J
J, kisded alakban j, tizenhetedik betü a magyar ábéczerendben, a mássalhangzók sorában tizedik, neve: jé. Legrokonabb az i önhangzóval, pl. a tárgymutató sajátlag: i, (mely közelségre mutat, mint i-hol, i-ly, i-tt, i-de stb. szókban is), igen gyakran j-vé változik: kér-j-ük, e helyett kér-i-ük, mint kér-i-tek, kér-i-k; a mély hangu ragozásban még ezen 2-ik és 3-ik személyben is: vár-j-átok, vár-j-ák. Rokon továbbá h és v mássalhangzókkal is, melyekkel együtt fuvó vagy lehelő és lágy betünek s félhangzó-nak is neveztetik. Mint a mássalhangzók leglágyabbika nagyobb hangzatosság végett más többé-kevésbé rokonokkal fölcserélődik, ú. m. a) h-val: aj, ah; ajítatos, ahítatos; éjom, éhom; jeged, heged; suj, suh; a régieknél: szabadója, szabadóha; teremtője, teremté-he; b) v-vel: búj, búv; fúj, fúv; saj, sav; kéjes a göcseji tájbeszédben: kéves; és viszont: a Tatrosi codexben: feketéjé = feketévé, barlangájá = barlangává; a székelyeknél: kőmíjes = kőmíves; küjel = küvel v. küvül, v. kivül; c) néha sziszegő- vagy susogó-val váltakozik: szalaszt, szalajt; szakaszt, szakajt; hullaszt, hullajt; esik, ejt; feslik, fejt; különösen a parancsoló módban: mos-j lesz: mos-s, hoz-j lesz: hoz-z stb. lásd: ~J, (2). Némely szók elején is az i változata: jed, ied; jeszke, ieszke; jesztés, iesztés; jász, iász; jut, iut; jön, iön; jog, ig; jogtat, igtat; jorgat, irgat, (irgalom); juh, ih; juhar, ihar; juszalag, iszalag; hasonlóan a gyökszók végén, mint aj ej, az i-nek változata: faj, fi; haj! hi! vaj (vajudik), vi (viudik), kajált, kiált. – Több szóban utólehes toldalék: é, éj; á, áj!; bá, báj; szá (régies), száj; tá, táj; hé, héj; ké, kéj; karé, karéj; taré, taréj; paré, paréj; gané, ganéj; vatalé, vataléj. Mint lágy betü leginkább tájszokás szerint fölcserélődik a szintén lágy gy-vel és ny-vel: jász, (pl. Thaly K. gyüjteményében) gyász; jön, gyön; jer, gyer; hajít, hagyít; jűl (= jö-űl), gyűl (általános gyakorlat szerént is); hajma, hagyma (általában); jövőtény, gyövőtény (általában); juha gyuha; jógy, gyógy (általában); írj, irgy; borju, borgyu v. bornyu; varju, vargyu v. varnyu; sarju, sargyu; sargal, (pl. Tinódinál), nyargal (általában); javúl a székelyeknél: gyavúl; ellenben vagy helyett: vaj. A ja, je harmadik személy- és birtokragban, és tárgymutató igeragozásban Dunán túl divatos némely tájszokás szerint a pattanó v. kemény p, k, f után a kemény ty-re, a szelídebb b, g, r, v után gy-re változva ejtetik: kalaptya, kalapja; kobaktya, kobakja; haraptya, harapja; raktya, rakja; csúftya, csúfja; darabgya, darabja; dobgya, dobja; szabgya, szabja; haraggya, haragja; margya, marja; óvgya, óvja. Különben országszerte az előtte álló d-vel együtt gy-re, a t-vel ty-re, az l-lel ly-re, sőt j-re, végre az n-nel ny-re változva hangzik: adja kiejtve: agygya; nádja, nágygya; hidja, higygya; látja, látytya; gátja, gátytya; botja, botytya; halljuk, halylyuk v. hajjuk; toljátok, tolylyátok v. tojjátok; bámúlja, bámulylya v. bámujja; véljük, vélylyük v. véjjük; vonják, vonynyák; bánjam, bánjad, bánynyam, bánynyad stb.
Nagy terjedelmü tájszokás szerint, hanyag kiejtéssel ly helyett használtatik, mint: juk, lyuk; jány, lány; mij, mily; mej, mely; szabáj, szabály; akadáj, akadály; homáj, homály. Hasonlóan j-re szokták lágyítani, az l-t, mint az imént is érintők, midőn j következik utána: tojja, tolja; gondojja, gondolja; engesztejje, engesztelje stb.
Jelentése, mint az i hangzójé: mozgékonyság, folyékonyság, hajlékonyság, pl. jő, jár, játszik, jég, jegenye, jó, jut, tej, vaj, haj, ij szókban. Mint fuvó betünek, hangutánzó jelentése is van, pl. jaj, juj, ej, ejnye, juh.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
