A, a.
A, a. Az ábécének első betüje. A latin A, a betü a görög α, betüből vagyis alfából lett (αλφα), ez pedig a feníciai és héber alef-ből. Az A, a betüket sokféle fogalom jelképéül használják. Az algebrában a az egyenletnek első ismert számát jelöli (b a második, c a harmadik stb., míg x, y, z az ismeretleneket jelölik). Így mindenféle fölsorolásban is számok helyett használják az a, b, c stb. betüket. A-tól z-ig a. m. az elsőtől az utolsóig, elejétől végig (alfától ómegáig; ómega - hosszú ó - a görög ábécé utolsó betüje). A logikában A = A annak a formulája, hogy minden tárgy önmagával azonos. Rövidítésekben is gyakran kerül elő ez a betü: pénzeken rendszerint az illető országnak fő pénzverőhelyét jelenti (Körmöc, Bécs, Páris, Berlin). A zseb-órák szabályozó korongján A a. m. avancer (gyorsítani; ellenben R a. m. retarder, lassítani). Dátumokban A. vagy a. többnyire a. m. anno, évben.
a. = ad acta, az aktákhoz.
A. a. v. aa; rövidítése ana-nak, orvosi recepteken annak megjelölésére használatos, hogy két v. több anyagból ugyanaz a mennyiség veendő.
a. a. a. C. = anno ante Christum, Krisztus születése előtti évben.
a. f. = anni futuri, jövő évben, q
A. L. M. v, AA. LL. M. v. A. M. = Artium Liberalium Magister; a szabad művészetek mestere (régi tudós cím),
a. m. = ante meridiem, délelőtt; és anno mundi, a világ (teremtésének) esztendejében.
a. o c. = anno orbis conditi, a világ teremtésének esztendejében.
a. p. = anno praeteriti, mult évben.
a. p. C. = anno post Christum, Krisztus születése után,
A. SS. = Acta Sanctorum (l. o.).
a. u. c. = anno urbis conditae, a város (Róma) alapítása után.
a. u. s. = actum ut supra, mint fenn.
A, ,Á, hangok. A a legtermészetesebb nyelvhelyzettel képezett magánhangzó, egyenlő a latin és román nyelvek hosszú a-jával, p. a latin carus v. olasz caro ,drága` v. a francia tard ,késő` szókban. Ennek a rövidje a lat. păter v. a fr. femme magánhangzója. Ez a magyar köznyelvben nincs meg, csak egyes nyelvjárásokban, p. a palócok nagy része ezt ejti az a helyett: haza akarok mënnyi; a székelyek csak az á előtt levő szótagokban mondják: hazám, szakadás. Ettől a köznyelvi a hang abban külömbözik, hagy némi ajakgömbölyítéssel ejtjük, mint az itteni németek is (i' hab's g'sagt). Ezt az ajakhangot hosszan ejtjük ebben: âra e h. arra. Nyelvjárásainkban gyakrabban előfordul az â hang: meghât, befâta (meghalt, befalta) stb.; palóc kabâtom, kaszâ(l)nak stb. Így az itteni ném. kiejtésben: fâda Vater, hâdalump Haderlump; s az angolban law törvény, all mind. Majdnem így hangzik a svéd szavak a-ja s a dán és norv. szavak aa-ja, p. Aabo v. Abo, Aalborg, Aalesund.
Magánhangzók.- Nyelvtanilag az a és az a magyar nyelv névelője; amaz a mássalhangzón, emez a magánhangzón kezdődő szavak előtt áll. L. Névelő.
A. görög szók elején (latin névvel a privativum v. alfa privativum, fosztó alfa) a. m. a magyar fosztóképző, mert megfosztást, hiányt jelent; p. apatikus érzéketlen, alalia és afázia beszélni-nem-tudás, akatolikus nem-katolikus. Magánhangzók előtt a. m. an-p. anorganikus szervetlen, anonimus névtelen.
A rómaiaknál A. betüvel ellátott szavazati golyók voltak használatban. Törvényhozási s választási ügyekben az A. a. m. antiquo, ellenzem; a golyót tehát azok használták, kik a törvény v. a. jelölt ellen szavaztak; birósági eljárásban e golyóval a felmentésre szavazók szavaztak (absolvo), amiért Cicero az A. betüt «litera salutaris»-nak, a C. betüt ellenben, amelylyel az elitélésre történt a szavazás (condemno), «litera tristis»-nek nevezi.
A v. Alla, az olasz zenei irodalomban gyakran előforduló szavak; különböző jelentőségüket a következő példák mutatják: A due, két szólamu; a tempo, az eredeti időmérték szerint; a una corda egy húron; alla zingara, cigányosan; alla marcia, indulószerüen.
A az első hangja a zene alapját képező hanglépcsőnek (A, B [H], C, D, E, F, G). Az olaszok, franciák és spanyolok ezt a hangot la-nak nevezik. Az A. egyszersmind a mai előjegyzés nélkül való a-moll hanglépcsőnek alaphangja és az előjegyzés nélküli C-dur hanglépcsőnek hatodik foka. Minthogy a mai zenerendszerben azoknak a hangoknak, melyeknek egymástól való távolsága egy tiszta nyolcad hangköznek felel meg, ugyanaz a nevük van, annyi különböző A létezik a zenében, ahány nyolcad.
Az egyvonásu c, mely hat hanggal mélyebb, mint az egyvonásu a, a zongora közepén fekszik. Az egyvonásu a szerint szokás a zenekarokban az összes hangszereket összehangolni s pedig rendesen az oboa hangja szerint. Az a hangnak ezen kivül még azért van a zenében különös fontossága, mert ennek a magasságát állapították meg először pontosan. A párisi akadémia 1858-ban az a hang magasságát másodpercenkint 875 egyszerü, illetőleg 437,5 kettős rezgésben szabta meg. A Bécsben (1885-ben) megtartott nemzetközi értekezlet a rezgések számát 870, illetőleg 435-ben állapította meg.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
