EMBĚR
EMBĚR, (em-běr v. em-b-ěr) fn. tt. emběr-t, tb. ~ěk. Jelentésének többféle szinezetei vannak. Ugyanis ember 1) Legszélesb ért. minden okos, eszes állat akármily korú és nemü, tehát, gyermek, ifju, férfi, agg, leány, asszony. Az ember okos állat. Az ember halandó. 2) Szorosb ért. oly férfi nemü, ki tökéletesen ki van fejlődve, megérve. Innen mondjuk: Ő még csak gyerek, nem ember. Majd ha ember lesz belőled. Emberré növekedni. 3) Ellentétetik némely tájakon közbeszédben az asszony, nő szóknak, s férfi nemüt jelent. Két asszony volt ott, és egy ember. Emberekből szedik a katonákat, nem asszonyokból. 4) Nemesebb ért. kitünő tulajdonságokkal biró ember. Ember a talpán v. talpra esett ember. Ember a gáton. Ember kell a gátra. Ember légy fiam. Aki ember, jőjön ide. No, ki az ember? Emberére akadni. Ez az én emberem. Csak ez az ember. Emberré tenni valakit. Úgy hiszem, emberrel van dolgom.
„Minden ember legyen ember és magyar.”
Fóthi dal, Vörösmartytól.
5) Polgári osztályok és életmódok megkülönböztetéseűl is szolgál, t. i. közelebbi határozóval mellette. Főember, nemesember, mesterember, jobbágyember, polgárember, parasztember, gazdaember, cselédes ember. 6) Jelent alattvalót szelídebb kifejezéssel. Ki emberei vagytok? Herczeg Eszterházy emberei vagyunk. Az én emberem, azaz szolgám. 7) Ragasztatik a nemzetek nevéhez: magyarember, kunember, németember, horvátember. 8) Ragasztatik a kort és állapotot jelentő nevekhez. Gyerekember, korosember, öregember, vénember, házasember, asszonyember, némber (nő-ember), özvegyember; papi v. egyházi, világi, hadi ember. 9) Számtalan jó és rosz tulajdonságok neveit veszi föl jelző gyanánt: Derék, jó, jámbor, okos, talpraesett, becsületes, igaz, szelid ember. Hitvány, rosz, ostoba, gyáva, mamlasz, becstelen, czigány, vad ember. Szegény ember, gazdag ember. Kis ember, nagy bolond ember. Gazember, kocziporember, czudar, csúnya, piszok, pipogya, kótyonfitty, gyimgyom, csiribiri ember. Kemény, kuruczember. Betyár, zsiványember. 10) Elfogadja a hasonlitó fokot is: emberebb am. kifejlődöttebb ember; és különb ember. Némely közmondások: Ember volt s megholt. Nagy buzaféreg a henye ember. Kicsin ember sem szalmaszál. Kis ember nagy bottal jár. Minden ember ember, de nem minden ember becsületes ember. Olyan ember, mint a falat kenyér. Terem az ember, mint a gomba. Mindnyájan emberek vagyunk. Nem singgel mérik az embert. Embert szaván, ökröt szarván (fognak meg). Embere szavának. Embert illet a szó. Ember teszen fogadást, eb a ki megállja (arról mondják, ki rosz szavatartó). Nem lehet az ember hirtelen gazember. Ember emberrel jó. Km. Embernek embertől mindig kell tartani. Km. Nagy ember nagyot esik vagy nagyot botlik. Km. Nem tudja ember mitől hízik. Km. Én is ember vagyok. Km. Addig áll ember míg isten akarja. Km. Nincs ember hiba nélkül. Km. Nem tudja ember mire jut vagy mire virrad. Km.
E szó eredetére nézve többfelé ágaznak a vélemények. Némelyek en (régiesen = mai én) és ber vagy bir szóktól származtatják (én-bir), minélfogva annyit tenne, mint: énnel biró. A bir helyett vétethetik bar is, (melytől barom ered), s innen ember annyi volna, mint: énes állat. Mások szerént alkatrészei: em (szop) és ber, mely héber nyelven vastaghangon bar am. fi, (ide vonatkozik a szanszkrit bhar is, melytől ered a latin pario, német ge-bären stb.); tehát em-bar = szopófi, szopó szülött, csecsfi; mely értelmezés szerént ugyan minden szopós állat ember volna, de a nyelvekben többször nemi név faji helyett használtatik, pl. csecsemő minden fiatal szopó állat, milyenek: borju, bárány, csikó, a nyelvszokás mégis csak az emberi kisdedre alkalmazza. Némelyek az emel ige em gyökét és erő név gyökét látják benne, melyekből öszvetét által lett volna em-er, b közbetettel ember = fönséges erő. Ismét mások az egyenesen fölállót jelentő em és ber (= bar, állat) elemekből származtatják, miszerint ember annyi volna, mint emelt testtel, fejjel járó állat, mi által a többi állatoktól különbözik, Ovidius szerént:
„Os homini sublime dedit, coelumque tueri
Jussit, et erectos ad sidera tollere vultus.”
S a magyar költő szerént
„Ember vagyunk, a föld s az ég fia.”
Jussit, et erectos ad sidera tollere vultus.”
S a magyar költő szerént
„Ember vagyunk, a föld s az ég fia.”
Vörösmarty.
Egyébiránt akár a szopást jelentő em, akár a magasra vonatkozó em gyökből elemezzük, analogia szerént úgy is fejlődhetett ki, mint: a csom, gom, dom, gém, ém gyökökből lett: csomó csombor, gomb gombor, domb dombor, gém gémběr, émb émběr = éber; így Imre a székelyeknél: Embre; tehát: emő, emv, emb és ér képzővel emběr, (szopó vagy emelt alkatú). Már legrégibb nyelvemlékeinkben: a két halotti beszédben tisztán ez alakban fordul elé: „num igg ember mulchotia ez vermut” (nöm egy ember múlhatja ez vermöt), „uimaggomuk ez szegin ember lilkiert,” (imádjunk, azaz imádkozzunk ez szegény ember lelkeért). A mai korban ö-vel beszélő vidékeken: embör, mint általán a zárt ě (nem éles ë), ö-vel ejtetik. Figyelmet érdemel tehát a két halotti beszédben, hogy ember csak e-vel van írva, noha ném = nöm, vermět = vermöt, továbbá szěmtěk = szömtök, terěmté = terömteve stb., a mennyiben az a felhangú szókban ö-nek olvasandó. Ezen jelenség em-bar-ra vezetne.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
