagyfoku felszivódás történik. A vastagbél muskuláris mucosája, valamint külső két izomrétege is sokkal vastagabb, mint a vékonybelekéi; de az izomhártyák közt és a nyálkahártya alatti kötőszövetben levő idegfonatai sokkal kisebbek, mint a vékonybelekéi.
A végbél szövettani szerkezete a vastagbéléhez sokban hasonló. A végbél ennél még vastagabb falzattal és izomzattal bir. Nyálkahártyája olyan mint a vastagbélé, csak a Lieberkühn-féle mirigyek a vége felé nagyobbak és hosszabbak mint a vékonybélben. Falzatában Peyer-féle tüszők is vannak. Haránt izomrétege a végbélnyilás felett 7-8 mm. vastag gyürüszerü záró izommá (m. sphicter ani infernus), mig a végbél nyilásánál a külső záróizommá (m. s. a. externus) szegődik egybe. A végbél nyálkahártyája sima, de üres állapotában redős. Az alfél nyilásától 7-8 cm.-el feljebb a jobb oldal felé egy 10-14 mm. magas állandóan jelentkező nyálkahártya-redő van (plica transversalis recti), valamint állandó, más járulékos redők is találhatók benne (Houston-félék), mig a végbélnyilás felett 2-3 cm.-nyire 1-3 cm. magas, 5-8 hosszirányu ránc található benne (columnae Morgani seu recti) s ezek között bemélyedések (sius Morgagni) vannak.
A B. élettana. A bél táplálék emésztésére és felszivására szolgál. A vékony- és vastagbelekben folyó emésztés azonban kevésbbé ezek nyálkahártyáiban foglalt Lieberkühn-féle mirigyek váladékának az eredménye, hanem kiválóan a hasnyál (lásd Hasnyálmirigy) befolyása alatt történik. Maga a bél igen kevés nedvet választ el; 15 cm. hosszu bélrészlet 1 óra alatt alig választ el 4 g. bélnedvet. Ezen bélnedv egyedül a keményítőre van emésztő hatással, melyet dextrinre és szőllőcukorra változtat át, minden további a bélnedven tulajdonított emésztő hatás több mint kétes; ugy látszik, csupán a vékonybél kezdeti részében levő Brunner-féle mirigyek váladéka tartalmaz fehérjét oldó erjesztőt is, mig a vastagbél feletti kevés nedve egyedül a bélnyákhártya sikamlóssá tételére látszik szolgálni. A bél legtöbb működése a megemésztett és a szervezet táplálására szolgáló anyagok felszivására. Ezt a felszivást a bél nyálkahártyáját bevonó kupalaku protoplazmasejtek és az ezek között egészen a szabad felületig előhaladó fehér vérsejtek végzik. Hogy a kettő közül melyik mennyiben szerepel a felszivásnál, az egyelőre még nincs eldöntve. Az e sejtek által a béltartalomból feszivott anyagok a vérerekbe és a tápnedverekbe miképen jutnak el, ez irtánt a nézetek még eltérők. Legvalószinübb, hogy a felhámsejteken átment anyagok a bélfal nyálkahártyájának recés kötőszöveti vázának szövetközi hézagaiba jutnak el, melybe a felhámsejtek külső helyes vége szabadon nyilik. Ugyanitt huzódnak meg a felszivott anyagokkal megtelt fehér vérsejtek is. A szövethézagokból az átszivárgásra alkalmas anyagok egy része, kiválképen tehát a viz, sók, cukor, glicerin és szappanok egy része átszivároghatnak a vérhajszálerekbe s innen eljutnak a verőéren keresztül a májba. A visszamaradó anyagok, nevezetesen az oldott fehérjék és zsirok, a recés kötőszöveti hézagrendszerből a tápnedvekbe jutnak el. Az anyagokat a hézagrendszerből a tápnedverekbe nyomhatják a felhámsejtek által felszívott és a hézagrendszerbe bocsátott uj meg uj anyagok. Lényegesen előmozdítják azok tovavitelét a belek összehuzódásai. Ezeken kivül a vándorló fehér vérsejtek a szövetközti hézagokba eljutott felszivott anyagokat, zsirszemcséket s többi anyagokat magukba veszik s viszik a tápnedvútba. De a bélben nemcsak emésztés és felszivódás folyik, hanem rothadás is van. A tápanyagokkal és italokkal az esetleg lenyelt levegővel az alsóbb rendü szervezeteket is visszünk a bélcsőbe, melyek az ott folyó emésztés mellett ugyan olyan rothadó folyamatokat okoznak, mint aminők a mesterséges emésztést kisérik. Ezek az elsórendü szervezetek a hasadó gombák. E rothadás eredményei különböző bomlási termények s ezek között nevezetesen a gázok is. Ujszülöttek bélcsövében nincs nyoma rothadásnak, de még mielőtt az első tejet kapták, bélcsövükben légnemü anyagok már előfordulnak; a lenyelt levegővel hasadógombák jutnak a gyomorba s onnan a bélcsőbe s megindítják az erjedést. A hasnyál, epe, bélnedv, sőt közömbös v. alkalikus vegyhatás mellett a gyomornedv is, rothadnak. A hasnyál 39-40 C.