Augerau
Augerau (ejtsd ozsró) Péter Ferenc; Károly, castiglionei herceg, Franciaország marsallja és pairje, szül. Párisban 175 7 nov. 11.. megh. La Holsaye birtokán 1816 jun. 11. Atyja kőműves (némelyek szerint gyümölcsárus) volt. A. kezdetben mint karabélyos szolgált a francia hadseregben, de nemsokára megszökött és Ausztriában, Spanyolországban, Portugáliában és Nápolyban szolgált mint katona, mig végre 1787. mint vívómester Nápolyban telepedett le. Midőn honfitársait 17 92. innen kiutasították, A. mint önkéntes a francia hadseregbe lépett, melyben hiányos műveltsége és kifogásolható jelleme dacára gyorsan emelkedett; zabolátlan önzése és becsvágya merész tettekre ragadták s csakhamar hirnévre tett szert. Már hét hónapi szolgálat után 1793-ban dandárnok volt a pirenéi hadseregben, két évig harcolt a spanyolok ellen. 1796-ban pedig a Bonaparte alatt Olaszországban harcoló hadseregben hadtestparancsnok lett. Millesimo, Ceva és Lodi mellett küzdött, mely utóbbi ütközetben hadosztálya élén bevette a hidat. Szintugy győzött Wurmser fölött Castiglione mellett és résztvett az Arcole mellett kivívott diadalban.
Az osztrák seregnek Olaszországból való kiszorítása után A.-t egy hadtesttel a pápai államokba küldték; aránylag rövid idő alatt elfoglalta Bolognát, legyőzte a romagnai népfölkelést és békekötésre kényszerítette VI. Pius pápát. Ezen időközben tetemes számu műkincset szerzett a maga részére, mit később eladva meggazdagodott. 1797 aug. havában a direktórium őt Napoleon ajánlatára Párisba hivta, hol a 17. katonai hadosztály parancsnoka lett; ebbeli minőségében rendezte az 1797 szept. 4. államcsint, mire a gyanus elemektől megszabadult törvényhozó testület A.-t mint a haza megmentőjét üdvözölte. 1797 szeptemberben kinevezték a rajnai hadsereg parancsnokává, nem sokára azonban mint a 10. katonai hadosztály parancsnokát Perpignanba helyezték át. A direktorium szabadulni kivánt a hiu és nagyratörő embertől. A. azonban nem nyugodott meg sorsában, hanem a legfőbb hatalmat szerette volna elnyerni, amiért is állásáról leköszönt és 1799-ben képviselőnek választatta magát az ötszázak tanácsába. Erőlködése azonban kárba veszett és a direktórium megbuktatása után (brumaire 18.) kénytelen volt magát Bonaparte konzulnak alárendelni, ki őt 1800-ban a hollandi hadsereg főparancsnokává nevezte ki. A. a francia batáviai hadsereget a Közép-Rajnához vezette, hogy Moreau hadi műveleteit déli Németországban támogathassa. E célból Frankfurton át Würzburgba vonult és több csatát vívott az osztrákokkal, mely csaták azonban a háboru sorsára döntő befolyással nem voltak. A lunevillei béke óta (1801) falusi birtokán élt 1803-ig, amidőn a Portugália ellen rendelt hadsereg főparancsnoka lett. Minthogy ezen hadjárat abba maradt, A. Párisba költözött, ahol. a császár őt 1804-ben tábornagygyá, 1805-ben a becsületrend tagjává és nemsokára Castiglione hercegévé nevezte ki. Az 1805-iki háboruban hadtestével a legszélsőbb jobb szárnyon küzdött; benyomult Vorarlbergbe, nov. 14-én pedig egy osztrák hadtestet Jellasics alatt megadásra kényszerített. A béke megkötése után Darmstadt, Wetzlar stb. megszállása céljából Németországban maradt a Poroszország elleni háboru kitöréséig (1806). Részt vett a jenai és eylaui csatákban; ez utóbbiban hadteste majdnem tönkretétetett; ő maga forró lázban szenvedvén, a nyereghez kötteté magát és nem távozott a csatatérről, jóllehet sulyos sebet kapott. Csata után a császár őt egészségének helyreállítása végett visszaküldté Franciaországba. 1809-ben Katalóniában vezényelte a francia csapatokat, mivel azonban sikert nem aratott, Macdonaldot neveztek ki helyébe. Ezután 1813-ig parancsnokság nélkül maradt. A császár ugyanis nem igen bízott a nagyravágyó A.-ban, kiről ellenfelei azt híresztelték, hogy köztársasági érzelmü. Ez okból az Oroszország elleni háboruban sem lett fővezér, hanem be kellett érnie a berlini kormányzósággal, 1813-ban pedig a tartalék szervezésével, mely célból majnai Frankfurtba küldetett. A tartalékhad élén résztvett azután a lipcsei csatában. Az 1814-iki hadjáratban déli Franciaország szervezésével és védelmével bízatott meg, de midőn a szövetségesek diadalát közelegni látta, átadta Lyont Bubna osztrák tábornoknak és elismerte XVIII. Lajost királyának, miáltal L Napoleon első lemondására lényegesen közremüködött. XVIII. Lajos hálából Franciaország pairjévé és szent Lajos lovagot nevezte ki és a Normandiában állomásozó hadtest vezényletével bizta meg. Napoleon visszatérése alkalmával 1815-ben ugyan a császár mellett nyilatkozott, Napoleon azonban árulónak bélyegezte és nem alkalmazta többé. A második restauráció után belépett megint a felsö kamrába, de midőn a Ney tábornagy fölött itélendő hadi törvényszék tagjává választották, illetéktelennek mondotta magát; nemsokára La Houssaye birtokára vonult, melyet haláláig többé el nem hagyott. (Nouv. biogr. générale III. köt., 630. l.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
