Arminius,

Full text search

Arminius, 1. a cheruszkok vezére, szül. Kr. e. 17-ben. Ifju korában az akkori szokás szerint római hadi szolgálatba lépett, Augustustól ezért polgárjogot s lovagi rangot kapott. Visszatérve Germaniába, nőül vette Thusneldát, akit apjától, Segestestől megszöktetett volt. Akkortájt Quinctilius Varus volt Germania helytartója. Dölyfösségével, de még inkább a római igazságszolgáltatás s egyéb intézkedések alkalmazásával vérig sértette a germán alattvalókat. A. titkon az elégületlenek élére állott s Varust, hogy biztos hadiszállásából kicsalja, azzal a koholt . hírrel lepte meg, hogy az egyik néptörzs föllázadt. Hiába figyelmeztette apósa a római vezért az árulásra, Varus föltétlenül bizott Arminiusban. Mialatt 3 légióra rúgó seregét a lázadónak mondott néptörzs ellen vad, zord vidéken keresztül vezette, A. hátulról megtámadta s a teutoburgi erdőben Kr. u. 9-ben teljesen megverte. Varus kétségbeesésében saját kezével vetett véget életének. A rómaiak sietve odahagyták Allszo várát s a Rajna balpartjára huzódtak. Augustus Germanicust küldte A. ellen. Germanicus hatalmába keríthette ugyan nejét Thusneldát, de ismételt győzelmei dacára, mégis kénytelen volt visszavonulni. A. erre a cheruszk szövetség élén megtámadta a markomán szövetség vezérét Marbodot és elősegítette bukását. Mivel azzal gyanusították, hogy egyeduralomra törekszik, rokonai 21-ben megölték. özvegye és fia, Thumelicus, a rómaiak fogságába esett. Regényes és mondás sorsukat Kalm tárgyalta a Ravennai viador c. drámában, Piloty pedig nagyhírü képen örökítette meg emléküket. A németek a Grotenburgon Detmoldnál, 1875-ben leleplezett óriási szoborral adóztak emlékének. V. ö. Pöttger, Hermann der Cheruskerfürst (Hannovera, 1874). Hogy az «Arminius» név nem azonos a német Hermann-nal, azt már többen bebizonyították. Utoljára Hirschfeldt: über den Namen des Arminius. Hermes X.
2. A. Jakab, l. Arminiánusok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me