Kiegyezés után.

Full text search

Kiegyezés után.
1869-ben keletkezett az első népbank 100.000 frt alaptőkével. Ugyanez évben épült a tornacsarnok és a polgári lövész-egyesület lövőháza.
1871-ben végre a Határőrvidéken a polgári igazgatást elválasztották a katonaitól. Az ez által előidézett átmeneti állapot azonban csak rövid ideig tartott Fehértemplomban, mert az 1872. év elején szab. kir. várossá lett.
Az új szab. kir. város 1872 jan. 3-án tartotta első közgyűlését, a melyen a tisztikart megválasztották. Polgármester Bőhm Lénárt, a város érdemes történetírója lett, a ki már azelőtt is jelentékeny munkásságot fejtett ki a város életében.
Az új szab. kir. várost máj. 7-én a király is meglátogatta. A lakosság kitörő örömmel üdvözölte és e napon lobogtak a város házain 1848–49 óta első ízben a nemzeti lobogó.
Immár negyven év telt el azóta, hogy a város ismét visszakerült az anyaországhoz. Az 1876:XXXIII. törvényczikk ugyan megszüntette a város önálló törvényhatósági jogát és Temes vármegyébe kebelezte, mindamellett a város polgárainak szorgalma mellett, az utolsó évtizedek alatt az ipar, a kereskedelem és a szőlőmívelés terén jelentékeny fejlődésnek indult.
(Források: Leonhard Böhm: Geschichte der Stadt Weisskirchen. 1906. évi kiad. – Csánki Dezső: Magyarorsz. Tört. Földrajza. II. 101. – Csanád Egyházm. Tört. Adattár II. 1872, 186. 207. – Századok 1871. évf. 702. – Gracza György: 1848–49-iki szabadságh. tört. II. 102. 114. 119. III. 121. 407. IV. 424. – Honvédek könyve 1861. I. 82.)

Zmejanovics Gábor verseczi gör. kel. szerb püspök.

Báró Dániel Tibor verseczi főispán.

Rezucha István dr. verseczi polgármester.

Versecz. – Városháza.

Versecz. – Püspöki palota.

Versecz. – Kir. járásbíróság.

Versecz. – Pályaudvar.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me