Átvonulás

Full text search

Átvonulás az asztronómiában két alsó bolygó, a Merkur és Vénus elhaladása a napkorong előtt. Ha a két bolygó valamelyike alsó együttállásában a Nappal egyszersmind közel esik pályájának csomópontjához, akkor Nap, bolygó és Föld közel ugyanazon egyenesben áll, úgy hogy a Földről nézve a bolygó a Nap fényes korongjára vetitve mint fekete körlap mutatkozik. A távcső fölfedezése óta 1639 dec. l-én történt az első Vénus-átvonulás, melyet csak Horrox és Crabtree észlelt Angolországban. A következő két átmenet 1761 jun. 9-én és 1769 jun. 2-án volt és ált. figyelmetkeltett, mivel Halley kimutatta, hogy e tünemény megfigyelése a legjobb módot nyujtja a Nap parallaxisának, tehát a Napnak a Földtől való távolságának meghatározására. További Vénus-átvonúlások voltak: 1874 dec. 9, 1882 dec. 6, és lesznek 2004 jun. 8, 2012 jun. 6, 2117 dec. 11, 2125 dec. 8. s i. t., ugy hogy általában egy évezredre 16 ily átvonulás esik. Á. alkalmával a Vénus körülbelül percnyi látszólagos átmérővel bir, úgy hogy jól védett éles szem távcső nélkül is észreveheti. Az első megfigyelt Merkur-átvonulást 1631 nov. 6-án észlelte Gassendi; későbbi átvonulások voltak és lesznek: 1861 nov. 11, 1868 nov. 4, 1878 máj. 6, 1881 nov 7., 1891 május 9, 1894 nov. 10, 1901 nov. 4. Minden évszázadban van átlag 13, tehát 8-szor több Ilyen átvonulás, mint a Vénusnál. Közepes tartamuk 5 óra. A Vénus-átvonulás megfigyelésében elkövetett hiba a nap-parallaxisban 1/5-re redukálódik, mig a Merkurénál a pontosság 3-6-szor kisebb, úgy hogy az utóbbi átvonulások, bár sokkal sűrübben volnának megfigyelhetők mint tényleg történik, a naptávolság levezetésére nem alkalmasok. L. Nap.
Á, a katonaságnál. 1. csapatnak vagy katonai egyéneknek menetközben valamely helységben való ideiglenes tartózkodása; 2. harcfelállításban vm. csapatnak hátullevő harcrendből, az előtte álló csapatok közein való előnyomulása.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me