Vadtenyésztési felosztás.

Full text search

Vadtenyésztési felosztás.
Vasmegye vadászati és vadtenyésztési tekintetből egymástól minden tekintetben eltérő négy részre osztható.
1. A sikság Szombathely vidékétől keletnek elterülve, a Moson, Győr és Komárom vármegyei, ugynevezett felföldi siksággal egyesülve, a Vértes aljáig huzódik. Határait nyugatról és észak felől az úgynevezett soproni hegycsoport, tulajdonképpen a Lajta-hegység délnek irányuló alacsony kiágazásai képezik, melyeken a Gyöngyös derékszögben tör keresztül, kelet felől a felföldi nagy sikságba szakad, dél felől pedig a Rába képezi határát. A síkságnak terepképződés tekintetéből három érdekes pontja van. Egyik a soproni hegycsoportból Kőszeg és Pereszlény között a síkságba belenyuló, majd gyors hanyatlással a Répczéig terjedő keskeny domblánczolat. A második a Répcze mentén, körülbelül Kemény-Egerszeg táján leginkább kiemelkedő s keletnek lejtő kemenesaljai fensík. A harmadik a Sorok-Ujfalu tájékán kiemelkedő s a Rába felé, délnek néző fensík, mely a Rába mentén Szent-Gotthárdon keresztül, jobbára széles völgyet képezve, a stájer határig terjed.
2. A Pinka völgye Sopronmegye határától délnek a Rábáig terjed, a Lajtahegység déli kiágazása és a stájer határ között.
3. A Tótság a Rába folyó, továbbá Stájerország és Zalamegye között fekszik; keleti határát – hogy egy félig-meddig megközelitő irányt említsünk – talán egy Körmendtől egyenesen délnek gondolt vonal képezi.
4. A Hegyhát a vármegyének a Rába folyó, a Tótság, továbbá Zala és Veszprémmegyék közötti részét képezi.
A vadászati viszonyok e vármegyében ma sokkal kedvezőbbek, mint azelőtt, bár az erdők nagyon megfogytak. A vadászat szakszerü kezelése és a vadak gondozása mellett, nemcsak az őzállomány szaporodott el mindenfelé, de a Farkas-erdőben, a káldi, bögötei, gyertyáni, tacskándi és a sitkei, valamint az ezekkel kapcsolatos erdőkben ez idő szerint már fővad 433is van, még pedig olyan számban, hogy bizonyos időszakokban 40–50 darabot is látnak ott egy-egy falkába verődve.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me