Bajvívás,
Bajvívás, (perdöntő). Az istenitéleteknek, ordaliáknak egyik faja, s a középkorban a perbeli bizonyíték egyik fontos döntő neme. Eredetét az emberiség történetének küszöbénél kell keresni. Alakja az isteni szándékra való utalás, mely szerint birói itélet és jóváhagyás után a törvényszék színe előtt bizonyos szabályok szerint történő fegyveres mérkőzés és viadal megtörténtevel az istenség közvetlenül fogja kimutatni, hogy a perben álló felek közül melyiknek részén van az igazság. A per a győztes javára dől el; ha bűnvád terhelte, győzelmével ártatlansága bizonyul be, ha magánjogi peres ügye volt, megnyerte perét.
Az istenitéleti B. különbözött a gyülölet és bosszuvágyból eredett Fehde nevezetü viadaloktól, mert ez magánszemélyek örökös harca volt, melyben mindkét fél rokonai és hozzátartozói két táborra oszolva, egymást a megsemmisítésig üldözték, pusztították, míg az istenitéleti bajvivás, amint a küzdelem végét érte, a két fél közt fennforgó ügyet végkép eldöntötte.
A perdöntő B. első nyomai a skandináv népnél találhatók fel, hol Frothó király (Krisztus születése idejében) törvényben rendelte, hogy minden viszályt bajvívással kell eldönteni, mert illőbb dolog fegyverrel, mint nyelwel harcolni. Majd később a germánoknál, burgundiaknál, a keleti és nyugati gótoknál, a száliai frankoknál, dánoknál, svédeknél, longobardoknál kezd a B. gyakorlatba jönni, a bajorok s főleg a szászoknál nagyon kedvelt volt. Angliában első sorban főleg a normannok kedvelték a szabad férfiakhoz illő bajvívást; feltalálható a B. a szláv fajoknál is: a lengyelek, rutének, oroszok, csehek és morváknál is. Aszturia, Catalonia, Castilia s egész Spanyolország, Szicilia és Skócia lassanként mind befogadták ezt a bizonyítási módot. Ahol a hűbéri rendszer állott fenn, ott a pöreljárás általában a Fehde és a bajvivás volt. Magyarországon már Szent István korában fenn kellett állania ez intézménynek, mert a szent király a zalavári apátság alapító oklevelében 1024. felemlíti a «viadort», akit ő fog az apátság részére dijazni és ellátni, azonban leginkább a XIII. és XIV. században volt nálunk virágzásban a perdöntő B. A B.-nak, mint bizonyítási módnak itéletileg történt megállapitását legelőször a bozsoki prépost részére 1139. kiállított oklevélben olvashatni. (Fejér: II. 115. I.) Külföldön, főleg az első időkben, bizonyos egyházi szertartásfélékkel is egybe volt kötve ez az intézmény, igy Szászországban mindenik fél mellett papok állottak és alkalmas énekeket énekeltek. Az ó-frank eljárás szerint a felek esküje képezte a B. bevezetését; mindkét fél a bibliára esküdött, egyik állította, a másik tagadta a vádat. Majd egy második esküt is tettek, hogy becsületes fegyvereket használnak s hogy sem bűvös füvekkel, sem babonával nem éltek.
