Tóth Vilmos.

Full text search

222Tóth Vilmos.
Tóth Vilmos, a főrendiház elnöke, volt belügyminiszter, szül. 1832 május 28-án Temesszécsényben. A jogot a pozsonyi akadémián elvégezvén, 1848-ban Nyitra vármegye tb. aljegyzője lett. 1861-ban Nyitra vármegye központi kerülete országgyűlési képviselőjének választotta és ez idő óta 1879-ig ezt a kerületet képviselte. Képviselősége alatt Deák Ferencznek törhetetlen híve volt, viszont a haza bölcse Tóth Vilmost mindig nagyrabecsülésével és bizalmával tisztelte meg. A kiegyezéskor belügyminiszteri tanácsos, majd államtitkár, 1871-ben belügyminiszter lett. Az ő nevéhez fűződnek a megyék és községek rendezésére, Pestnek Budával való egyesítésére hozott törvények. 1873-ban v. b. t. tanácsosi méltóságot kapott. 1879-ben a közös államszámvevőszék elnöke lett, mely hivataláról 16 év mulva lemondván, nyugalomba vonult, a mely alkalommal ő felsége, a főrendiház tagjává, majd annak elnökévé nevezte ki. (1896.) A köz- és politikai élet terén szerzett kiváló érdemeiért több kitüntetésben is részesült: tulajdonosa volt a Lipót-rend nagy keresztjének és a német I. oszt. vörös sasrendnek. Nyitra vármegye, melynek egyik vezérférfia volt, azzal fejezte ki iránta való tiszteletét, hogy díszpolgárrá választotta és Nyitra városa főutczáját Tóth Vilmos-utczának nevezte el. Meghalt 1898 június 14. Nyitraivánkán. Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me