A szamorodni.

Full text search

A szamorodni.
Jóllehet a tokaji bor koronája az aszú, a mely nyolcz–tíz éves korában éri el a palaczkképességét, de azért a tokajhegyaljai bortermelés főterméke és iránytűje mégsem az aszúbor, hanem a „szamorodni”. Hogy ez a szláv eredetű szó miért vétetett alkalmazásba a magyar borok fejedelmének elnevezésére, azt ma már bajos volna megállapítani. Úgy látszik, hogy a lengyelek, a kik hajdan bőkezűen fizető vásárlói voltak a hegyaljai boroknak, adták a borvidék nehéz, zamatos borának ezt a nevet.
A szamorodni erős pecsenyebor. Jó évek aszús terméséből szűrik, a melyből az aszúszemek vagy általában nem szedetnek ki, vagy csak elenyészően csekély mennyiségben. Kétszer tapossák, miközben az első ízben nyert törkölyén a must hat–nyolcz órát áll, hogy az aszúszemekből a czukor, a szőlő héjából a zamatanyag kiázhasson. Aszútlan években valódi szamorodni bort nem lehet nyerni, bár, ha a szőlő egyébként rendesen beérett, igen finom pecsenyebor kerül ki a taposó zsákból.
Asztali bor a Hegyalján csak rossz borévekben terem, a mikor a furmint rendesen be nem érik. Ilyen években csekély a borok kelendősége s az áruk, legalább szüretkor, nyomott. Pedig nehány év alatt a hegyaljai asztali bor, helyes kezelés mellett, felséges zamatot nyer. Ilyen esztendő volt az 1902-ki, a mikor mennyiségre eléggé jól fizettek a szőlők, de a bor savanyú volt és opálos, a mi alatt a bor színének fogyatkozása értendő, egyben a törésre való hajlandóságával.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me