Adómegszavazás és megtagadás

Full text search

Adómegszavazás és megtagadás. Az adómegszavazás joga egyik alkotmányi alapjog, mely kettős értelemben használtatik: nevezetesen jelenti az adókat megállapító, tehát új adókat behozó törvények megszavazását; szorosabb értelemben pedig a törvényekben már meghatározott adóknak időszakonkint, rendesen évenkint való megajánlását, vagyis fölhatalmazását a kormányzatnak arra, hogy azokat az adókat tényleg beszedhesse. Utóbbi jelentése szerint az u. n. budgetjog körébe tartozik. Magyarországon ősi alkotmányunkból eredő soha kétségbe nem vont joga a nemzetnek az adók és szubszidiumok engedélyezése az országgyülésen. Tilos volt mindenkor egyesnek úgy mint a törvényhatóságoknak orsz. gyülésileg meg nem szavazott adókat megajánlani, fizetni, azok behajtásánál közreműködni. Ama hatályos törvényhatósági törvény 1886. XXI. t.-cikk is világosan kiveszi a végrehajtás kötelezettsége alól azokat a kormányrendeleteket, melyek országgyülésileg meg nem szavazott adóknak tényleges beszedésére vonatkoznak, s csupán az előmunkálatokat rendeli teljesítendőknek, amennyiben törvényekben meghatározott adókról volna szó. Az adótörvények, illetve javaslatok elvetése, tehát az új adók megtagadása kétségen felül állójoga az országgyülésnek, épp úgy, mint bármely törvényjavaslat elvetése, de nem ilyen világos az, hogy a törvényekben megállapított adók egész mérvükben megtagadhatók volnának. (L. Budget.) Hasonló módon mint az országos adókra az országgyülés, adómegszavazási jogot gyakorolnak a törvényhatóságok bizottságai és a községek képviseletei a vármegyei, illetőleg községi adókra és pótadókra, a törvények határain belül. Az erre vonatkozó határozatokhoz azonban mindig a felügyeleti hatóság jóváhagyása szükséges.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me