A polgárság közszelleme

Full text search

A polgárság közszelleme
A „temesvári polgár” elnevezés tipikus jellemvonást, polgári erényt jelent. Mintha a nagy fejedelmek rég letünt korszakában magyarnak és művéltnek ismert városunk falai között a királyért és hazáért hősi halált halt utolsó temesvári magyarok lelke átszállott volna a később, török rabigából felszabadult és az idegenből idetelepített vegyesajkú új városi polgárok lelkébe: az elődöktől hagyományként öröklődött át ivadékaikra az a feladat, hogy a királyhoz és a hazához hűséggel ragaszkodva, egyetértésben, testvéri szeretetben híven álljanak őrt a haza határán, tartsák meg e földet a magyarnak, egyesítsék szellemi és anyagi erejüket és a magyar nemzeti műveltségnek itt e véghelyen erős várat emeljenek.
Ezt a hagyományt, ezt a hivatást átérzi minden temesvári polgár vallásra és nemzetiségre való különbség nélkül. Ez a közös czél elnémított minden vallási torzsalkodást, minden nemzetiségi különtörekvést, ez egyesítette mindenkor egy táborba a temesvári polgárságot, ha a haza jóvoltára, a nemzeti művelődés oltárára áldozatot kellett hozni, s ez a jövőbe vetett erős hit és erős meggyőződés tartja ébren azt az üdvös közszellemet, mely a közügyek iránti kiváló érdeklődésben, a haladás és művelődés iránti meleg érzületben, a társadalmi és a törvényhatósági önkormányzati életben oly megbecsülhetetlen módon nyilvánul.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me