Hazánkban ily előző eskünek nyomait nem találni. Az egész eljárást vádirat előzte meg, melyet a B. megengedése miatt a biróhoz nyujtottak be. Rendszerint szabad s egyenrangu emberek állottak ki egymással az istenitéleti viadalra s pedig megelőző kihivás után, mely célra bizonyos jegy, nálunk egy facövek (chewk) szolgált, melyet a törvényszék előtt a vádló vagy panaszos fél ellenfelének dacosan nyujtott át s kérte a törvényszéket, hogy engedélyezze a B.-t. A jegy elfogadása a B. elfogadását jelentette. Tehát a felek szabad beleegyezése volt első sorban a feltétel; de alapos jogcim és ok nélkül a jegy s vele a viadal visszautasítható nem is volt; azután a birák itéletet hoztak s ha abban a bajvívást elrendelték, meghatározták abban a B. helyét és fegyvereit is. A cövek használata az Anjouk idejében vette kezdetét. A bíró tűzte ki a B. napját és helyét, ő rendelte el, vajjon a peres felek személyesen, vagy viadorok (pugil) által, gyalog vagy lóháton, ügyes vagy pedig kezdő s egészen járatlan viadorok által, fegyveresen vagy meztelen vívjanak-e. A feleknek egyezkedni is csak a biró engedélyével lehetett. A B.-t kiküzdő viadorok Európa legtöbb tartományaiban igen lenézett, sőt becstelennek tartott egyének voltak, még a hóhért is többre tartották a viadoroknál, kik pedig annyira fontos funkciót teljesítettek. A nő ügyét védő viadort, ha legyőzetett, felakasztották; s általában a vesztes viadornak jobb karját levágták; sokszor főbenjáró perben a viador fejét is vesztette. Érdekében állott tehát a pugilnak minden erejét megfeszíteni, hogy a küzdőteret mint győztes hagyja el.
Magyarországon jobb sorsa volt a viadornak, sőt nemesek is találhatók ily szerepkörben. Voltak állandó viadorok is, a király, az egyház, testület vagy főúr szolgálatában, úgy nálunk, mint külföldön is. A király viadora az állam ellen elkövetett bűntettek esetében vívott harcot. Ily esetben a fegyverzett királyi pugil teljesen meztelen vádlottal állott szemben. Általában az volt a törvényszéki elv, hogy a vádló, ki ellenfelének bűnét bizonyítékokkal szokta igazolni, gyakorlott, ügyes viador által szálljon ki, míg a vádlott ügye csak a vivásban nem jártas viador védelmére bizassék. A határnapra való megjelenés biztosítására a felek zálogokat, sőt kezeseket tartoztak a birónak adni. A B.-t valamely alsó biróságnál nem lehetett ajánlani. Külföldön grófságok törvényszékeinél, sőt néha csak a király előtt történhetett ez. A B. felügyeletével előkelő személyek voltak megbizva. A legfőbb B. a kijelölt küzdőtéren, a királyi székhely közelében folyt le, sokszor a király jelenlétében. Hazánkban a király, a nádor, országbiró, várispán, vármegyei sőt városi törvényszékek is itéltek meg B.-t és nemcsak Budán, hanem az ország más vidékein több kiváltságos városban is voltak állandó bajvivási terek. A határnapot a biróság rendszerint aként tüzte ki, hogy a feleknek az előkészületre elegendő idejök maradjon és pedig leginkább a keddi napra, 4-6 hétre az itélettől számítva.
Fegyverekül a kard, dárda, bot, tőr, nyilak, bolgárbunkó és kelevéz szolgált. Védelmül pajzsot használtak. Mindenik fél két-két karddal vívhatott. A biró mindenek előtt megvizsgálta a fegyvereket s ha a bajvívó netán az előírt szabálytól eltért, sulyos következményeket vont maga után. A bajvívók mellett voltak, a mai párbaj segédeknek megfelelően az u. n. közbenjárók, kik ügyeltek a vivás föltételeire; másrészt voltak már előzően is a B. folyama alatt is, bizonyos békéltető, egyeztető férfiak (arbiterek, probi viri), kik már a törvényszék előtt a békés megoldást kisérlették meg. Ha sikerült a kiegyenlítés, úgy mindkét fél fizette a birónak a birságot, mely kisebb volt, mint az a terhesebb pénzszolgáltatás, mely csak akkor járt a birónak, ha az igazságszolgáltatás teljesen lefolyt vagyis, ha a B. már végbe ment. Egyébiránt a B-.ban vesztes fél vagyonának két harmada is a bíróra szállt. A bajvívó az esti harang megszólalásáig tartozott ellenfelét a helyszinen felállított sátorban megvárni; a meg nem jelenő fél perét vesztette; s a megkezdett viadal is . csak alkonyatig tarthatott, aki addig le nem győzetett, az ügyét megnyerte. Megitélték a B.-t nemcsak az ügy érdemének, hanem valamely közben szóló kérdésnek eldöntésére is s ebben az esetben még az ügy érdemét külön viadalban lehetett és sokszor kellett is eldönteni. A B.-t tulnyomóan bűntetteknél itélték meg, polgári peres ügy esetében csak akkor` ha a felmutatott okmányt hamisnak vagy álnok módon szerzettnek állították; továbbá ha az eskühöz megkivántató feltételek hiányoztak, vagy végül, ha a felek kölcsönös beleegyezéssel maguk is a B-.t választották.
