Adalbert,
Adalbert, 1. (szent), a frizek apostola a VII. század végén. Az utrechti székesegyház főesperese. Megh. 723-30 között s Egmontban van eltemetve. Emlékére I. Dideric hollandi gróf 923 vagy 924-ben a hires egmonti apátságot alapította, melyet előbb apácák birtak, de utóbb a bencéseké lett.
2. A., püspök, a Dillingen grófi családból, szent Ulrik nagybátyja. A nagytudományu és szentéletü férfiu 850. Ellwangenben a bencések közé lépett, kiknek ugyanott később főnöke lett. 856-ben lett püspök és Arnolf német király Lajos fiának nevelője. Nagy érdemei vannak a lorschi (Worms mellett) a szt.-galleni és szt: flóriáni (Linz mellett) zárdák, ugyszintén a freisingeni, konstanzi, salzburgi és sebeni (most brixeni) templomok emelése körül: Megh. 909 okt. 9-én s az ágostai szt. Ulrik és Afráról nevezett templom kápolnájában nyugszik.
3. A. vagy Albert, Magdeburg első érseke (szt. Ottó császár nevezte ki 968-ban). Észak-Németországban és a vendek közt a kereszténység buzgó terjesztője volt. Megh. 981 jun. 20-án.
4. A. (szent) tulajdonképeni neve Libicenszky Vojtzek gróf. Á magyarok egyik apostola. Szül. Libicen a Szlavonik családból 955-58 között, meghalt 997 ápr. 23-án. Magdeburgban Otrik vezetése alatt tanult, hol Adalbert érsek saját nevéről bérmálta Adalbertnek. Nem volt még harminc esztendős, mikor II. Boleszlav és prágai püspöki székre jelölte ki. Mainzba ment, hogy magát a metropolita, Willigi érsek által pappá és püspökké szenteltesse. Azonban a főurak és a nép közt uralkodó nagy erkölcstelenség elkeserítette, mert nem volt képes azt sem intéséivel, sem példájával megváltoztatni s azért XVI. János pápától Rómában személyesen kieszközölvén fölmentését, lemondott püspöki székéről azzal a szándékkal, hogy szerzetbe vonul vissza. A prágai püspökség eközben még mindig üresedésben volt s Boleszláv Willigi érsek levelével követséget küldött A.-hez, hogy foglalja el ujra püspöki székét. De ő nagyon megkedvelvén a szerzetesi egyszerüséget, a követek kérésére sem hallgatott. Mikor azonban a pápa maga parancsolta neki a visszatérést, engedett, azzal a kikötéssel, hogy legyen neki hatalma különféle rendkivüli intézkedéseket tenni a meglazult erkölcsi fegyelem helyreállitására. Ez azonban minden buzgósága mellett sem sikerült a szt. püspöknek s azért abban keresett vigasztalást, hogy egy szomszéd népnek, hol 973 óta Wolfgang szerzetes, szt. Bruno és Piligrin passaui püspök kezdték hinteni a kereszténység magvait, apostolává legyen. Ez a szomszéd nép eleink, a magyarok voltak, kiknek vezéréhez, Gejzához több izben követeket küldött, kik őt buzdítsák és neki segítsenek a kereszténység terjesztésében. Midőn pedig ebbeli hajlandóságát tapasztalta, maga is bejött, ugy látszik, 994-ben. Gejzának fiát Vajkot ő keresztelte meg Esztergomban s István nevét adott neki. Ugyanekkor több magyar ur is fölvette a keresztséget. Meddig maradt A. Esztergomban, nem bizonyos; csak azt tudjuk, hogy Asztrikot itt hagyta a kereszténység ápolására. Hazatérése után egy szomoru esemény végképen kimerítette türelmét püspöki hivatalában. Egy Wrsovecze nemzetségbeli előkelő hölgyet házasságtöréssel vádoltak, melyet állítólag egy pappal követett el. Az asszonynak ősi szokás szerint saját férje által kellett volna kivégeztetnie. A.-t fellázította ez á kegyetlenség s az asszonyt apácazárdába csukatta, elrendelvén, hogy engedelme nélkül senki hozzá ne bocsáttassék, a nő halálát kivánó uri családokkal pedig bátran szembeszállott. De hasztalan; a bűnös asszonyt a férj rokonai hatalmukba kerítették s egy szolga által meggyilkoltatták. A. ezáltal úgy emberi érzelmeiben, mint egyházfői tekintélyében mélyen megsértve érezvén magát, Boleszláv tiltakozása dacára ismét ott hagyta székét és Rómába, kedves kolostorába sietett. V. Gergely pápa is rossz néven vette a püspöki szék önkényes elhagyását és a mainzi érsek sürgetésére zsinati határozattal A.-t visszatérésre utasította. 996-ban Lengyelországban talájuk őt, Chrobri Boleszláv herceg udvarában. Innen kérdeztette meg a fejedelem utján a prágai udvart, visszafogadják-e őt a csehek püspöküknek. A tagadó válasz után melynek Adalbert nagyon megörült a pogány poroszok megtérítésére indult, kik között egy pogány papnak 7 lándzsa-szurása által vértanui halált halt. Holttestét a lengyel herceg nagy összegel kiváltotta és Gnesenben temettette el. A. a szerzője a hires Boga bodzika kezdetü lengyel éneknek, mely hajdan a lengyelek csataindulója volt.
5. A., brémai és hamburgi érsek 1043-72., egy szász gróf fia, a német császári ház rokona. Nagy esze és rokonsága miatt igen nagy befolyása volt III. Henrik császárra. Nagyratörő, becsvágyó, hatalomvágyó férfi volt, amit mint IX. Leo pápa által az északi birodalmakhoz kinevezett apostoli követ mutatott ki. Svend dán király állandó barátságát megszerezte, de azt a tervét, hogy észak patriárkájává neveztessék ki, nem volt képes kivinni. Sokat tett az egyház jogainak védelmére és fényének emelésére. Hamburgban kolostort is alapított. De különösen nagy befolyást gyakorolt Németországra IV . Henrik kiskorusága idején, kit arra a szerencsétlen hadjáratra is elkisért, melyet I. Endre magyar király viselt Béla ellen s melyben Henrik Endre szövetségese volt. Befolyását túlságos hatalmaskodása miatt egyidőre elvesztette, de 1069-ben ismét visszanyerte. 1072 március 17-én halt meg Goszlárban. V . ö. Grünhagen Adalbert, Erzbischof von Bremen. (1854.) Dehio, Geschichte des Erzbisthums Hamburg-Bremen.
6. A., az első pommerániai püspök, bambergi Ottó, a «pommerániai apostol» tanítványa. 1139. a Wollinban alapított püspökség első püspökévé választották. Sokat fáradozott a keresztény hit megszilárdításán. Megh. 1160 és 1162 között.
7. A., 1111-1037. mainzi érsek, V. Henrik császár kancellárja, kit 1111-ben Rómába elkisért, hol urát II. Paschalis elfogatására biztatta. Nemsokára azonban átpártolt a pápai párthoz és kiátkozta a császárt, mire a kuria legátusnak nevezte őt ki (1118). Végre azonban ismét a császárhoz közelgett és ő találta fel ama formulát, mely azután a wormsi konkordátum alakjában (1122) az ínvesztitura-harcnak véget vetett. Szász Lothár alatt A. befolyása mindjobban sülyedt. Megh. 1137. Mainz városa hálával emlegeti Adalbert nevét; ő tőle kapta 1118-ban legfontosabb kiváltságos levelét. V. ö. Colbe, Erzb. Adalbert I. von Mainz u. Heinrich V. 1872.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
