VOLT, (vol-t). 1) A vol (val=van) létigetőnek múltja, még pedig egyszerüen a mutató módban és részesűlőben. Voltam, voltál, volt, voltunk stb. Volt s nincs. Volt s költ. (Fuimus Troës. Molnár Albert). Volt biró. Volt jezsuita (exj. Sándor I.) 2) Ezen igetőből származott igenév, melyet, mint tudjuk csak ragozottan használunk: voltom, voltod, volta v. voltja; voltért, voltomért; voltomban voltodban voltában; volthoz, voltról stb. Mint igenév a) vonatkozik megtörtént létezésre, elmúlt létre. Voltért, nem ad a zsidó semmit, (km) t. i. azért, ami csak volt és elmult, de ami már nincs. Voltnak és meglettnek szemérmes orczája. (Km.). Itt voltodkor, midőn itt voltál. Hallgassunk a voltakról. b) Jelenti valaminek nemcsak elmult, hanem jelenlétét, milétét, valóságát, tulajdonságát is. Szeretném e dolognak igazi voltát tudni. Isten jóvoltából egészségesek vagyunk. A dolog volta, szokottabban: mivolta. Belvolta a dolognak. (Szabó D.) Külvolta = állapotja. (Ugyanaz). „És bár szavaimnak gyenge voltát érzem, a czél fensége mégis éleszti reményemet“. (Bezerédj István. 1840. febr. 20-iki országos ülésben). Mint segédige eléjön a régmultban pl. irtam volt, hallottam volt, kértem volt, mentem volt. „Amith (összeirva) én megmonttham volth és megis izenthem volth, azt kelleth volna mivelnetek“. Levél 1557-ből (Szalay Ág. 400 m. 1. 210. 1.). Régiesen igen gyakran találjuk a jelen idővel egybekapcsoltan is, tartós mult idő jelentésében, pl. egy 1558-diki levélben: „viszen vót hátán két vég posztót“.... „hallotta azt hogy ez Deres Ferencz kéri volt, hogy“.... Szabó Imre kegyig azt mondja volt, hogy“.... (Régi M. Nyelvemlékek II. K. 138. 1.). Ugyanitt a 169 lapon csak vol fordúl elé: „mennek vol“..... „megyen vol“.