Magyarorországban a papok és a nők sohasem jelentek meg a küzdtéren. Külföldön azonban a nők is részt vettek a viadalokban; ilyenkor a férfi övig gödörben állott, kezében buzogánynyal a nő pedig a gödör körül kerülve kezében fátyolt tartott, melynek végére néhány font súlyu kő volt kötve s ezzel támadta meg felülről a férfit. Főbenjáró nagy büntetteknél hűtlenség esetében a vádlott, sőt néha mindkét fél is meztelen vagy csak egy szál ingben viaskodott, s ez esetben halálig volt a baj vivandó, feltéve természetesen mindig, ha a B. alkonyat beálltáig bevégződhetett. Rendszerint azonban nem volt feltételül kitüzve, hogy az ellenfél a harcban megölendő, elég volt az első vér megállapítása, a lefegyverzés vagy erővesztés bekövetkezte. Becsületsértési esetekben a legyőzött fél becsületvesztessé vált s mint ilyen, jószágait veszté s élte fogytáig kirívó ruházatban, teste köré kötött kender-kóccal, hajadon fővel s mezitláb kellett járnia. A B. kötelességének terhe alól sok városnak a polgársága, valamint a szerzetes rendek tagjai is mentességet nyertek. Ami az egyháznak a B.-sal szemben tanusított magatartását illeti, tény, hogy az istenitéletet a papság nem szívelte s abban - eltérően az ordaliák egyéb nemétől - részt nem vett, sőt határozottan a B. megszüntetése érdekében működött. Külföldön csekélyebb jogkérdésben is divatban volt a B., így Franciaországban minden adóssági ügyben; ezt azonban VII. Lajos csak öt sou-t túlhaladó, szent Lajos pedig éppen csak a 12 dénáron túl menő esetekre korlátozta. A B.-sal eldöntött ügyben perujításnak nem volt helye.
A magyar Corpus jurisban csak is akkor történik elsőben említés erről az intézményről, midőn Mátyás király 1486-ban kimondotta, hogy a B. örökre eltöröltessék. Ez azonban be nem következett, mert már közvetlen utodja, II. Ulászló is kénytelen 1492-ben a tilalmat törvényileg ismételni. A B. mindamellett még sokáig fennmaradt, még a XVII. század közepén is előfordult az hazánkban, Angliában pedig egy felmerülő eset alkalmából törvény által eltörölték. A perdöntő B.-t kétségkivül arra az államkormányzati törekvésre lehet visszavezetni, hogy az ököljogot mintegy evvel akarták szabályozni, amennyiben a hősszívnek nyilvános korlátolt küzdteret engedtek; s mind ehhez később az isteni igazságba vetett erős hit is járult; továbbá az a körülmény, hogy ez az intézmény csaknem egy évezredig, noha azt többször megszorítani törekedtek, oly szívósan fentartotta magát, minden kétségkivül oda mutat, hogy a B. a népek közéletében a szükségnek felelt meg.
V. ö.: Bartal: Commentariorum etc.; Botka: De duellis Hungarorum litis decisionis; Pesty .Fr.: A perdöntő bajvivások stb.; Du Cange: Glossarium; Montesquieu: Esprit des lois; Fessler: Geschichte d. Ungarn; Dr. Balics: A róm. kath. egyház története; Hajnik: A perdöntő eskü stb.; és a hazai oklevélgyüjtemények.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