°-nál öt órán tul már rothad. Az epe a levegőn szintén hamar rothadásnak indul. a bélben folyó felszívódás a rothadást némileg korlátozza ugyan, de teljesen megakadályozni nem képes. Innen a különböző bomlásanyagok a bélben. A gázok között találtak: szénsavat, könenyt, mocsárléget, légenyt s kevés kénhidrogént; a talált légeny a lenyelt levegőből származik, mig a többi gázok ott a bélben a rothadás következtében fejlődnek. Ugyancsak a rothadás eredménye bizonyos más anyagok képződése is a bélben. Igy lesz a szénhidrátokból tejsav, ebből vajsav, ecetsav. A zsirok rothadása alatt, éppen ugy mint a hasnyálemésztéskor, zsirsavra és glicerinre hasaknak, ezek azután különböző illő zsirsavakká, szénsavvá és könenynyé lesznek. A fehérjék rothadása alatt részben peptonokká (l. Peptonok) változnak át, részben különböző, sokszor eddig még nem egészen jól ismert testek is képződnek belőlük. A fehérjerothadás legismertebb végterményei az indol, skatol, fenol, ecetsav, vajsav, valeriansav, glicerin, viz, szénsav, mocsárlég, kis mennyiségben kénhidrogén és ammoniák, mely anyagok részben a bélsár jellemző szagának okozói. A belek ezeken kivül az élőben sokszor igen élénk mozgást is tesznek. A vékonybeleken sokszor lehet a gyomortáji végtől előhaladó féregszerü (peristaltikus) mozgást látni, sokszor pedig valamely bélrészlet elszükül s az összehuzódás a szükülékhelyétől kiindulólag mindkét irányban halad el. Ezeken kivül a hasüregben megváltozik még a vékonybél egyes részleteinek helyzete is, egyes bélkacsok hangeredő mozgást végezve, egymás felé huzódnak el. Az előbbeni mozgást a bélfal körkörösen, az utóbbit annak hosszirányában elhelyezett izomelelemek összehuzódása végzi. A vastagbelek csak gyürüszerü összehuzódásokat tesznek, ezek kevésbbé erélyesek mint a vékonybeleké és igen lassan folynak le.
A mozgások a bél tartalmát uj meg uj emésztőnedvvel hozzák érintkezésbe, s a felszivódást lényegesen előmozdítják, valamint a kiürítendő anyagokat is a végbél felé szorítják. A belek ezen mozgását magában a bélfalban székelő idegelemek képesek megindítani és fentartani. Ezeken kivül azonban a bélmozgások a központi idegrendszer befolyása alatt is állanak. E befolyás középpontja a nyúltvelő, tagadhatatlan azonban, hogy e középpont magasabb agykéregrészek befolyása alatt van, ezt bizonyítják a kedélymozgalmak, p. a félelem, befolyása alatt beálló bélmozgások. A nyúltvelőből kiinduló impulzust a bolygóideg vezeti a belekhez, de haladnak a bélmozgást siettető valamint korlátozó pályák más ideg utján is a belekhez a gerincvelőből. Ugyan ezen idegközpontokra valamint magára a bélfalra is igen különböző hatányok vannak befolyással. A levegő, az epe, a bélben fejlődő szénsav és kénhidrogén a mozgás erős előidéző és fentartói. Élénkebbek a bélmozgások melegben, mint hidegben: Ismeretes számos gyógyszer is, melyek a bélmozgásokat siettetik (hashajtók) valamint mások, melyek azokat korlátozni (opium) képesek.
A B. (növénytani szempontból) a növény gyökerének, szárának és ágainak a középtengely irányában többé-kevésbbé kifejlődöttt, puhább és hengeralaku szövetteste s a fa keresztmetszetének közepe; a bodzabél vagy bodzavőgy általánosan ismeretes. A bélszövetet ez alapszövettől melynek különben a B. egyik része) élesen megkülönböztetve, bele szoros értelemben csak a tobozosoknak meg a kétsziküeknek van. A gumosan vastagodott szárképletek vastagságát, p. a burgonya gumóját főleg a B. öregbíti. A B.-t többnyire magas, vékonyfalu, keményítő tartalmu parenchym sejtek alkotják, köztük már korán légvezető sejtközök támadnak s a B. szivacsosságát okozzák. A B. sejtjei v. tevékenységében és nedvvel teltek maradnak, ilyenkor a kitelelő tagok B.-ében gyakran sok a keményítő (káposztatorzsa, szágó); v. a B. aktiv életműködése hamarább megszünik, a B.-sejtek tartalma korán elfogy és azok levegővel telnek meg, p. bodzabél, ekkor a B. fehéres, könnyü és laza tulajdonságu, puha és szivacsos lesz. Az orgonafa meg a sóskafa B.-ének csak a legközepe lesz ilyen, a B. kerülete tevékeny marad, vagy a fa testén belül levő B. egészen működésben marad, mint p. a bikkfáé és tölgyfáé s télen keményítővel telt. Sok fűnemü egynyári szárban a bél közepe korán szétszakadozik, az üres sejtek összetöpörödnek s a cikkeknek tovább tartó növekedése következtében a szár (kender, vizi füvek, gyermeklánc) v. a cikk üres marad (szalma, ernyősek), ellenben a csomókban a B. mint az edénynyalábok átszőtte vizszintes lemez fenmarad. V. ö. Légvezetők (légjárós szövetek) Bélsugár.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
