Steiner Ferencz polgármester

Full text search

Steiner Ferencz polgármester
Steiner Ferencz csak négy éven át (1872–1876) volt a város polgármestere, de az ő működéséhez is nem egy fontos alkotás fűződik. Erre az időre esik a színház és az állami főreáliskola tényleges felépítése, a József- és Erzsébetvárosnak vízáradások elleni megóvása czéljából kiépült nagy körtöltés. A temesvár–orsovai vasúti vonal is 1872–73-ban épült ki, s nem a polgármester erélyén múlt, hogy a vonalat nem a város érdekeinek megfelelő módon, hanem stratégiai szempontokból, a Belváros körül vezették. Az ő polgármestersége idejében (1874–75-ben) rendelte el a város, hogy a községi elemi iskolákban a tantárgyak magyar nyelven is magyaráztassanak, továbbá 1873-ban behozta a tanonczok vasárnapi rajzoktatását. Ez időben keletkezett a Wieszner-féle magán polgári és felső kereskedelmi iskola is.
114Sok egyéb terve azonban meghiúsult az 1873-iki nagy pénzügyi és gazdasági válság következtében. Steiner Ferencz szembaja miatt volt kénytelen 1876-ban a szolgálattól megválni, s ekkor a város, figyelembe véve a bírói minőségében eltöltött szolgálati éveit, évi 1400 forint nyugdíjat szavazott meg néki, melyet 1893-ban bekövetkezett haláláig élvezett.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me