A rablók fertelmes lábai alól felemelt eme papirra írom azon rettenetes csapást, melly bennünket ért, irom a lehetőségig hiven, ugy, miként történt. Borzadok, uram kezdeni a tárgyat, mert illyet még képzelni sem mertem. Tegnap, az az, sept. 24-ken, volt a gyászos nap, mellyen a horvátok Szil, és Törökkoppánból, Hékuton által Ireghig jöttek. Jöttüket egy levél előzte meg, mellyben a tábornok tudósítja a vidéket, hogy ha 16,000 főből álló serege részére elegendő tápszerekkel elláttatik, békességben fog seregével átvonulni; minek következtében gróf Viczayné minden körülfekvő falvakat és pusztákat felszólított, hogy tekintetbe vévén a lehető roszat, adjunk inkább, sem hogy kiraboltassunk, hozzám személyesen jött a grófnő, s nagyon kért, hogy 40 kenyeret s egy ökröt adjak uraságom részéről, én is elismervén a kérés okszerűségét, ezt megtettem, s 24-én reggel a kivántakat személyesen átadtam a grófnőnek, ki is azzal biztatott, hogy nyugodt lehetek, semmi veszély sem fog érni. – Azonban mi történik? Délután 377mintegy 60 szerezsán a tanyáról, erdőn és mezön keresztül egyenesen a pusztának tart, s a réten legelt bárányaink közé kezdett lődözni, mire a bárányos hirtelen haza hajtott, s embereim jönek hozzám azon rémületes hirrel, hogy itt az ellenség; erre a béresek vasvillát ragadva összegyűltek; azonban a rablók rájuk tüzelvén, mind szétfutottak. Én gondolván, hogy majd valamellyikkel beszélek, s adok nekiek, mit kivánnak, de rémitő, mi történik, alig birom helyzetem borzasztóságát leirni. Engem megragadnak, ütnek, pofoznak, s mindenemtől megfosztva kizsebelnek, nyakkendőmet leoldják, mellényemet rajtam széttépik. Szóval, egészen összerongyoltak. Minden béres-házat feldultak, s szegény béreseink ruhaneműit mind elrabolták; engem saját lakomba vezettek, s mindenemből kipusztítottak, ruha-neműimet egy darabig mind elvitték; az urasági, és saját néhány forintocskámat elrabolták, nincs semmim, koldus vagyok. – Ütöttek mind untalan, hogy alig birom magamat, elvitték fegyveremet, s mindent, minek kevés értéke csak volt. Urasági pénz 450 ft körűl volt. Irományaimat részint széttépték, részint széthányták. E borzasztó kinzás közől mig kiszabadulhattam, beletelt kinos másfél óra, melly idő közben háromszor homlokomnak szegezték a pisztolt, s mellemnek a szuronyt, hogy adjak nekiek pénzt. A mint kinzó körmeik közől kiszabadulhattam, át akartam menni Ireghre, s a mint az akol felé indultam, akkor vezették ki onnét a legszebb kosokat. Látván ők, hogy arra akarok menni, fenyegetve puskát szegeztek ellenem, mire én utamat megváltoztattam, azonban alig érek ki a rendes útra, midőn ott ismét valami 40 szerezsánt látok. Látván, hogy ez úton Ireghre biztosan nem mehetek, átmentem a szántóföldekre, de ők ezt észrevevén, utánam jöttek, s ismét elkezdettek ütni, mig nagy rimánkodásaimra eleresztettek, s már visszatérendő valék, midőn birkáink közt nagy rívást, lődözést hallva, haza menni nem mertem, hanem keresztülvágtam az erdőn, s bujdosva a kukoriczák közt, elértem lreghre, s egyenesen a generalishoz mentem a velem történtet bepanaszolni, ki hidegen elutasított, mondván, azok nem az ő emberei, menjek úgymond a másikhoz, de ez a táborban levén, csak este felé jött meg, én gróf Viczaynéhoz folyamodtam, ki is a generalisnál kieszközlött számumra 12 békeőrt, én ezekkel a puszta felé indultam, s a mint a puszta felé vezető útra érünk előnkbe jön a rablók közől valami 50, s uram! a rendes katonaság megáll, s beszél velök nyelvökön, mire egyik közőlök hozzám jön s a békeőrök előtt kezdi zsebeimet motozni, mire az őrök közől egyik tudván németül, kijelenti, hogy ők a pusztára hozzám nem jőnek, mert ezek őket is agyon lövéssel fenyegetik. Mit volt tennem, mint Ireghre visszamenve a generalisnak bepanaszolni, hogy a küldött békeőrök nem bátorkodnak kijöni. Szárazon elutasított, hogy ő nem tehet róla. – Később tehát, midőn a’ pusztán már senkit sem gyanítottam, haza tértem. – Pusztitásaik nyomát még ma látom egész rettenetességében, birkáink közől 500 hibázik – s nekem mindenem feldulva elrabolva – koldussá lettem, az isten szerelmére kérem, uraim segítsenek. – Nagy József, muthi ispán. – Közli Novák Imre, ügyvéd.