Magyarosodás.

Full text search

Magyarosodás.
A mit azonban apáink népnevelés, különösen pedig a magyarosítás hátrányára megtenni elmulasztottak, azt az ifjú nemzedék lázas gyorsasággal igyekszik pótolni mindenütt. Különösen nagy érdemei vannak a magyarosítás terén a vármegye törvényhatóságának, mely 1882 deczember 6-án tartott gyűlésében oly egyesület alapítását határozta el, mely e vármegye nem magyarajkú lakosainak segédkezet és módot nyújt arra, hogy a magyar állam hivatalos nyelvét, mint a biztosabb megélhetés és e hazában való boldogulás egyik nélkülözhetetlen eszközét, könnyű szerrel elsajátíthassák s így a magyarsággal nyelvben és érzelemben, anyanyelvük megőrzése mellett is, egyesülhessenek.
Ez egyesület czíme: „Magyar nyelvet és népnevelést Zemplén vármegyében terjesztő egyesület”. Czélját akkép óhajtja elérni, hogy a vármegye ruthén és tót vidékein iskolákat segélyez, a magyarosítás terén sikerrel működő tanítóknak jutalmakat osztogat, a magyarosodni vágyó községekben kisdedóvókat szervez, a magyar szó elsajátításában legszebb sikert felmutatni tudó gyermekek között jutalomkönyveket oszt szét és erkölcsi 222befolyásnak egész súlyát felhasználja, hogy a magyar nyelv a társadalom minden rétegében elterjedjen és meghonosodjék.
Hogy azonban ez egyesület nagy feladatának megoldásához kellő anyagi erővel is rendelkezzék, a vármegye törvényhatósági bizottsága 1886 szeptember 14-én tartott gyűlésében, Fejes István sátoraljaújhelyi ev. ref. lelkész indítványára, kimondotta, hogy a magyar nemzeti kultura czéljaira egy % pótadót szavaz meg. E pótadót a vármegye a jelzett idő óta állandóan meg is szavazta egész a mai napig. Az egyesület néhai gróf Andrássy Tivadar elnöklete alatt, továbbá Fejes István és Katinszky Géza alelnöklete, illetőleg vezetése mellett, eddig 11 kisdedóvodát tart fenn s ezenkívül évi nyolczszáz korona jutalmat oszt ki oly tanítók között, kik a magyar nyelvet iskoláikban a legjobb sikerrel tanítják. Ezeen kívül kétszáz koronát fordít évenként jutalomkönyvekre s e könyveket, a vármegyei kir. tanfelügyelő javaslatára, a tót és ruthén vidéken működő iskolák növendékei között, rendszerint az évzáró vizsgálatok alkalmával, osztatja szét. Az egyesület részére a közművelődési pótadóból fel nem használt évi 8000–10,000 koronát pedig a segélyre szorult hitfelekezeti iskolák között osztják szét felszerelési költségekre, vagy az iskolai épületek tatarozására.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me