MENNYKŐ
MENNYKŐ, (menny-kő) ösz. fn. tt. mennykövet, v. mennykőt, tb. mennykövek. E kifejezés betüszerént véve azt gyanittatja, hogy eredetileg nem azt jelentette, mit a latin fulmen, melynek különben is ,villám’ a neve, hanem a légből ritka tünemény gyanánt lehulló köveket (aërolithos). A köznép hiedelme maiglan itt-ott bizonyos fekete szinü s egy-két ökölnyi nagyságu kövekről azt tartja, hogy mennykövek. Innen köz szokás szerént, de átv. ért. így hivják a villanynyal terhelt felhőből nagy ropogással leütő, és romboló tüzet, melynek valódi költői szellemű, s az ősi hitregén alapuló neve: Isten nyila v. Isten haragja. Leginkább üt, csap, sújt, vág igékkel használtatik. Leütött a mennykő. Mennykő csapja meg. Mennykő vágja meg. Üsse meg a mennykő. Tüzes, lánczos, ropogós, mennydörgős, veszett mennykő; száraz mennykő, mely nem gyújt. Köz nyelven, kivált a haragvók szájában mint átkozódó kifejezés gyakran eléfordúl. Néha azonban csak bámulásra, megütközésre, vonatkozik, pl. mi a mennykő? Hová mennykőbe mégysz arra? Néha am. a maga nemében erős, kemény, szilárd, különös, meglepő. Mennykő ember ez a te bátyád. Mennykő gyerek. Mennykő dolog biz-az
„Oh, más magyar kar mennyköve villogott
Átilla véres harczai közt.“
Átilla véres harczai közt.“
Berzsenyi.
„Mennykő vág oda, hol lesuhint szablyája Lehelnek.“
Czuczor, Augsburgi ütközet.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
