Bakody,
Bakody, 1. József; a hasonszenvi orvoslás egyik meghonosítója Magyaroszágon, szül. Mosonyban 1792., megh. 1845. Előbb Győrött, majd Pesten volt gyakorló orvos.
2. B. Tivadar, az előbbi fia, egyetemi rendk. tanár, szül. Győrött 1825. Orvosi tanulmányait csak 1850. kezdte meg, előbb jogot és bölcsészetet tanult, majd résztvett a szabadságharcban. Görgey főhadiszállásán mint kapitány működött, s késöbb irodalmilag is felszólalt egykori fövezére mellett. Bécsben lett doktorrá 1854. Több külföldi egyetemnek látogatása után Lembergben telepedett meg, s atyjának nyomain haladva a hasonszenvi gyógyításnak lett híve. Lembergben a természet-gyógytan magántanárává képesítették. 1861. visszatért Magyarországba s itt különösen a tornázás ügyét karolta föl melegen. A hasonszenvi orvos-egylet s a magyarországi biologiai társulat részben neki köszönheti létesülését. 1873 óta a budapesti egyetemen a hasonszenvi különös kór- és gyógytan ny. rendk. tanára, a Bethesda kórháznak s a budapesti közkórház hasonszenvi osztályának föorvosa.
Mint a Hahnemann-féle módszer tudományos képviselöje, arra törekedett, hogy ennek a módszernek megfelelő formájú, a természettudomány szinvonalán álló helyet biztosítson. A német központi hasonszenvi egyesület Budapesten tartott 44. közgyülésén elnöki beszédében e törekvését akként formulázta, hogy Hahnemann szellemében a fajlagossági törvényt tekinti müködése kiinduláspontjául, de egyébként a hasonlósági törvényt amannak alárendeli, mert a fajlagossági eszme a hasonlósági eszmét, mint szükebbet magába zárja. Hahnemann módszerét a következő négy alapelvben foglalta össze: 1. egyetlenegy orvosszernek kisérleti vizsgálata egészséges állati s emberi szervezeteken, és pedig fokozatosan alkalmazott adagokkal s az összes legfinomabb működési, kórtani, kórélettani, kórszövettani, kémiai s méregtani elváltozások méltatásával; 2. ezen változásoknak minden irányu, pontos, genetikus (fejlődéstani) összehasonlítása a természetes betegségeknél mutatkozó, hozzájuk hasonló s egy hipotetikus okból keletkező változásokkal; 3. egyetlen gyógyszernek gyógyászati alkalmazása és pedig az egészséges szervezeten kisérletileg levezetett fajlagossági törvény alapján, szem elött tartva a gyógyszer kóroki behatását a szövetelemekre és a szövet elemek megbetegedése különbözö fázisainak megfelelően; 4. az okilag specifikus gyógyszernek olyatén alkalmazása a gyógyászati célnak megfelelö alakban és mennyiségben, mely minden kórtani (patogenetikus) mellékhatást az egészséges szervezetre kizár. A «simília similibus» elvét pedig következőleg formulázta: «Hahnemann induktiv-tapasztalati módszere szerint a belső kórfolyamatok megfelelö genetikus fázisainak megfelelően oly gyógyszerek alkalmaztatnak (aránylag kis adagokban), melyek a beteg szervezetben ugyanazon szöveteket fajlagosan érintik, mélyekben (nagy adagokban) az egészséges szervezetan hasonló kórtani, fiziologiai és szövettani változásokat képesek előidézni». B. ezeket az eszméket a magyar, német, angol irodalomban, ujabban Amerikában is képviseli s számos művével nagy hatást tett kitűzött célja elérésére. Fontosabb művei: A hasonszenvészet jogigéinyei, Budapest 1868; A hurutos tüdőlob kórszövettanilag tekintve, u. o. 1874. Eine psychologisch-philosophische Reflexion, u. o. 1876; A hasonszenvi iskola természettudományi módszere, u. o. 1877; Zur Reform der medicinischen Therapie, Berlin 1882; Hahneman redivivus, Lipcse 1883; A karyomitosis és a biologikus orvosszeri gyógytan alapelve, Budapest 1884; Az orvosszeres tüneti antipyresis birálata, Budapest 1884.
Fia B. Árpád, orvostudor, szül. Budapesten 1858., megh. ugyanott 1887. A párisi, londoni és edinburgi egyetemekről irt értekezései megjelentek a Gyógyászatban. Munkája: A tudomány szabadsága a modern államban, Virchow Rudolf beszéde. Budapest 1878.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
